Tisztelt Doktornő!
Az unokám 3 és fél éves. Szülei elváltak. A láthatások többnyire kiszámíthatatlanok voltak, és az anyukáról szóltak. Amikor a pici 3. évét betöltötte az apukája elkezdte hétvégi láthatásra hordani.
Az első megdöbbentő dolog augusztusban történt. Amikor a pici hazajött elkezdett újra bepisilni, és az anyukájától nem lehetett elválasztani. Egy kis idő múlva mindenkinek - akivel találkozott - azt mondogatta,hogy \"apa átment a piroson a vasúti átjáróban\". Ha kocsival mentünk valahova, kiabált, hogy ne menjünk átaz átjárón, álljunk meg./EZ A MAI NAPIG IS ÍGY VAN. Hozzáteszem a színeket tökéletesen ismeri./ Másik traumája: apa nyakon vágta, amikor egy balesete után a bal szeme fölött 5 öltéssel varrták össze sérülését, és a kis tarkóján is duzzanat volt.
A következő trauma,karácsony előtt apa kivitte a repülőtérre, mert a barátnője jött haza az ünnepekre. Az érdeklődő, mindenre fogékony gyerekben csak a nagy repülő képe maradt meg, ha másról kérdeztük befogta a fülét. Néhányszor az anyját arról faggatta, hogy mikor fog meghalni, és akkor ki lesz az ő anyukája.
Legnagyobb döbbenetünk az idei karácsony volt. Az apja jött érte, de a gyerek nem ment el vele, és azóta sem megy. Fél a lakásból kimenni, azt mondja mi lesz, ha jön apa, és elvisz magával.Azóta szorong és nem tudunk segíteni neki.Az apjával nem akar beszélni, el nem megy vele. Azt mondta majd akkor megy el, ha megnő.
A pszichológusuk szerint a gyerek még pici, és nem biztos, hogy amikről beszél, azok mind megtörténtek vele. A tény, tény. A pici fél, szorong, az óvodában többször agresszív,érzelmileg labilis, be-be pisil, és pellusba kakil.
Kérem T. Doktornő segítsen, mit tegyünk, hogy a kis drágánk lelkében mielőbb béke legyen. Köszönettel: mama