Testvér féltékenység

Tisztelt Balogh Andrea! Két kisfiam van, az idősebb 6 és fél, a kisebb 4 éves. A férjem szerint pszichológushoz kell vinnünk őket, mert nem normális módon féltékenyek egymásra, ha rólam van szó. Leírom a ma reggeli esetet, amire a férjem így reagált. A fiaink különböző módon ébrednek. A nagyobb koránkelő, és azonnal csivitel, éber és élénk, ellenben a kicsi szeret tovább aludni, lassan ébredezik, közben az ölemben szeret lenni. A reggeleink úgy indulnak, hogy a férjem, mivel ő is korán kel, lejön az emeletről a naggyal, én még alszom kicsit tovább a kisebbel, és együtt jövünk le. Ilyenkor a kicsi még az én ölemben szeret lenni pár percig (max. 5 perc). Ma reggel a férjem kérte, hogy menjen az ő ölébe, de nem volt hajlandó. Inkább egyedül ült 1 percig egy széken, míg én a teámat elkészítettem. Utána leültem én is, a kicsi maradt a székén, beszélgetett, ölelte a kutyusát. Ekkor a nagyobb fiam, látva, hogy nincs a kicsi az ölemben, odajött, és az ölembe ült. Erre persze a kicsi egyből visítani kezdett, és jött ő is, kapásból rácsapva a kezével a testvérére. Természetesen nem hagytuk, hogy összeverekedjenek, azonnal leállítottuk, a kicsinek mondtam, hogy két lábam van, elfér ő is, jött is, de sírt nagyon, hogy ő egyedül akar lenni az ölemben. Duruzsoltam nekik, hogy elférünk, meg hogy nagyon szeretem mindkettőjüket, és pár perc múlva megnyugodott. Utána mondtam, hogy reggelizzünk, reggeliztünk a legnagyobb békében, beszélgetve, mindenki a saját helyén, majd együtt bementek a szobába játszani. A férjem viszont nagyon ideges lett, azt mondta, hogy nem normális, hogy egyből verekszenek, és vigyem el őket pszichológushoz. Ön is ennyire vészesnek látja a helyzetet?
Válaszát előre is megköszönöm!