SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Bélfertőzések nyáron

Teszáry Nikolett [cikkei] - 2017-06-30
A hányás, hasmenés az év bármely időszakában előforduló panasz, de az igazi szezonja nyáron van. Ilyenkor jelentősen megnő az ezzel a tünetekkel orvoshoz fordulók száma. Nem árt tájékozódni a betegségről, típusairól, hogy - addig is, míg orvoshoz jutunk - megfelelően kezelhessük a tüneteket.
Bélfertőzések nyáron

Gyomorrontás

Meg kell különböztetnünk az egyszerű ételmérgezést, gyomorrontást a fertőzésektől. Előbbit okozhatja az, hogy túl sokat ettünk, esetleg túl hirtelen, de az is előfordul, hogy egy adott tápanyagtípusból túl sokat vittünk be a szervezetbe, melynek nehézséget okoz az étel emésztése, megfelelő lebontása.

A hőség hatására előfordulhat, hogy csak bizonyos ételeket tudunk megenni jó szájízzel, de az egyoldalú táplálkozást kerüljük el – például ha kizárólag zöldséget, salátát kívánunk, és nagy mennyiségben fogyasztjuk, a cellulóz bontása egy idő után megterheli a szervezetet. A strandokon népszerű, úgynevezett streetfood-ok (lángos, hamburger, palacsinta stb.) pedig igen nehéz, zsiradékban gazdag ételek, szintén okozhatnak gondot. Bármit is fogyasztunk, a lényeg a mértékletesség és a kiegyensúlyozott összetétel.

A nyaraláskor - különösen egzotikus helyen - tett étteremlátogatások gyakori kellemetlensége, hogy a számunkra szokatlan fűszerek, alapanyagok megviselik a gyomrot – dacára annak, hogy semmi rosszat nem tartalmaznak. A helyi konyhát ezért csak mértékkel próbálgassuk, az első kísérletet ne olyan étellel tegyük, melynek egyik összetevője sem szokványos a magyar gyomornak.
 

Fertőzés

Bélfertőzés során más a helyzet, ekkor az emésztőrendszer, különösen a belek falának nyálkahártyája kerül érintkezésbe valamilyen vírussal vagy baktériummal, amit aztán gyulladás követ. A belek fertőzés okozta gyulladását gyakran kíséri gyomorhurut, ezért az alapvető tünetek a hányás, hasmenés. A kórokozók legkönnyebben, piszkos kézről, elégtelen általános személyi higiéné esetén kerülnek a szervezetbe, de a mosatlan gyümölcs vagy rovarok, legyek is terjeszthetik a betegséget.

Ha olyan helyre utazunk, ahol a megszokottnál rosszabbak a higiéniai körülmények, gyakran előfordul súlyosabb fertőzés. Mivel az uszodák, főleg a termálvizek megfelelő táptalajt biztosítanak a kórokozók szaporodásának, a medencevíz lenyelése is gyakran kiváltója egy bélfertőzésnek - ezért is fordul elő inkább nyáron ez a betegség. Több kórokozó is kiválthat bélgyulladást, gyomorhurutot, de a legjellemzőbbek az élelmiszerrel és vízzel a testbe jutó Coli, Salmonella, Dysenteria baktériumok (a vérhasért felelősek), Campylobacter jejuni (elsősorban a madarak ürülékében található), illetve Yersinia baktériumok, (leginkább rágcsálók által terjednek). A vírusok közül a Rotavírus, a Calici vírus és az Adeno vírusok okoznak leggyakrabban bélfertőzést.
 

Kezelés

Minden fajta gyomorbetegség esetén általános kezelési mód az ésszerű koplalás, a diéta. Értelemszerű, hiszen az amúgy is irritált, legyengült emésztőrendszert jobb tehermentesíteni. Az egyszerű gyomorhurutot, enyhébb fertőzéseket rendszerint már ezzel is sikerül kikúrálni. Fogyasszunk kevés, könnyen emészthető ételt és sok folyadékkal pótoljuk a vízveszteséget.
Először ropi, keksz, majd kevés reszelt alma, esetleg banán adható
, majd, ha a beteg jól fogadja, fokozatosan túró, gyenge húsleves, natúr csirkemell. Gyermekek esetében különösen óvatosan diétáztassunk, koplaltassunk, mivel a kicsik tápanyag -, és vízraktárai gyorsan kimerülnek. A kiszáradás elkerülése végett ügyeljünk a bőséges folyadékfogyasztásra és 10 év alatti kis beteg esetében konzultáljunk az orvossal.

Ha a hányás, hasmenés nem csillapodik néhány napon belül, esetleg láz, vagy fejfájás, szédülés is kíséri, netán erős görcsök, fájdalmak, bágyadtság, aluszékonyság jelentkeznek, mindenképpen forduljunk orvoshoz. Csecsemők, kisgyermekek és az idős, legyengült betegek folyadék háztartása sokkal labilisabb, ezért náluk fokozott orvosi ellenőrzés szükséges. Hasmenésnél a véres széklet legtöbbször valamilyen fertőzésre utal, melyet érdemes kivizsgáltatni. Átfogó bakteriológiai és immunológiai vizsgálattal megállapítható a kórokozó fajtája, és szükség esetén célzott kezelés adható. Az agresszív „hasfogókkal” minden esetben várjuk meg az orvos utasításait, ugyanis sok esetben előbb túl leszünk a betegségen, ha kiürülhet a káros béltartalom. A bélfal nyugtatására szolgáló készítmények adhatók, ha az orvos is egyetért.

Különféle porok, oldatok állnak rendelkezésre az elvesztett ionok, ásványi anyagok pótlására. Ilyen például az ORF por, mely  segít visszatartani a sót, cukrot. Kevés folyadékkal keverve adható a betegnek, és kisgyermekes családoknak érdemes otthon és az úticsomagban is tartani belőle. –Segítségével megelőzhető a gyors kiszáradás, az ion és ásványianyag háztartás felborulása és az ebből következő rosszullét, vagy szövődmények.

Az ilyen betegségeknél nagyon hasznos, ha probiotikumot szedünk. Ezek a készítmények segítenek a belekben újra elszaporodni a betegséggel elpusztult jótékony baktériumoknak, így a normál bélflóra, az emésztés hamarabb helyreáll, és gyorsabban meggyógyul a beteg.
 

Megelőzés

A legfontosabb, mint minden betegség esetében, itt is természetesen a megelőzés. Ennek legjobb módja, ha körültekintőek vagyunk a higiénia terén, különösen nyaraláskor. Mindig legyen nálunk kézfertőtlenítő, száraz szappan, és felületfertőtlenítő kendő – itthon és külföldön is – melyeket inkább többször használjuk a kelleténél, mint kevesebbszer.
Utazás előtt tájékozódjunk a helyi viszonyokról, veszélyekről és ennek megfelelően járjunk el. Bármilyen csábítóak is a piacokon árult helyi finomságok, vagy akármilyen szomjasak vagyunk, ha nem tűnik higiénikusnak az árus pultja, ha információink szerint abban az országban rossz minőségű a vezetékes víz, inkább álljunk ellen a kísértésnek. Az éttermekre általában külföldön is szigorúbb előírások vonatkoznak, mint az utcai árusokra, így az utóbbitól érdemes tartózkodni egzotikus tájakon, még akkor is, ha sokkal autentikusabbnak tűnik a mozgóárus portékája. A helyi szinten tapasztalható betegségforrásokra az utazási irodák, útikönyvek rendszerint felhívják a figyelmet, ezeknek mindig járjunk alaposan utána és ne vegyünk félvállról a figyelmeztetést. Fokozott odafigyeléssel jó eséllyel elkerülhetjük, hogy a nyári vakációnkat  megkeserítse egy váratlanul fellépő bélfertőzés. 
  

Cikket lektorálta:
 

Dr. Sebő Zsuzsanna

Dr. Sebő Zsuzsanna

 

Gyermekgyógyász, homeopátiás tanácsadó


Elérhetőségeim:
Telefon: 06-30/922-93-09
E-mail: sebozsuzsa@gmail.com
Honlap: www.homeoduo.hu (fejlesztés alatt)
 
 

Fotó: alexraths / BIGSTOCK

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

Ha nem esznek csokit, hát nem esznek. Ha rendelik az ebédet, hát rendelik. Látom, hogy a mai fiatalok másképp nevelik a gyerekeiket. Egyes dolgokban szigorúbbak és más dolgokban meg engedékenyebbek, mint amilyen én voltam. Néha persze jólesne ezt megmondani nekik, hogy én mit csinálnék másképp, de megtanultam, hogy okosabb dolog, ha csendben maradok. 
Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

A 21 éves lány két szívtranszplantáción is átesett, harmadik szíve pedig hétfő este feladta a harcot. A lány tudta, hogy csak hónapjai vannak hátra, ezért bakancslistát írt - a halála előtt több álma is valóra vált.
Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

A Covid-vakcinák megjelenése óta már nem új keletű jelenség az oltásellenes hozzáállás. A kicsit is szkeptikus szülők könnyen meggyőzhetőek arról, hogy egy-egy vakcina milyen károkat okozhat a gyermek szervezetében. Ezáltal az olyan, több évtizede használt oltások sem kerülnek beadásra, amelyek a gyermekek életét egyszerűen megmenthetnék. Tömegesen lépnek fel szülők háziorvosok ellen, akik, ha el akarják kerülni a bírósági tárgyalást, kénytelenek igazolást adni.
Így tartsd kordában a nassolást! - 5 tipp, ami segíthet, hogy elkerüld a hízást

Így tartsd kordában a nassolást! - 5 tipp, ami segíthet, hogy elkerüld a hízást

A nassolás, vagyis az étkezések közötti kisebb ételek fogyasztása gyakori szokás, amely sokak számára okoz gondot, különösen akkor, ha egészséges életmódot szeretnénk folytatni. Azonban néhány egyszerű trükk és változtatás segítségével könnyen kordában tarthatjuk a nassolási szokásainkat, anélkül hogy megfosztanánk magunkat az étkezés örömétől. Íme 5 hasznos tipp, amely segíthet ebben.
Az én időmben még fel sem merült, hogy a nőknek élvezniük kellene az együttléteket

Az én időmben még fel sem merült, hogy a nőknek élvezniük kellene az együttléteket

A férfi munka után fáradt, hagyni kell őt enni és pihenni. Akkoriban mindenki így tartotta. Ami pedig a házaséletünket illeti: akkoriban senki sem beszélt arról, hogy a nőknek élvezniük kellene az együttléteket. Igazából én úgy voltam vele, hogy amikor a férjem kívánta, akkor hagytam magam.
A szerkesztő ajánlja