Káros vagy hasznos az internet a gyereknek?
Singola Edit [cikkei] - 2008-11-04
Az információs forradalom óta a gyerekek sem a "régiek" már. A mai csemetéknek egészen másfajta benyomásokra van szükségük, mint szüleiknek, nagyszüleiknek. Információval vannak elárasztva, de jól veszik az adást, talán jobban is, mint a szülők. Az iskola, a könyvek, újságok mellett, a tv, a rádió és az internet nyújt széles tájékozódási lehetőséget számukra, viszont veszélyeket is rejt.
Az internet nagyon hasznos, könnyen találhatnak a gyerekek is plusz információkat tanulmányaikhoz, szórakozási lehetőséget is nyújt, játékokkal fejleszthető a logikai képességük, de nézzük meg, {POLL_RIGHT_49} mi van a mérleg másik serpenyőjében. A gyanútlanul szörföző kiskorúak ki vannak téve felnőtteknek szóló tartalmaknak, hirdetéseknek, sajnos kapcsolatba kerülhetnek drogos dolgokkal, sőt szexuális zaklatás, pornográfia áldozataivá válhatnak, aberrált személyek is megtámadhatják őket.
Felmérések szerint már a hat éven aluli gyermekek is interneteznek, a családok 90 %-ában van otthon számítógép és internet, és a gyerekek egyre több időt töltenek előtte. Már nem csak a tv előtt nőnek fel a gyerekek, hanem a számítógép előtt is. Szakemberek azt kutatják, változott-e a családok, barátok kapcsolata az internet széles körű elterjedése óta? Vagyis felmerült, hogy gyerekek társas kapcsolata leszűkült, kevesebbet beszélgetnek a szüleikkel, családi programok helyett szívesebben töltik az időt netezéssel, a barátokkal is inkább a chaten lógnak együtt és nem a játszótéren, focipályán… A gyerek fizikai szervezetére gyakorolt hatásokat is figyelembe kell venni, hiszen a feszült keresgélés, a szem megerőltetése, az órákig tartó egyhelyben ülés, mind megterheli őket.
Csakis a szülők tehetnek ennek előzhetik meg, védhetik ki ezeket. Igenis korlátozni kell a gyereket az internetezésben! Mindenképp az életkorának megfelelő témájú és tartalmú oldalak letöltését szabad engedni.
A technika csodálatos fejlődése nem keresztezheti a gyerekek még csodálatosabb fejlődését. A természetes játék és mozgás az, ami fejleszti a gyereket, nem a virtuális. Ezenkívül a család funkciója sem változhat meg a technika vívmánya miatt. A családi együttlétek, beszélgetések, kirándulások ugyanolyan fontosak, mint az internet előtti időszakban.
A szülők mérlegre teszik a kérdést, hasznos, avagy ártalmas a netezés? Egyértelműen károsnak nem titulálhatjuk az internetet, hiszen vannak jó oldalai is. Érdemes mégis végiggondolni a veszélyeket. Mérlegelni, hogyan óvhatjuk meg a gyerekeket ezen újfajta veszélyforrástól, mit tehetünk, milyen preventív módok léteznek.
A legfontosabb szabály, hogy bármit fordíthatunk a javunkra, de vannak olyan emberek, akik kihasználják a másikat, főleg a gyerekek hiszékenységét, érdeklődését, naivságát. Ezt kell megelőzni a szülőknek, pedagógusoknak, és természetesen szükség van törvényes előírásokra is.
A legveszélyesebb zóna a gyerekekre nézve a különböző fórumokban rejlik, ahol illetéktelenek akarják megtudni lakhelyüket, esetleg találkozóra csábítják őket ilyen-olyan ürüggyel. Az a tapasztalat, hogy a kulcsszavas keresés során olyan oldalakra is eljuthatnak a gyerekek, amelyek nem nekik szólnak. Ennek kivédésére használhatunk szűrőket, ellenőrizhetjük a gyereket, a gépet, letilthatunk bizonyos nemkívánatos oldalakat, de mindennél többet ér az őszinte családi beszélgetés, felvilágosítás.
Felmérések szerint már a hat éven aluli gyermekek is interneteznek, a családok 90 %-ában van otthon számítógép és internet, és a gyerekek egyre több időt töltenek előtte. Már nem csak a tv előtt nőnek fel a gyerekek, hanem a számítógép előtt is. Szakemberek azt kutatják, változott-e a családok, barátok kapcsolata az internet széles körű elterjedése óta? Vagyis felmerült, hogy gyerekek társas kapcsolata leszűkült, kevesebbet beszélgetnek a szüleikkel, családi programok helyett szívesebben töltik az időt netezéssel, a barátokkal is inkább a chaten lógnak együtt és nem a játszótéren, focipályán… A gyerek fizikai szervezetére gyakorolt hatásokat is figyelembe kell venni, hiszen a feszült keresgélés, a szem megerőltetése, az órákig tartó egyhelyben ülés, mind megterheli őket.
Csakis a szülők tehetnek ennek előzhetik meg, védhetik ki ezeket. Igenis korlátozni kell a gyereket az internetezésben! Mindenképp az életkorának megfelelő témájú és tartalmú oldalak letöltését szabad engedni. A technika csodálatos fejlődése nem keresztezheti a gyerekek még csodálatosabb fejlődését. A természetes játék és mozgás az, ami fejleszti a gyereket, nem a virtuális. Ezenkívül a család funkciója sem változhat meg a technika vívmánya miatt. A családi együttlétek, beszélgetések, kirándulások ugyanolyan fontosak, mint az internet előtti időszakban.
A szülők mérlegre teszik a kérdést, hasznos, avagy ártalmas a netezés? Egyértelműen károsnak nem titulálhatjuk az internetet, hiszen vannak jó oldalai is. Érdemes mégis végiggondolni a veszélyeket. Mérlegelni, hogyan óvhatjuk meg a gyerekeket ezen újfajta veszélyforrástól, mit tehetünk, milyen preventív módok léteznek.
A legfontosabb szabály, hogy bármit fordíthatunk a javunkra, de vannak olyan emberek, akik kihasználják a másikat, főleg a gyerekek hiszékenységét, érdeklődését, naivságát. Ezt kell megelőzni a szülőknek, pedagógusoknak, és természetesen szükség van törvényes előírásokra is.
A legveszélyesebb zóna a gyerekekre nézve a különböző fórumokban rejlik, ahol illetéktelenek akarják megtudni lakhelyüket, esetleg találkozóra csábítják őket ilyen-olyan ürüggyel. Az a tapasztalat, hogy a kulcsszavas keresés során olyan oldalakra is eljuthatnak a gyerekek, amelyek nem nekik szólnak. Ennek kivédésére használhatunk szűrőket, ellenőrizhetjük a gyereket, a gépet, letilthatunk bizonyos nemkívánatos oldalakat, de mindennél többet ér az őszinte családi beszélgetés, felvilágosítás.
Előző hír
Kórházban a gyerek
Következő hír
Énekeljünk! Hogy miért?
LEGOLVASOTTABB
Mit intézhet egyedül a kamasz? Jogok és korhatárok 12–18 éves korig
15 évesen dolgozna, 16 évesen egyedül menne orvoshoz, 17 évesen már autót vezetne a kamaszod? Bár az évek múlásával egyre önállóbb, nincs egyetlen bűvös születésnap, amelytől kezdve mindent maga intézhet. Összegyűjtöttük a legfontosabb jogi mérföldköveket és szabályokat 12-től 18 éves korig: mihez elég a saját döntése, hol kötelező a szülői aláírás, és mikor húz szigorúbb határt maga a szolgáltató.
Középiskolai felvételi - interaktív határidőnaptár szülőknek
A 2026/2027-es tanév középiskolai felvételijének minden fontos dátuma egy helyen. Válaszd ki az évfolyamot, pipáld ki a teendőket, és kövesd végig a folyamatot a jelentkezéstől a beiratkozásig.
Miért álltak nők százai Lindsay Clancy mellé, miután megölte gyerekeit?
2026. augusztus 20-án reggel több száz ember - az Associated Press szerint nagyjából háromszázan, túlnyomórészt nők - gyűlt össze a massachusettsi Plymouth Megyei Felsőbíróság előtt. Nem skandáltak, nem vittek táblát: egymás kezét fogva álltak, a végén kört formáltak és elmondták a Miatyánkot. Sokan "Peace for Lindsay" és "Justice for Lindsay" feliratú pólót viseltek, és többen a saját szülés utáni depressziójukról, szorongásukról vagy pszichiátriai krízisükről beszéltek a helyszínen.
Hatéves kisfiú halt meg a születésnapján egy játszóházban: a hatóságok vizsgálják, betartották-e a biztonsági előírásokat
Tragédiával ért véget egy hatéves kisfiú születésnapi ünneplése az oroszországi Ivanovóban. A gyermek egy bevásárlóközpont játszóházában szenvedett súlyos balesetet, miután megpróbált felmászni egy csúszdára. A kórházban már nem tudták megmenteni az életét.
Az iskola nem tartja be a szakértői véleményt: mit tehet a szülő?
A gyerekednek van szakértői véleménye, a fejlesztés mégis elmarad, a dolgozatnál nem kap hosszabb időt, a mentesítést vagy más kedvezményt pedig nem alkalmazzák. Ha ezek a szakértői vélemény és a jogszabály alapján járnak, ilyenkor nem szívességet kérsz, hanem egy kötelező előírás teljesítését. Megmutatjuk, kinek írj először, mit kérj tőle, és mi a következő lépés, ha nem történik semmi. A cikk végén levélminta.












betöltés...