SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

A népesség fele alig művelődik

Családinet [cikkei] - 2005-02-09
Gyökeresen átalakultak kulturális szokásaink a rendszerváltozás óta. Van, aki szerint óriási veszteségeket szenvedtünk e téren, mások szerint csak át kell értékelni a kultúra fogalmát. Az biztos, hogy a hagyományos értelemben vett kulturális fogyasztás (mozi, színház, olvasás) a fiatalok körében drámai módon csökkent.

 

  A fiatalok ma sokkal kevesebb időt töltenek olvasással, és ritkábban járnak moziba, színházba, múzeumba, mint másfél évtizede. Az aktív művelődés egyre inkább a nagyvárosokba és a fővárosba szorul vissza. A Központi Statisztikai Hivatal által végzett reprezentatív felmérés az 1986/87-es és 1999/2000-es évet hasonlította össze.
  Az összevetésből kiderült, hogy számottevően nőtt a szabadidő, ugyanakkor ezen belül csökkent a kulturális (színház, hangverseny) és szórakoztató jellegű intézmények (mozi) látogatására fordított idő. A 15-74 éves népesség egészét tekintve az utóbbi 15 évben enyhén csökkent, míg a fiatal, 20 év alatti korosztálynál erőteljes visszaesés érzékelhető. Ő
k a 90-es évek végén feleannyi időt sem szántak erre a célra, mint a korábbi évtizedben. Észrevehetően nőtt a kulturális élet főváros-centrikussága is.


  Az olvasás a nagy vesztes

  Erőteljesen - a korábbinak alig háromnegyedére - esett vissza az olvasással töltött idő. Különösen nagymértékű a csökkenés a fiatalabbak és általában az alacsony iskolai végzettségűek körében. A 15-19 éves férfiak - napi átlagban - fele annyi (37 perc helyett 17), a nők a kétharmadnyi időt (36 perc helyett 21) fordítanak olvasásra. Ez a tevékenység érezhetően kiszorul a fiatal generációk életéből. Tovább nőtt az egyes iskolázottsági rétegek közötti különbség. Az olvasás térvesztése egyaránt jellemző a városokban és a falvakban.
  A televíziózás nyert teret leginkább. Az erre fordított időnél 53 százalékos növekedés figyelhető meg. Jelenleg naponta átlagosan 160 percet tévézünk, vagyis a teljes szabadidő 58 százalékát a képernyő előtt töltjük. Nem túlzás azt állítani, hogy a tévézés fokozatosan kiszorítja az egyéb szabadidős tevékenységeket.

Bővebben: http://www.magyarhirlap.hu/cikk.php?cikk=61758

LEGOLVASOTTABB

Még ma vidd orvoshoz, ha ilyen tünetei vannak - egyre gyakoribb a betegség Magyarországon

A gyerekkori cukorbetegség nem játék, és sajnos egyre több gyermeket érint Magyarországon is. Milyen élete lesz a gyereknek? Hogyan lehet jól kezelni? Elfogadják majd a társai? Ezek a kérdések ijesztőnek tűnhetnek, de vannak gyakorlati, megnyugtató megoldások, amelyek segítenek a családnak és a gyermeknek eligazodni a diabétesz útvesztőjében.

Egyre több gyereket érint a magas vérnyomás - ez áll a háttérben

Az elmúlt húsz évben a magas vérnyomás előfordulása a fiatalok körében szinte megduplázódott. Ez már nem csupán statisztika, hanem figyelmeztetés, hiszen a korán jelentkező vérnyomásproblémák hosszú távon szív- és érrendszeri betegségekhez vezethetnek.

Rejtett válság: ezért kerülnek padlóra a kisgyermekes anyák Magyarországon

Pénzügyi hullámvasúton utaznak a magyar édesanyák: a CSED alatt még úgy tűnik, minden rendben, ám a GYES-korszakba lépve szembesülnek rendszer hiányosságaival. Rugalmas munkahelyek alig vannak, a fizetések bezuhannak, és a legtöbb anya magára marad a túlélési zsonglőrködéssel.

Anyai és apai nagyszülők: Miért más a gyerekek kapcsolata velük?

Aki figyelmesen nézi a családi összejöveteleket, az hamar észreveheti: a gyerekek valahogy mindig az anyai nagymamához húznak. Ott bújnak hozzá, nála akarnak ülni ebédnél, őt keresik, ha valami baj van. Az apai nagyszülők persze ugyanúgy szeretik az unokákat, mégis gyakran más a dinamika. De miért van ez így?

Egyszerű hátfájásnak gondolta az anyuka, amíg rá nem jött: 3. stádiumú rák volt

Amikor Courtney Liniewski hátfájásra panaszkodott, azt hitte, túl sokat ül az íróasztalánál. 34 évesen, két kisgyerek anyukájaként, krízistanácsadóként dolgozott egy pszichiátriai kórházban Milwaukee mellett - észre sem vette, hogy valami sokkal komolyabb dolog zajlik a testében. És ami a legfélelmetesebb: a tünetek olyan hétköznapiak voltak, hogy bármelyikünk figyelmen kívül hagyhatja őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja