Miért leszünk dühösek? Mi játszódik le bennünk ilyenkor? Fojtsuk el a haragunkat, vagy jobb, ha kiadjuk magunkból? Hogyan ismerhetjük fel a mögötte rejlő érzéseket? Hogyan tanulhatjuk meg uralni és elengedni? Riekje Boswijk-Hummel könyve a harag mint pszichológiai jelenség minden aspektusát igyekszik körüljárni, így hasznos segédeszköz lehet a szakmabeliek számára, de jól alkalmazható a magánéletben is. Szerinte a harag természetes dolog, nem szabad tagadni vagy elfojtani. Jelző funkciója van, emiatt fontos, hogy felismerjük és megvizsgáljuk. Hangsúlyozza viszont, hogy a harag kinyilvánítása és a nyomában kialakuló veszekedés csak még több problémát szül, mint amennyi addig volt. Ennek kapcsán részletesen kifejti, hogyan lehet a konfliktushelyzetek megszüntetése érdekében pozitívan és hatékonyan közeledni másokhoz, ekképpen javítva emberi kapcsolatainkat. Bemutatja a harag megnyilvánulási formáit, a megjelenését kiváltó ijedséget és frusztrációt, a hátterében húzódó félelmet és fájdalmat, valamint a megállításához és elengedéséhez vezető módszereket, hogy végül ez a romboló érzelem átadhassa a helyét az empátiának és a megértésnek.

Részletek a könyvből

„Az előszóban leírtam, hogy még mindig rengeteg tévhit él a haraggal és annak hatásaival kapcsolatban. E helyütt szeretném eloszlatni az első tévhitet: azt az elképzelést, hogy a veszekedés megtisztítja a levegőt, és hogy a veszekedés hatása ennek megfelelően pozitív. Kurzusaimon mindig ül néhány ember, aki meg van győződve erről: „Időről időre muszáj kiveszekedned magad, akkor legalább kiadsz magadból minden elfojtott mérget. Végre megmondhatod, hányadán álltok, és kibeszélhetsz mindent, ami a szívedet nyomja.” Ez igaz is: egy veszekedés során gyakran tényleg felszínre kerül rengeteg addig elfojtott bosszúság, idegesség és sértettség. A veszekedés izgalmában sokan elfelejtkeznek attól való félelmükről, hogy bizonyos dolgokat kimondjanak, és mivel arra vágynak, hogy „bosszút álljanak” a másikon, néha olyasmiket is a fejéhez vágnak, amiket addig magukban tartottak. „Régi bánat”, sőt „nagyon régi bánat” is felszínre kerül.
Ez azonban semmit sem tisztáz. Ellenkezőleg, az esetek többségében csak még több bosszúságot szül. Mivel ugyanis sérelmeidet haraggal mondod ki, mindig szemrehányás, vád és hasonlók formáját öltik. Ez a másikat mindig megbántja, vagy legalábbis védekezésre kényszeríti. „