SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Természetes úton szülte meg a 7 kilós óriásbabáját!

Dr. Vereczkey Attila [cikkei] - 2013-04-15
A fiatal anyuka igencsak keményen megszenvedett a kisfiáért.
A 21 éves kismama, Jade Packer két héttel hordta túl a kisfiát, amikor február 11-én megindult nála a szülés. A fiatal nő 16 órán át vajúdott, és epidurális érzéstelenítést kapott. "Húsz orvos volt a szülőszobában, ekkor ijedtem meg igazán" - idézte fel Jade a nehéz órákat egy brit lap riportjában.

Az orvosok nagyszámú jelenléte azonban igencsak indokolt volt, hiszen Jade kisfia elakadt a szülőcsatornában és mintegy tíz percig nem jutott oxigénhez, ami miatt az élete is veszélyben volt. Császármetszésre végül mégsem volt szükség: a nő természetes úton hozta világra babáját. Ám ezután jött csak az igazi sokk: a kisfiú ugyanis közel 7 kilót nyomott, vagyis nagyjából dupláját egy átlagos újszülött súlyának. "Mindenki megdöbbent, hogy mekkora. Ő egy igazi kis csoda... vagyis inkább nagy csoda. Azok után, amin keresztülmentem, még különlegesebb érzés, hogy itt van velünk" - mondta az anyuka.

Azt a szakemberek sem értik, hogy miért nőtt ekkorára a kisbaba, ugyanis sem Jade, sem pedig a gyerek apja, Ryan nem volt annak idején óriáscsecsemő és a magasságuk, illetve súlyuk is a mai napig átlagos.

A baba szerencsére semmilyen károsodást nem szenvedett nehéz születése miatt, és az orvosok szerint normál tempóban növekszik. A héten pedig szülei, végre haza is vihették a kórházból.

„A modern terhesgondozás elengedhetetlen részét képezi a magzat fejlődésének, és az édesanya egészségének nyomon követése. A mai fejlett ultrahang technológia mellett egyértelműen meg tudjuk állapítani, ha egy kismama túlhordja a gyermeket, vagy egy gyermek túlfejlődik, ezért esetenként - amennyiben eléri az egészségügyi kockázatot - szóba jöhet a terhesség befejezése, a szülés megindítása, ha kell császármetszés útján.



Nagyon fontos, hogy a szülész-nőgyógyász szakma kezdi újra felismerni a természetes szülés előnyeit. Véleményem szerint ez alapvetően a legkedvezőbb megoldás az édesanya és a magzat számára is. Ugyanakkor bizonyos esetekben semmiképpen sem szabad kockáztatni, hiszen a császármetszés egyes komplikációs esetében akár életet is menthet. Ha az ultrahangfelvételek alapján a magzat ilyen mértékben gyarapodott, annak számos oka lehet, többek között endokrinológiai zavar - például terhességi cukorbetegség - is állhat a háttérben, ezért ilyen esetekben mindenképpen javasolni szoktuk a részletes kivizsgálást, és az alapján esetenként akár, a terhesség befejezését is.

7 kilós magzat esetében mindenképpen a császármetszést javasolnám, hiszen a szülőcsatora és a gát anatómiai viszonyai nem teszik lehetővé egy ilyen nagyméretű magzat biztonságos születését. Véleményem szerint semmiképpen sem szabad sem az édesanyát, sem születendő gyermekét felesleges kockázatnak kitenni, hiszen egy nehéz szülés nemcsak egészségügyi kockázatot jelent, hanem traumatikus élmény is a kismamának, aki emiatt nehezen szánja rá magát a későbbi gyermekvállalásra.”
– kommentálta az esetet Dr. Kósa Zsolt, a Versys Clinics Humán Reprodukciós Intézet szülész-nőgyógyásza és meddőségi specialistája.

Forrás: www.versysclinics.com

Fotó: GaBaur - Sind so kleine Hände ...

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

100 ezer forintos iskolakezdési támogatás: kik kaphatják meg, és mikor érkezhet?

A bejelentés szerint gyermekenként összesen 100 ezer forintos iskolakezdési támogatást kaphatnak azok a családok, ahol a tanévkezdés különösen nagy anyagi terhet jelent. A támogatás célja, hogy a gyerekek ne induljanak hátrányból szeptemberben csak azért, mert a családjuk nehezebb helyzetben van.

Az utolsó pillanatban kilökte a babakocsit a sínekről - kétéves kislánya túlélte, az édesanya meghalt

Szívszorító tragédia történt Németországban: egy 26 éves édesanya az utolsó pillanatban még meg tudta menteni kétéves kislányát, amikor egy közeledő vonat elől lelökte a babakocsit a sínekről. A kisgyermek sértetlen maradt, az anyát azonban elgázolta a szerelvény. A baleset körülményeit még vizsgálják.

Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú - ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie

Felfoghatatlan tragédia történt egy komáromi thai box edzésen: egy 16 éves fiú bemelegítés közben hirtelen rosszul lett, majd összeesett. Többen azonnal megpróbálták újraéleszteni, a kiérkező mentők azonban már nem tudták megmenteni az életét. A fiatal halálának pontos okát jelenleg vizsgálják.

„Bevittük a kórházba, és pár nap múlva már meg sem ismert” – miért válik zavarttá az idős beteg a kórházban, és mit tehet a család?

Előfordul, hogy egy idős embert még tiszta tudattal visznek kórházba, néhány nappal később pedig zavarttá válik, nem ismeri fel a hozzátartozóit, vagy szokatlanul aluszékony lesz. Ez nem feltétlenül demencia, hanem gyakran kórházi delírium. Mit kell erről tudni, és hogyan segíthet a család?

A féltékeny feleség leharapta férje péniszét, miután előtte megélezte a fogait a "véres bosszúhoz"

Egy féltékeny moszkvai feleség megreszelte a fogait, hogy biztosan sikerüljön a bosszúja, miután férje telefonján egy pikáns üzenetet talált. Ezután leharapta a férfi péniszét.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja