SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Ez kész! Pénz!

Családinet [cikkei] - 2006-11-14
Novemberben induló ifjúsági rajzfilmsorozat a K&H támogatásával

2006. november 11-től új, 30 részes felvilágosító rajzfilmsorozat indul Ez kész! Pénz! címmel. A K&H támogatásával létrejött sorozat a gyerekek nyelvén, de a felnőttek számára is szórakoztató, informatív módon mutatja be a pénz működését, gazdaságban betöltött szerepét.

 

Napjainkban már alapkövetelménynek számít, hogy a sokszor bonyolultnak tűnő pénzügyi világban gond nélkül eligazodjunk, és a különböző forrásból származó információk birtokában okos döntéseket hozzunk. A pénzügyi ismeretek elsajátítását nem lehet elég korán kezdeni, hiszen már a pénzét malacperselyében gyűjtögető kisgyerek is pénzügyi világunk aktív részesévé válik.

 

A gyerekek pénzügyi ismereteinek bővítést tűzte ki célul az a K&H támogatásával elkészített rajzfilmsorozat, amelyet a TV2 tűz műsorára november 11-től. Az Ez kész! Pénz! című animációs filmsorozat, Michel Le Duc és Nathalie Tordjman: L’Argent et L’Euro á petits pas című művének adaptációja és Rofusz Ferenc, Oscar-díjas animáció rendező ötlete alapján készült.

 

A rajzfilmsorozat 30, egyenként öt és fél perces részen keresztül ismerteti meg a gyerekekkel a pénz működését, gazdaságban betöltött szerepét és az euro kialakulását. A készítők – May Szilvia, Spáh Dávid, Gigor Attila forgatókönyvírók, és Szalay Zoltán, valamint Varga Miklós rendezők – a filmet 12 éves kortól ajánlják, és bár annak nyelvezete kifejezetten a gyerekeknek szól, a felnőttek is sokat tanulhatnak belőle. Nem titkolt cél, hogy a gyerekek szüleikkel együtt nézzék a filmet, hogy választ kapjanak minden, a sorozat kapcsán felmerülő kérdésükre. Ha a gyerekek megértik az alapvető pénzügyi fogalmakat, folyamatokat, nemcsak későbbi okos döntéseiket alapozzák meg, hanem többet megérthetnek a család életéből, aktívabb résztvevői lehetnek a család pénzügyi döntésekkel átszőtt mindennapi életének.

 

A sorozat fő támogatója a K&H Csoport, amely magas színvonalú pénzügyi szolgáltatásai mellett fontos feladatának tekinti, hogy aktív szerepet vállaljon a társadalom egészét érintő ügyekben. A K&H több csatornán is aktívan küzd a pénzügyi ismeretek széleskörű terjesztéséért, hogy megkönnyítse a mindennapi pénzügyekben való eligazodást, segítse az okos pénzügyi döntések meghozatalát. „Különösen fontosnak tartjuk, hogy a felnövekvő generáció tagjai mielőbb elsajátítsák az alapvető pénzügyi ismereteket, hogy már fiatalként, középiskolásként és egyetemistaként is tudatosan hozzák meg gazdasági vonatkozású döntéseiket, természetes legyen számunkra a napi pénzügyekben való jártasság” – mondta Horváth Magyary Nóra, a K&H Csoport kommunikációs ügyvezető igazgatója. „Az Ez kész! Pénz! című produkció nagyszerű lehetőség a fiatalok tájékoztatására, hiszen könnyed, érthető formában juttatja el az alapvető gazdasági és pénzügyi ismereteket a gyerekekhez” – tette hozzá.

 

 

A K&H Csoport Magyarország egyik vezető pénzügyi szolgáltatója. Az ügyfelek pénzügyi igényeire banki és biztosítási megoldásokat egyaránt kínál, amelyek közül az ügyfelek okosan dönthetnek és kiválaszthatják a számukra legmegfelelőbbet. A K&H Csoport termékpalettája kiterjed a hagyományos lakossági és vállalati banki termékeken kívül (számlavezetés, befektetések, megtakarítások, hitelek, bankgaranciák, bankkártya szolgáltatások, letétkezelés, treasury, projektfinanszírozás, stb.) a prémium banki szolgáltatásra, a befektetési alapkezelésre, a lízingre, az életbiztosításra, a vagyon- és felelősségbiztosításra, az egészség- és nyugdíjpénztári szolgáltatásokra, valamint az értékpapír kereskedelemre is. A K&H Csoport országszerte mintegy 160 lakossági, 20 vállalati fiókkal és 570 helyi képviselőjén keresztül többszáz pénzügyi szolgáltatást kínál ügyfeleinek.

 

LEGOLVASOTTABB

Még ma vidd orvoshoz, ha ilyen tünetei vannak - egyre gyakoribb a betegség Magyarországon

A gyerekkori cukorbetegség nem játék, és sajnos egyre több gyermeket érint Magyarországon is. Milyen élete lesz a gyereknek? Hogyan lehet jól kezelni? Elfogadják majd a társai? Ezek a kérdések ijesztőnek tűnhetnek, de vannak gyakorlati, megnyugtató megoldások, amelyek segítenek a családnak és a gyermeknek eligazodni a diabétesz útvesztőjében.

Egyre több gyereket érint a magas vérnyomás - ez áll a háttérben

Az elmúlt húsz évben a magas vérnyomás előfordulása a fiatalok körében szinte megduplázódott. Ez már nem csupán statisztika, hanem figyelmeztetés, hiszen a korán jelentkező vérnyomásproblémák hosszú távon szív- és érrendszeri betegségekhez vezethetnek.

Rejtett válság: ezért kerülnek padlóra a kisgyermekes anyák Magyarországon

Pénzügyi hullámvasúton utaznak a magyar édesanyák: a CSED alatt még úgy tűnik, minden rendben, ám a GYES-korszakba lépve szembesülnek rendszer hiányosságaival. Rugalmas munkahelyek alig vannak, a fizetések bezuhannak, és a legtöbb anya magára marad a túlélési zsonglőrködéssel.

Anyai és apai nagyszülők: Miért más a gyerekek kapcsolata velük?

Aki figyelmesen nézi a családi összejöveteleket, az hamar észreveheti: a gyerekek valahogy mindig az anyai nagymamához húznak. Ott bújnak hozzá, nála akarnak ülni ebédnél, őt keresik, ha valami baj van. Az apai nagyszülők persze ugyanúgy szeretik az unokákat, mégis gyakran más a dinamika. De miért van ez így?

Egyszerű hátfájásnak gondolta az anyuka, amíg rá nem jött: 3. stádiumú rák volt

Amikor Courtney Liniewski hátfájásra panaszkodott, azt hitte, túl sokat ül az íróasztalánál. 34 évesen, két kisgyerek anyukájaként, krízistanácsadóként dolgozott egy pszichiátriai kórházban Milwaukee mellett - észre sem vette, hogy valami sokkal komolyabb dolog zajlik a testében. És ami a legfélelmetesebb: a tünetek olyan hétköznapiak voltak, hogy bármelyikünk figyelmen kívül hagyhatja őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja