Így telnek az ünnepek egy nárcisztikus személy társaságában

Az ünnep lehet könyörtelen visszajelzése is annak, hogy hol állunk az életben, hol tartunk, kik állnak mellettünk, kiket hiányolunk magunk mellől, és pontosan milyen kapcsolatokban élünk. Ha nárcisztikus személyiségzavartól szenvedünk – mert bár egy családtagunk produkálja a viselkedési zavart, de valójában mi szenvedünk tőle -, akkor az ünnep veszélyes terepnek ígérkezik.

Az ünnep ugyanis tükör. Ha belenézünk, láthatóvá válik egyetlen képben a teljes életünk. A nárcisztikus személyiségzavaros ember mindent megtesz, hogy ezt a szörnyű pillanatot ne kelljen megélnie, ne kelljen szembenézni a tükörképpel.

Ezért utálja az ünnepeket a nárcisztikus

A szabadjára engedett nárcizmus olyan, mintha egy hibátlan hardverben egy sérült software működne, ugyanazokat a hibás válaszokat termeli ki minden stresszhelyzetben. Irdatlan trauma állhat a mögött, hogy valaki félelemmel, sőt gyűlölettel viseltessen az ünnepek iránt, hogy féljen attól, ha nem ő van középpontban, és megviselje, hogy nem rá terelődik minden figyelem. Ezzel a sérült software-rel nagyon nehéz egyáltalán értelmezni az ünnep gondolatát, lelkiségét, és az ünnep kiváltotta értetlenség csak tovább sodorja a robbanás felé az amúgy is labilis nárcisztikust. Belső feszültséget kelt benne a kötelező ünneplés, és egyáltalán nem tud ezekkel a helyzetekkel azonosulni.

Valójában fél tőlük.

Kezdjük ott, hogy a kóros működésű embernek talán nincs is emléke, mintája a boldog, békés ünnepről, ezért számára semmilyen hagyomány nem jelent folytonosságot. Ha a képzeletbeli polcon odanyúl, ahol a békés karácsonyi emlékei vannak, egy nagy üres helyet talál ott. Ez ijesztő. Az is előfordulhat, hogy ebben az időszakban tudat alatt újraéli gyermekkori sérülését, emlékbetörések kínozhatják, amiket minden áron el kell fojtania. Ünnepkor a figyelem fókuszában a szeretet, boldogság áll – és nem ő!

A kényszerű együttlét fölött az ünnep liturgiája uralkodik, az ünnepé minden figyelem. Ezzel ő elveszíti azt a forrást, ami élteti, figyelem nélkül újra elhagyott, szeretet nélküli dacos, sőt hisztis gyerekké válik.

Félő, elhagyatott, magányos gyerekké.

A család és a barátok már előre félnek az ünnepektől

A nárcisztikus személyiségzavaros ember inkább veszélyforrásnak éli meg a Karácsonyt, mint örömnek, és úgy is reagál rá. Talán a traumája eredetileg is ünnephez kötődik, vagy az ünnephez kapcsolható intenzív gyermeki élmények miatt így őrizte meg az emlékezete. Mivel a belső vészcsengő ilyenkor hangosan szól a fejében - bár maga sem tudja, hogy miért -, valami kreált eseménybe vetíti bele a meglévő feszültségét, és addig szítja a vélt konfliktust, amíg veszekedés nem lesz belőle. Aki nárcisztikus emberrel él együtt, sokszor előre retteg a különleges, varázslatosnak várt napoktól.

Ilyenkor ő mindent megtesz a figyelemért, a manipuláció alacsony és magasabb fokú technikáit egyaránt latba vetheti. Minden indulatát a partnerére vetíti, a saját kóros érzéseivel a másikat vádolja meg.

A nárcisztikus ember általában nem erőlteti meg magát azért, hogy meglepetést találjon ki. „Rendelj magadnak valamit, majd kifizetem” – mondja nagyvonalúan, majd arról is megfeledkezik. Vagy olyan ajándékot talál ki, amire igazából neki támadt gusztusa. Az ajándékozás nem az ő világa, bár kapni ő is szeret.

Nem érti, nem érdekli és dühöng

A nárcisztikus személy többnyire nem rajong se a favásárlás, se a fenyőfadíszítés gondolatáért. Dühöng azon, hogy mindenki rohangászik, macerássá válik az élet egy értelmetlen szokás miatt, amit csakis ellene léptettek életbe. Nem járnak rendesen a buszok se, és ok nélkül kell költeni a pénzt…

Szeretné a nagycsaládot kizárni, a partnerét a kapcsolataitól elszigetelni, hogy a figyelem csak rá irányuljon. Ezt Karácsonykor nehéz kiviteleznie, ami idegessé teszi. Ha a teljes figyelmet birtokolni akarja, jelenetet, drámát kell csinálnia, amit végső fegyverként a család ellen is fordít. Mindegy, hogy honnan indul a történet, a vége mindig az, hogy őt kell sajnálni. A Karácsony az ő drámája hátteréül szolgál csupán.

Az ünnep, a karácsony számára csak fölösleges macera

A nárcisztikus családtag nem tud együtt örülni, együtt érezni a többiekkel, és ezt nehezen titkolja. Ennek elvárása számára teher. Az ünnep működési módja teljesen idegen a számára, érthetetlen és idegesítő gesztusrendszer, fölösleges macera. Kifejezetten késztetést érez ilyenkor a veszekedés provokálására, a drámai és valóságos kirohanásokra is.

Ki kell szívnia az életörömöt a többiekből, hogy újra abba a közegbe kerüljön, ami számára biztonságos, amit ő teremt meg maga körül, ahol minden szem rá tekint – és nem a feldíszített fenyőfára.

Veszélyforrássá válhat ilyenkor az alkohol, hiszen a legkönnyebben elérhető feszültségoldó szer, azonkívül hamar cselekvésképtelen állapotba hozhatja magát vele, ami felmenti a további együttműködési kényszer alól.

A nárcisztikus ünnepi viselkedésrepertoárjának további része a sértő „viccek” előadása. A humorba csomagolt szóbeli bántás a partner súlyáról, frizurájáról, viselkedéséről kedvelt társasági viselkedése a nárcisztikusnak. Mindent megtesz azért, hogy középpontban maradjon, és sok esetben pont akkor feszíti túl a húrt, amikor a tőle szenvedő fél örömre és lelki békére készül.

Utolsó csepp a pohárban: gyakran karácsonykor születnek végleges döntések

Nehéz elfogadni, de Karácsony idején nem ritkaság, hogy meghatározó, kemény döntések születnek a kapcsolatokban. Sokszor épp Karácsonykor mondódik ki: ennek vége.

Ha vérbeli nárcisztikusról beszélünk, ő ebben a helyzetben szakítás esetén magával viszi az ajándékot, amit a partnerének vett. És persze a magáét is.

Ő egyetlen ünnepet érez létjogosultnak: a saját születésnapját. De azt is felhasználja drámai szituáció teremtésére, azzal, hogy hangsúlyossá teszi a választást: ki jöhet és ki nem jöhet el. Őt nem lehet csak úgy megünnepelni, csakis saját magát ünnepeltetheti.

Indexkép: Depositphotos.com