SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Júliustól szezon végéig lesz Balatoni Elsősegélynyújtó Szolgálat a strandokon

Családinet [cikkei] - 2021-07-07
Ezen a nyáron is az idén 100 éves Magyar Ifjúsági Vöröskereszt fiatal elsősegélynyújtói óvják a strandolók biztonságát. 19 balatoni strandon több mint 300 önkéntes teljesít szolgálatot a szezonban. Munkájukat, illetve azt, hogy jövőre még több helyszínen lehessenek jelen, a www.voroskereszt.hu weboldalon és a Netpincér ételrendelő alkalmazásával magánszemélyek is támogathatják.
Júliustól szezon végéig lesz Balatoni Elsősegélynyújtó Szolgálat a strandokon

A programban idén több mint 300 fiatal önkéntes vesz részt, akik a vízben és a vízparton szerzett sérüléseket látják el 13 Balaton-parti település 19 strandján augusztus 22-ig, minden nap 10 és 18 óra között. Tavaly közel 3.000 esetben segítettek a nyaralóknak. A leggyakoribb esetek a kagyló okozta vágás, a rovarcsípés és a különböző sportsérülések voltak.

A program idén is több szponzornak köszönhetően valósul meg. A cégek mellett egyébként bárki segíthet a Magyar Vöröskereszt központi oldalán működő online adományozási felületen, de a Netpincér alkalmazásával ételrendelés közben is egyszerűen lehet támogatni a szolgálatot.

A szolgálat 2007-es indulása óta több mint 45 000 esetben nyújtottak szakszerű segítséget a fiatal vöröskeresztes önkéntesek, ebből nyolcszor életet mentettek.  

Hazánk legnagyobb humanitárius szervezete ezen a nyáron is támogatók bevonásával tudta elindítani a Balatoni Elsősegélynyújtó Szolgálatot, amelynek fő támogatója az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. A Kulcs-Esély Alapítvány az idei évben „örökbe” fogadta Alsóőrs fiatal életmentőit. További pénzbeli támogató a HáziPatika online egészség-életmód portál. A szolgálat telekommunikációs partnere a Telenor Magyarország. Az önkéntesek folyadékpótlásáról a Coca-Cola Magyarország, kiegészítő étkezésükről a Nestlé és Nissin Foods, bőrük védelméről pedig a Dr. Kelen gondoskodik. A MÁV-Start Zrt. és a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium 90%-os utazási támogatást ad az önkénteseknek a szolgálat központja és strandok közötti közlekedésre. A strandolók ellátását a VitaPlus Kft. közel 1500 doboz Kalcium pezsgőtablettával támogatta.

A Balatoni Elsősegélynyújtó Szolgálat hivatalos oldala: www.voroskereszt.hu/elsosegely/balatoni-elsosegelynyujto-szolgalat/

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Semmelweis: a szaglásterápia segíthet a depressziós betegek egy csoportján

Semmelweis: a szaglásterápia segíthet a depressziós betegek egy csoportján

A szaglás és a szervezet védekező rendszerének depresszióval való kapcsolatát mutatták ki a Semmelweis Egyetem kutatói, eredményeiket nemrég a Translational Psychiatry nevű szaklapban publikálták. Évente több mint 700 ezer depressziós követ el öngyilkosságot világszerte, ezért egyre fontosabbá válik a betegség okainak feltárása. A brit UK Biobank adatait felhasználva most több mint 300 ezer, depressziós és egészséges férfi és nő profilját elemezve arra keresték a választ, mely csoportoknál lehet magasabb a depresszió kialakulásának kockázata, és ez mely génvariánsokkal hozható összefüggésbe.
9 lehetséges ok, hogy miért látunk homályosan

9 lehetséges ok, hogy miért látunk homályosan

A homályos látás gyakori szemészeti panasz. Fiataloknál leggyakrabban a korrigálatlan fénytörési hiba okozza, 40-45 felett pedig a közeli látás elhomályosodása, mely egy természetes fiziológiás folyamat része. A homályos látás ugyanakkor komolyabb szemészeti problémák tünete is lehet. Íme, a homályos látás kilenc lehetséges oka, és kezelési lehetőségei.
Szívtájékon szúrta osztálytársát egy hatodikos lány óra közben Bőnyben

Szívtájékon szúrta osztálytársát egy hatodikos lány óra közben Bőnyben

A diák súlyosan megsérült, mentőhelikopterrel szállították kórházba.
A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

Az elmúlt húsz évben folyamatosan nőtt Magyarországon a bőrrákos esetek száma. A bőrdaganatok közül a melanóma az egyik legagresszívebb típus, ezért különösen fontos a betegség korai felismerése. Ráadásul a globális felmelegedés jelentősen növeli a kialakulás kockázatát, mivel ennek következtében tartósan egyre több UV-sugárzás éri a bőrünket. A szoláriumban pedig már akár egyetlen alkalom is tartós bőrkárosodást okozhat. A Budai Egészségközpont a rendszeres önellenőrzésre és a bőrgyógyászati szűrővizsgálat fontosságára, valamint a megelőzésre hívja fel a figyelmet a május 7-ei melanóma világnap alkalmából.
Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Már a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikáján is kezeltek idén súlyosan beteg gyermeket szamárköhögéssel. Míg a korábbi években maximum egy-két megbetegedést tapasztaltak éves szinten Magyarországon, addig az idei első negyedévben már 12 esetet regisztráltak. A betegség ellen létezik védőoltás, amit a gyerekek kötelező oltásként kapnak meg, de a kisbabákra különösen veszélyes lehet, ha a védettség kialakulása előtt fertőződnek meg a kórral.
A szerkesztő ajánlja