Amikor a napló első bejegyzései születnek, a kislány bent fekszik az intenzív osztályon, másnap reggelre van műtétre kiírva. A szülők nem egyeznek bele a műtétbe, egyelőre haladékot kérnek. Tájékozódni. Lázas keresés az interneten fellelhető orvosi közlönyök szövegeiben, második és sokadik vélemény kérése újabb orvosoktól. Pár napon belül sikerül elérni az ország szakmai krémjének szinte minden tagját, de mindegyikük véleménye lesújtóan egyhangú: Beavatkozás nélkül pár hét, műtéttel talán néhány hónap... igaz, jó eséllyel teljes bénultságban.
A döbbenet és félelem következtében egyik napról a másikra átértékelődik minden. Az idő egy ponttá zsugorodik, a relativitáselmélet hirtelen értelmezhetővé válik. Különböző magyarázatok születnek az elkerülhetetlennek tűnő végkifejlet elviselhetővé tételére. Vajon ez a gyerek csak hirtelen feltűnik az éjszakában, beragyogja az eget, majd eltűnik, mintha mi sem történt volna? Igen, ő egy égi tünemény…
A napló közben íródik. Eleinte néhány óránként, később naponként születik újabb bejegyzés. A szülők próbálnak hideg fejjel mérlegelni, a fájó helyzetben szarkazmussal védekezni. Az első rémültség után egy sor erkölcsi dilemma merül fel. Engedjék-e a műtétet, vagy hagyják a kislányt békésen meghalni? Felajánlják-e szerveit „újrahasznosításra”? Miért vállal az ember egyáltalán gyereket? Hogyan könnyebb elviselni egy küszöbön álló veszteséget: vallásosan vagy racionális életfelfogással? Van-e joguk egyetlen gyerek elvesztésén ennyit szenvelegni, miközben máshol csecsemők ezrei halnak éhen naponta? A napló folyamatosan bővül, és már az első héttől az egyik legolvasottabb blog lesz: naponta bő ezren olvassák, és tucatnyi hozzászólás érkezik.
Három hét elteltével a szülők végérvényesen a műtét ellen foglalnak állást, hazaviszik a kislányunkat… lesz, ami lesz. A korábbi ijesztő tünetek mintha megszűnőben lennének, de a gyomorgörcs nem múlik el soha. A könyvvé terebélyesedő napló fő vonulata mindvégig a kislány féltése, az egyre ritkuló orvosi vizitek értelmezése marad.
„Damoklész kardjának az éle nem lóg bele a képünkbe, nem szembesülünk vele minden szusszanásnál, hanem jó magasra felhúzta valami láthatatlan kéz, még ha fölfelé nézünk, akkor sem látjuk, mert visszaveri a nap fényét, de bármikor lesújthat – és minél távolabb van, annál nagyobb pusztítást végez.”
A napok, hetek múltával azonban egyre inkább háttérbe szorulnak a szigorúan vett orvosi témák, előtérbe kerülnek a harmincas korosztályt (vagy akár: mindenkit) általában érintő gondolatok. Társadalmi értékrendek, szerelem, párválasztás, gyerekvállalás, felelősségteljes gyereknevelés, vallásosság és ateizmus, tudatosság és sorsszerűség, szülői szeretet, napi politikai csatározások, mindennapi életminőség, klímaváltozás, orvosi etika... No meg az élet „nagy” kérdései… Mindez talán szokatlan párhuzamokon és hasonlatokon keresztül bemutatva.
„Rövidre sikerült hát ez a parti túránk, de a partitúrák már csak ilyenek. A zenében is csak kiinduló pontként szolgálnak – de a ténylegesen felhangzó zenét számos más tényező is befolyásolja. Élhetjük-e az életünket partitúra alapján? És ha van egyáltalán ilyen kotta, azt vajon ki írja? Valaki más, valami láthatatlan kéz, mondjuk a „sors” keze? Vagy mi magunk is írhatjuk azt, legalább vázlatként?”
Fél év elteltével a szülők elkezdenek reménykedni, hogy akár hosszú távon is velük maradhat kislányunk, a napló azonban lendületből íródik tovább. Kezdetben senki nem tudta, meddig lehet folytatni a történetet. Szerencsére úgy alakult, hogy az apa dönthetett: az első születésnapot jelölte meg a napló befejezésének.

A 140 részből  álló blogregény legtöbb bejegyzésének címe szójáték; maguk a szövegek is szép számmal tartalmaznak nyelvi játékokat és irodalmi utalásokat. Elsőre talán furcsa lehet látni a rémisztő témát humorosan feldolgozva, ez azonban egyfajta védőpajzsot jelent a szerző saját magának megtartott érzései és a nyilvánosság elé tárt gondolatai között.
Műfajából adódóan a blog minden egyes bejegyzéséhez több hozzászólás is érkezett, melyek a könyv megjelenése után is olvashatók. Sőt, a könyv olvasása során újabb hozzászólásokat is lehet hagyni, ezáltal a könyvek világában szokatlan író-olvasói kölcsönhatást lehetővé téve.
A történet közlését a szerző a kislány egyéves korában hagyta abba, a könyv pedig kétéves kora után jelenik meg. Mind a mai napig nem tudni, mi is történt valójában. Tényleg daganat volt ott, csak valami „csoda” folytán felszívódott? Vagy esetleg egy születéskori bevérzés lehetett? Mivel bizonyosságot csak egy koponyalékelés adhatna, remélhető, hogy az igazság soha nem fog kiderülni. Ez a könyv a szülői aggódás és töprengés mellékterméke, egyfajta önként vállalt koponyalékelés eredményeként.

betöltés...