SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Gyermekbiztonsági rendszerek használata személygépkocsikban!

Pető Attila [cikkei] - 2007-12-05
2007. áprilisában megváltozott a KRESZ, jelentősen átfogalmazva a gyermekek biztonságos utaztatásával kapcsolatos pontokat.

Eleve új fogalomként került a rendszerbe a „gyermekbiztonsági rendszer”, hiszen egyre több modern járműbe építenek bele gyárilag ilyen eszközöket.

A képen a személygépkocsi hátsó üléséből alakítható ki egy négypontban rögzíthető gyermekülés megoldás. Ezt hívjuk „integrált gyermekbiztonsági rendszernek”.

Természetesen továbbra is használhatók az utólag beszerelhető, biztonsági övvel rögzíthető gyermekülések. Ezt nevezzük „nem integrált gyermekbiztonsági rendszernek”.

A szabályozás a következőket írja elő személygépkocsik esetében:

  • A személygépkocsi első ülésén 150 cm-nél kisebb gyermek csak menetiránnyal szemben beszerelt gyermekülésben – azaz háttal – szállítható, de csak ha nincs légzsák, vagy azt kikapcsoltuk!
    (A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy 2-3 éves kor felett az első ölésben nem helyezhetünk el gyermeket, mivel háttal nem fér el a gyermekülésben.)

    150 cm felett életkortól függetlenül a jármű első és hátsó ülésben is ülhet gyermek! (A statisztikák szerint Magyarországon az átlag gyermekek 11-12 éves korban elérik ezt a magasságot!)

     
  • A személygépkocsi hátsó ülésén 3 év alatt gyermek csak gyermekbiztonsági rendszerben szállítható!
    Ha olyan régi kialakítású járművel rendelkezünk, amiben hátul nincs öv, így a gyermekülés sem rögzíthető, 3 év alatt NEM szabad gyermeket szállítani!
    (Kivéve az előző pontban írt lehetőség az első ülésen.)

     
  • A személygépkocsi hátsó ülésén a 3 év feletti de 135 cm-nél kisebb gyermek szintén csak gyermekbiztonsági rendszerben szállítható.
    Ebben az esetben azonban kivétel az a jármű, amibe nem lehet beszerelni az ülést, itt ez a gyermek a hátsó ülésen rögzítés nélkül is utaztatható.

     
  • A személygépkocsi hátsó ülésén a 135 centinél nagyobb gyermek a biztonsági övvel rögzítve is szállítható, ha az a testméretéhez igazítható! Vagy ülésmagasító alkalmazásával, vagy pedig állítható öv segítségével.
    A biztonságos rögzítés három pontos övvel történjen, mivel a derékövek használata súlyos gerincsérülésekhez vezethet.

Példa egy újonnan vásárolt utas oldali légzsákkal rendelkező személygépkocsi esetén:

  • Első ülésen háttal kb. 3 éves korig akkor szállítható gyermekülésben a gyermek, ha kikapcsoltuk a légzsákot. Egyébként csak 150 cm felett ültethetünk gyereket ide.
  • A hátsó ülésen 135 cm magasságig kötelező a gyermekülés. 135 cm felett elegendő a hárompontos állítható övvel rögzíteni a srácot.

Példa egy 20 éves Trabantra, amelyben nincs hátul biztonsági öv:

  • Első ülésen háttal kb. 3 éves korig akkor szállítható gyermekülésben a gyermek, egyébként csak 150 cm felett ültethetünk gyereket ide.
  • A hátsó ülésen 3 év alatt nem vihetünk gyermeket!
    3 év felett pedig rögzítés nélkül akár négyet is, ha 10 évnél kisebbek, mivel ez a mondat továbbra is szerepel a KRESZ-ben:

Két 10 éven aluli gyermeket - ha az általuk elfoglalt ülésen a gyermekbiztonsági  rendszer használata nem kötelező - egy személynek kell tekinteni.

A gyermekbiztonsági rendszerrel kapcsolatos részletes szabályozás itt olvasható: http://www.jogsicentrum.hu/kresz2007.html

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Mennyi idő alatt esik teherbe egy átlagos pár? A számok, amik megnyugtatnak

A harmadik negatív teszt után jön a gondolat, hogy talán velünk van a baj. A hatodik után már biztosak vagytok benne. A valódi számok viszont sokkal megnyugtatóbbak, mint amit a fejünkben kiszámolunk.

Az iskola nem tartja be a szakértői véleményt: mit tehet a szülő?

A gyerekednek van szakértői véleménye, a fejlesztés mégis elmarad, a dolgozatnál nem kap hosszabb időt, a mentesítést vagy más kedvezményt pedig nem alkalmazzák. Ha ezek a szakértői vélemény és a jogszabály alapján járnak, ilyenkor nem szívességet kérsz, hanem egy kötelező előírás teljesítését. Megmutatjuk, kinek írj először, mit kérj tőle, és mi a következő lépés, ha nem történik semmi. A cikk végén levélminta.

Áramszünet esetén ezt tedd a hűtőben lévő ételekkel - ennyi ideig maradnak biztonságosak

Egy hosszabb áramszünet után sokan bizonytalanok: vajon még elfogyasztható a hűtőben lévő étel, vagy inkább ki kell dobni? A szakemberek szerint nem érdemes kockáztatni, hiszen bizonyos élelmiszereknél már néhány óra alatt elszaporodhatnak a veszélyes baktériumok. Mutatjuk, mire figyelj, ha elmegy az áram.

Miért álltak nők százai Lindsay Clancy mellé, miután megölte gyerekeit?

2026. augusztus 20-án reggel több száz ember - az Associated Press szerint nagyjából háromszázan, túlnyomórészt nők - gyűlt össze a massachusettsi Plymouth Megyei Felsőbíróság előtt. Nem skandáltak, nem vittek táblát: egymás kezét fogva álltak, a végén kört formáltak és elmondták a Miatyánkot. Sokan "Peace for Lindsay" és "Justice for Lindsay" feliratú pólót viseltek, és többen a saját szülés utáni depressziójukról, szorongásukról vagy pszichiátriai krízisükről beszéltek a helyszínen.

Kilenc órán át műtötték a 6 éves kisfiút, akit elgázolt a villamos a Batthyány téren - még mindig kritikus az állapota

Életveszélyes sérülésekkel került kórházba az a hatéves kisfiú, akit szerda délután gázolt el egy villamos a budapesti Batthyány téren. A gyermeket a szerelvény alól a tűzoltóknak kellett kiszabadítaniuk, a mentők pedig a helyszínen újraélesztették. A Heim Pál Gyermekkórházban két orvoscsoport kilenc órán keresztül küzdött az életéért.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja