Mert szenvedélyeink vannak, de nincs hozzá tárgyunk. Egyre többen élünk egyedül, ki ezért, ki azért, az igazit persze mindenki keresi, de úgy tűnik, vagy kevés igazi van, vagy túl magasra tesszük a mércét.

Milyen szép volt Tatjana és Anyegin szerelme. Rómeo és Júlia sem tud kimenni a divatból. Keressük őket, de nem lehet már úgy élni, mint ők tették hajdanán, lehet, hogy befellegzett a nagy szenvedélyeknek.

Az egy éve vásárolt műszaki cikk tönkremegy a garancia lejártát követő héten. A gyereknek fogalma sincs róla, mi az a ruhazsebkendő, és nem hordunk tavalyi télikabátot. A szerelmeink is ilyenek: a tavalyi szerelem sem divat. Ritkán látni boldog, középkorú párokat. Az ugyanis a válás időszaka lett.

Persze keressük a szerelmet, de nem biztos, hogy tudjuk, mi az. A témával foglalkozó szakemberek azt mondják, egy ember életében két - három esetben jelenik meg a szerelem nevű érzés. A többi nem az. Illúzió, megalkuvások sora, pánik - előidézte kényszerkapcsolat. És azt a két - három szerelmet sem becsüljük meg, mert rosszul érint minket a szeretetté szelídülése, a kissé egyhangúvá válása, az, hogy meg kéne harcolni azért, hogy fenntartható maradjon az a gyönyörű érzés, amitől elgyengültünk és remegni kezdett a térdünk.

És azt hisszük, jön majd más. Mert eddig mindig jött más, és mert az ismerőseinknek is jött más. Csak menni kell érte. Szórakozni, társkeresni, kiállításra, partikra járni, és majd szembe jön. Kérdés, felismerjük -e, hogy ő az Igazi, vagy csak az igazik sorát fogja növelni. Kérdés, mit kezdünk a szürkülő hétköznapokkal, a felemelt hanggal, az egyre több külön programmal.

Lehet, hogy meg kéne állni egy kicsit. Nem dobni ki a régit, hogy jöhessen az új. Kompromisszumot kötni, észrevenni a másik igyekezetét, és tenni, hogy megmaradjon az érzés. És ha kezdjük elveszteni a hitünket, meg kérdezni azokat, akiknek sikerült.