SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Shakira családra vágyik

Üstöky Viktória [cikkei] - 2009-07-31
Az énekesnő októberben megjelenő lemeze után a családalapításra kíván koncentrálni. Párjával Antonio de la Ruával kilenc éve élnek boldog kapcsolatban.

Shakira és párja egyetértenek abban, hogy elérkezett a családalapítás ideje. Egyedül a születendő gyerekek számán vitatkoznak, mert az énekesnő két gyereket akar, míg a párja hármat szeretne. A kolumbiai származású Shakira szereti a gyerekeket, amit az is bizonyít, hogy megalapította a Pies Descalzos (Mezítláb) Alapítványt, amellyel támogatja hazája hátrányos helyzetű gyermekeit. Az elnevezés utal a dél-amerikai ország szegénységére. A közelmúltban egy iskolát hozott létre Barranquillában, a szülővárosában, ahol olyan gyerekek fognak tanulni, akik árvák, vagy nincsen otthonuk.


Az énekesnőnek július elején jelent meg kislemeze Loba címmel, amely a készülő új album előfutára. Az új lemez októberben jelenik majd meg és a tőle megszokott latin pop-rock nóták lesznek majd hallhatóak rajta, hol angol, hol spanyol nyelven.

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Ha egyszer demenciám lesz - egy megrendítő kívánságlista, amit minden családnak látnia kell

Egy Facebookon terjedő lista őszintén, szívszorítóan és mégis reménykeltően fogalmazza meg, mit kérne egy demenciával élő ember a szeretteitől. Olyan sorok ezek, amelyek segítenek jobban megérteni, hogyan maradhat meg a méltóság, a szeretet és a kapcsolat akkor is, ha az emlékek lassan elhalványulnak. Oszd meg, hogy minél több családhoz eljusson.

Egy ötéves kislány dobta ki újszülött testvérét az ablakon - a baba életét vesztette

Megrázó tragédia történt Oroszországban – egy háromhetes kisbaba kizuhant egy negyedik emeleti ablakból, miközben otthon volt az ötéves nővérével. A hatóságok vizsgálják, hogy szülői felelőtlenség, baleset vagy féltékenység vezetett a végzetes eseményhez.

Visszatért a rettegett gyerekbetegség, és most a legkisebbeket fenyegeti

Újra felütötte a fejét Magyarországon a szamárköhögés: a betegség fuldokló, görcsös köhögési rohamokkal, sőt, akár az ajkak elszíneződésével is járhat. A fertőzés főként a csecsemők és kisgyermekek körében terjed, az elmúlt évben 365 beteg szorult kórházi kezelésre, és több mint százan életüket vesztették a kór következtében. A háziorvosok arra figyelmeztetnek, hogy akik kisbabák közelébe készülnek, feltétlenül oltassák be magukat.

Egy sima megfázásnak hitték – kórház lett a vége a babánál: itt az RSV

Az RSV gyorsan és könnyen terjed, eleinte enyhének tűnő tünetekkel jelentkezik, ám néhány nap alatt súlyos légzési nehézségekhez, tüdőgyulladáshoz vagy akár bronchiolitishez is vezethet - és gyakran pont akkor súlyosbodik, amikor a szülő már megnyugodna, hogy "csak egy kis nátha volt"

Szebben és hamarabb kezd beszélni a gyerek, ha ezzel játszik

Fillérekbe kerül, mégis csodákra képes a beszédtanulásban.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja