SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

7 kilós óriásbaba született: nagyobb, mint a féléves babák

Tóth Nikolett [cikkei] - 2023-01-26
Egy brazil édesanya hozta világra a gyermeket, aki 7,328 kilogrammos súllyal, császármetszéssel született meg. A világ legkisebb babája pedig mindössze 212 grammal született, hatalmas a különbség. Szakértők szerint átlagosan 2,7-4 kilósan jönnek világra az újszülöttek.

Az anya nem számított rá, hogy ilyen nagy lesz a baba

Egy brazil édesanya, Cleidiane Santos dos Santos hozta világra az óriásbabát, aki az Angerson nevet kapta.

A csecsemő születési súlya több mint 7 kiló, egészen pontosan 7,328 kilogramm - írja az El Gobo című lap nyomán a people.com.

A 27 éves nő azt mondja, nem tudta, hogy ilyen nagy babát hord a szíve alatt. 

"Azt hittem, hogy nagyjából négy kilogrammos lesz. Hihetetlen, de elérte a hét kilogrammot” – mondta.
 


 

Az Amerikai Terhességi Szövetség (American Pregnancy Association) adatai szerint a 40. hét környékén született babák átlagosan 2,7-4 kilogrammos súllyal jönnek világra. 

Az újszülött egészséges, de jelenleg is megfigyelés alatt áll a Padre Colombo Hospital kórház újszülött intenzív osztályán.
 


 

Guiness World Record szerint minden idők eddigi legnagyobb születési súllyal született babája Olaszországban látta meg a napvilágot 1955-ben, 10,2 kilogrammal.
 

Yu Xuan, a világ legkisebb babája

Hasonlítsuk most össze a világ legnagyobb babáját a legkisebbel. Csoda, hogy életben maradt a 25. hétre született kisbaba: a szingapúri Kwek Yu Xuan 212 grammal és 24 centiméterrel látta meg a napvilágot. Az orvosok szerint ez a súly a 25. héthez képest is nagyon kicsi, 400 gramm körüli gyermeket vártak.

baba

kép forrása: BBC News / Youtube

Az újszülöttnek nem sok esélyt adtak arra, hogy életben marad, de ő rácáfolt a jóslatokra. Gépek és több kezelés is segített neki abban, hogy megerősödjön. Nehéz volt intubálni is, mert mindenből a legkisebb eszközökre volt szükség, még a pelenkát is méretre kellett vágni számára.

Yu Xuan 13 hónap után hagyhatta el a kórházat.
 

 

Timike, Magyarország legkisebb babája

Ő pedig a most 2,5 éves Timike, aki második születésnapján volt 6 kiló és 68 centiméter.

Timike anyukájával

Édesanyja korábban megdöbbentő interjút adott a Családinetnek, ahol először nyilatkozott kislányáról. 

Timike nagyjából 280-290 grammal és 24 centiméterrel látta meg a napvilágot. Anyukája szülés után egy pár pillanatra láthatta.

”Amikor toltak ki, hallottam a kis hangját. Megállított a doktornő, odahúzta a kezemet a kisbabámhoz és megsimogathattam a fejét. Nekem nagyon kicsi kezem van, de ő pont akkora volt, mint a tenyerem” – idézi fel a szülés utáni pillanatokat az édesanya, aki azt is elmesélte, hogy később a nővérek egy 60-as fecskendőt tettek a babája mellé, aki pont akkora volt, mint az orvosi eszköz, vagyis 20 centiméter.

Történetükről részletesebben itt olvashatsz: Exkluzív: Így él most Magyarország legkisebb babája, aki elfért anyukája tenyerében
 

Timike

Indexkép: hpcparintins / instagram

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Sokkoló eredményt hozott az agyevő amőba miatt vett vízminták vizsgálata

Az agyevő amőba által okozott fertőzéssel kapcsolatban Párkány Vadas strandfürdőjében a hatóságok szerint a mintavételek több mint háromnegyedében találtak amőbát.

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

Agyevő amőba fertőzhetett meg egy fiút egy párkányi fürdőben - ritka, de halálos kór terjedhet nyáron

Egy ritka, de rendkívül veszélyes fertőzés gyanúja merült fel egy tizenegy fiú esetében, aki egy szlovákiai fürdőzés után került válságos állapotba. A hatóságok szerint nem kizárt, hogy az agyevő amőba, azaz a Naegleria fowleri állhat a háttérben. Utánajártunk, mit lehet tudni erről a rettegett kórokozóról és milyen veszélyeket rejt a nyári fürdőzés.

Lövöldözés Grazban: kilenc halott egy iskolai támadásban, a támadó is áldozatul esett

Iskolai tragédia rázta meg kedden Graz városát: egy volt diák lövöldözni kezdett a BORG iskolában. A támadásban kilencen vesztették életüket, köztük maga az elkövető is. A helyszínre érkező mentőegységek és rendőrök órákig dolgoztak a káoszban.

Eltűnt hatéves ikerpár Budapesten: az ország együtt izgul Annabell Zoéért és Blanka Noémiért

Június 12-én délután egy nagymama vitte el engedély nélkül Kosztyú Annabell Zoét és Kosztyú Blanka Noémit Budapesten, a Bikás park környékéről - azóta semmit sem tudni a kislányokról. A rendőrségi feljelentés már megtörtént, az ország hálózatai összefogtak, hogy segítsenek megtalálni őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja