SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Gyerekszoba kistestvérrel

Rothman D. Krisztina [cikkei] - 2004-06-30
A legtöbb szülő gyermeke 2-3 éves korában úgy gondolja, itt az ideje a kis tesó érkezésének. Ne higgyük azonban, hogy ez csemeténk számára is természetes! Korának és értelmének megfelelő időben készítsük fel lelkileg, ezzel együtt külön gondot fordítsunk arra, hogy a közvetlen környezetét: szobáját is csak fokozatosan változtassuk meg!

A babasarok vagy a gyerekszoba mostanra teljesen a kisember birodalma lett. Bútorait, játékait azonosítja önmagával, a legfontosabb szava ekkoriban: "az enyém". Még mit sem sejt arról, hogy hamarosan mindezt meg kell osztania egy "idegennel". Tegyünk meg mindent azért, hogy ő is örömmel várja az új lakót, érje minél több pozitív élmény, mielőtt a pici beköltözik.

Nagyjából ekkor érkezik el az ideje annak is, hogy a rácsos ágyat lecseréljük - hiszen ez a kicsi babáé lesz - igazi, "nagyfiús, nagylányos" heverőre. Ha örököltük az "új" ágyat, vehessen részt a matrac huzatának kiválasztásában vagy az ágyikó felújításában (Ha tehetjük, engedjük, hogy ő válasszon a kínálatból neki tetszőt, ugyanis ő fog benne aludni). Vigasztaló lehet ilyenkor az a tudat, hogy az érkező sem kap vadiúj fekvőhelyet, hanem az ő kinőtt babaágyát. Talán még örülni is fog, hogy az első ajándékot ő adhatta a kistestvérének. Az ágycserét semmiképp ne hagyjuk a szülés előtti hetekre, hiszen mi sem örülnénk annak, ha egyik napról a másikra más feküdne megszokott helyünkre!

Legjobb ilyenkor a kis ruhásszekrényt magasabb, többpolcos tárolóra cserélni, ennek "berendezésébe" is vonjuk be a gyerkőcöt. Erősíthetjük benne a "nagy lettem" - érzést, ha az alsó, általa elérhető polcokra kerülnek az ő ruhái, viszonylag szabad folyást engedve az önálló öltözködésnek. Tipp: ha nem szeretnénk kánikulában látni rajta a kedvenc téli pulóverét, ezt tegyük magasabbra. Amíg azt éri el, amit mi is ráadnánk, nem lesz vita reggelenként.

Gondoljunk a kisovis korosztály kreativitására is! Borítsuk be a szekrényajtókat, szabad falfelületeket olcsó, postai csomagolópapírral, és lássuk el a gyermeket bőven ceruzával, festékkel (ecset sem kell, az ujjacskák tökéletesen megfelelnek), zsírkrétával. Dícsérjük meg minden alkotását, de az első pillanattól ragaszkodjunk ahhoz, hogy csakis a csomagolópapírra rajzolhat, a tapétára már nem!

Amennyiben a gyerekszobára komolyabb felújítás is vár a kisbaba érkezése előtt, nagyobbacska gyermekünket vonjuk be a hangulat kialakításába: alkalmazzuk kedvenc színeit, választhasson ő pl. a tapétára bordűrt vagy új lámpát.

A két-hároméves korú gyerekek szobájában már érdemes helyet szorítani egy kisebb játszóasztalnak, apró székekkel vagy óriási ülőpárnákkal. Ez teret adhat alkotó játékainak (legózás, papírvágás, gyurma, stb.), és megint kap valamit, ami - egyelőre - csakis az övé, s ami mellé leülve anya még vele játszik Fekete Pétert - kistesó nélkül.

Ha pedig eljön az idő, és a csecsemő hazaérkezik a kórházból, hadd javasoljak egy nálunk jól bevált módszert: "hozzon" ő is ajándékot bátyjának, nővérének, hogy a szobája után a szívébe is belopja magát.

fotó: famveldman/BIGSTOCK

LEGOLVASOTTABB

Súlyos mérgezést okozhat - egyre több kamasz használ ilyet

Bár tüdőrákot nem, de gyors nikotinmérgezést okozhat a snüssz. Egyre többen használják, miközben a rövid- és hosszú távú veszélyek sokak előtt ismeretlenek.

Visszatért a rettegett gyerekbetegség, és most a legkisebbeket fenyegeti

Újra felütötte a fejét Magyarországon a szamárköhögés: a betegség fuldokló, görcsös köhögési rohamokkal, sőt, akár az ajkak elszíneződésével is járhat. A fertőzés főként a csecsemők és kisgyermekek körében terjed, az elmúlt évben 365 beteg szorult kórházi kezelésre, és több mint százan életüket vesztették a kór következtében. A háziorvosok arra figyelmeztetnek, hogy akik kisbabák közelébe készülnek, feltétlenül oltassák be magukat.

5 mondat, amit minden fiúnak hallania kell a szüleitől: így lesz belőle empatikus és magabiztos férfi

Minden szülő azt szeretné, hogy gyermeke bátor, önazonos és kiegyensúlyozott felnőtté váljon — ám a fiúgyermekek nevelésében is sok beidegződés él, amelyek az érzések elfojtását, a teljesítménykényszert vagy a hibák kerülését erősítik. Pedig a fiúk is vágyják, hogy megértsék, szerethetőek önmagukért, nem csak az eredményeikért vagy erősségükért. Ezek a szülői mondatok idővel belső hanggá válnak, és meghatározhatják, hogyan látják önmagukat egész életük során.

Szebben és hamarabb kezd beszélni a gyerek, ha ezzel játszik

Fillérekbe kerül, mégis csodákra képes a beszédtanulásban.

Autizmus-szerű tünetek az óvodásoknál: A korlátlan kütyüzés veszélyei

"A mai óvodáskorúak nem tudnak olyan nyelvi szinten teljesíteni, mint az 5 évvel ezelőtti óvodások" - figyelmeztet egy friss magyar kutatás. A szakemberek szerint már bölcsődés korban kütyüznek a gyerekek, és ezt súlyos fejlődési problémák követik. De visszafordítható-e a folyamat? Mikortól kell aggódni?

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja