SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Karácsonyi hagyományaink

Családinet [cikkei] - 2005-12-15
A Karácsony alapvetően a téli napforduló hagyományaira épülő vallási és világi megemlékezés. Ennek rövid történetével és néhány karácsonyfát helyettesítő megoldással foglalkozunk alább.

A Karácsony és a megelőző adventi időszak ünnepi eszközei nagyrészt a fény közeledtével ill. az év megújulásával függnek össze, ill. szerepet kapnak az örök életre utaló motívumok is. Ez utóbbit már az ókori rómaiak is az újévkor egymásnak ajándékozott zöldellő ágakkal jelképezték.

A kerek év, a végtelenség és az örök élet szimbóluma a kör, amely a kelta, a germán, de az Európán kívüli kultúrkörökben is már jóval a kereszténység előtt felbukkant festett, faragott, épített vagy akár vesszőkből, indákból, tollakból készített mandalák formájában. Ez a XVIII. században, mint adventi koszorú tért vissza először 24, később 4 gyertyával.

A fenyőfa állítása újkeletű szokás. Németországból indult útjára a XVIII. században, hozzánk osztrák közvetítéssel jutott el az arisztokrácia kezdeményezésére, a reformkor kezdetén. A XIX. századra a jómódú nemesi réteg átvette ezt a szokást, s valamikor a XX. század elejére terjed el országosan. A század végére már annyira gyakori, hogy csak nagy kiterjedésű fenyőültetvények tudják kielégíteni az ünnepi vágott fenyő igényeket.

A magyar néprajzi adatok közt is sok olyan utalást találhatunk, amely arról tanúskodik, hogy eleink a megújulást, az örök életet szintén fához, jelképesen faághoz kötötték. A Borbála napján, dec. 4.-én vízbe rakott, karácsonyig hajtatott ág ennek továbbélése.

Az angolszász és a skandináv országok továbbvitték a pogány hagyományokat. Ma is használt karácsonyi eszközük a tiszafa, a magyal és a fagyöngy, mely utóbbi a viking mitológia szerint Frigg istennő nagylelkűségének és a megbocsátásnak állít emléket.

 

 

A Hulladék Munkaszövetség (HuMuSz) véleménye...

...a vágott fenyőről:
Pazarlás csak azért nevelni, kivágni és szállítani fenyőket, hogy két hétig lakásunkat díszítsék. Az Ünnep után Budapesten a fák jelentős része hulladékégetőbe kerül.

...a műfenyőről:
Sokak számára megfelelőnek tűnhet a műfenyő. Szerintünk azonban - ha van rá mód - ezt kerülni kell; egyrészt azért, "mert ez műanyag!", másrészt pedig a legtöbb olcsó változat hamar tönkremegy (szemétre kerül) és pár évente újat kell venni.

...a visszaváltható gyökeres fenyőről:
Egy fokkal jobb megoldás, mint a vágott fenyő. A kis csemeték számára azonban a mi karácsonyozásunk nagy trauma és életben maradási esélyük - szakszerűtlen kezelés esetén - minden igyekezetünk ellenére kicsi.

Azok számára, akik - a fentieket megfontolva - el tudják képzelni a Karácsonyt igazi fenyőfa nélkül is, összegyűjtettünk néhány ötletet.

Lehet fenyőfa nélkül ünnepelni?
Legyen a fenyő vágott vagy gyökeres, meggyőződésünk, hogy meghitt, békés Karácsonyunk lehet fa nélkül is. Az alábbiakban néhány ötletet sorolunk fel arra, hogyan lehet a fát, fenyőt jelképesen megjeleníteni az Ünnep során.

 

  • Ünnepeljünk a kertben!
    Akinek kertjében van fenyőfa - díszítse azt fel Karácsonyra!

     
  • Ha a fikusz nem is, de...
    a szobafenyő kiválóan alkalmas a karácsonyi hangulat megteremtésére. Díszítsük könnyű szalma- vagy papírdíszekkel!

     
  • A fenyőág is "elég"!
    Egy egész fa helyett beérhetjük egy-egy ágával is (elegendő néhány kisebb, alsó ágat levágnunk a fáról). Ezt a fa is túléli és karácsonyi hangulatot is teremt. De készíthetünk formás asztali díszt is például szalmából, terményekből vagy más természetes anyagokból.

     
  • Kisebb fenyőágakból koszorút
    formázhatunk, amely akár az ünnepi asztal dísze is lehet. Elevenítsük fel az adventi koszorú készítésének szokását!

     
  • Süssünk karácsonyfát!
    Lehet mézeskalács fenyőfánk, készíthetünk karácsonyfa alakú kuglófot vagy tortát, melyet mázzal beborítva kis kreativitással fel is díszíthetünk - így az Ünnep utáni fenyőhulladékunk nullára csökkenthető.

     
  • Tegyük a fenyőt a falra!
    Karácsonyfát készíthetünk úgy is, hogy egyszerű zöld filcanyagból kivágjuk a fenyőfa alakját. Erre könnyű díszeket aggathatunk, sőt, ha zsebeket varrunk rá, a kisebb ajándékokat el is rejthetjük bennük (így kevesebb csomagolópapír kell).

     
  • Viaszfenyő
    Változó méretű, formás fenyőfa alakú gyertyával is nagyszerűen helyettesíthetjük az élő fenyőfát, sőt meggyújtáskor illatát is!

     
  • 3D fenyő
    Filcből térbeli kiterjedésű, rongyokkal vagy faforgáccsal kitöltött fenyőfát készíthetünk. Könnyebb, szalmából vagy papírból készült díszeket erre is rögzíthetünk.

     
  • Árnyékfenyő
    Pillanatok alatt készíthetünk vékony drótból fenyőfa alakot. Ha ez megvan, a fácskát rögzítsük egy fa lécre, aminek végére gyertyát helyezve a drótfenyő árnyékot vet a falra. Az árnyékkép mérete állítható a drótfenyő és a gyertya távolságának változtatásával.


Várjuk az Önök ötleteit az igazi fenyőfák alternatívájára vonatkozóan postán (1111 Budapest Saru u. 11. Telefon: 386-2648) és elektronikus levélben (humusz@humusz.hu) is!
forrás.
www.humusz.hu
Fotó: / 123RF Stock fotó

LEGOLVASOTTABB

Még ma vidd orvoshoz, ha ilyen tünetei vannak - egyre gyakoribb a betegség Magyarországon

A gyerekkori cukorbetegség nem játék, és sajnos egyre több gyermeket érint Magyarországon is. Milyen élete lesz a gyereknek? Hogyan lehet jól kezelni? Elfogadják majd a társai? Ezek a kérdések ijesztőnek tűnhetnek, de vannak gyakorlati, megnyugtató megoldások, amelyek segítenek a családnak és a gyermeknek eligazodni a diabétesz útvesztőjében.

Egyre több gyereket érint a magas vérnyomás - ez áll a háttérben

Az elmúlt húsz évben a magas vérnyomás előfordulása a fiatalok körében szinte megduplázódott. Ez már nem csupán statisztika, hanem figyelmeztetés, hiszen a korán jelentkező vérnyomásproblémák hosszú távon szív- és érrendszeri betegségekhez vezethetnek.

Rejtett válság: ezért kerülnek padlóra a kisgyermekes anyák Magyarországon

Pénzügyi hullámvasúton utaznak a magyar édesanyák: a CSED alatt még úgy tűnik, minden rendben, ám a GYES-korszakba lépve szembesülnek rendszer hiányosságaival. Rugalmas munkahelyek alig vannak, a fizetések bezuhannak, és a legtöbb anya magára marad a túlélési zsonglőrködéssel.

Anyai és apai nagyszülők: Miért más a gyerekek kapcsolata velük?

Aki figyelmesen nézi a családi összejöveteleket, az hamar észreveheti: a gyerekek valahogy mindig az anyai nagymamához húznak. Ott bújnak hozzá, nála akarnak ülni ebédnél, őt keresik, ha valami baj van. Az apai nagyszülők persze ugyanúgy szeretik az unokákat, mégis gyakran más a dinamika. De miért van ez így?

Egyszerű hátfájásnak gondolta az anyuka, amíg rá nem jött: 3. stádiumú rák volt

Amikor Courtney Liniewski hátfájásra panaszkodott, azt hitte, túl sokat ül az íróasztalánál. 34 évesen, két kisgyerek anyukájaként, krízistanácsadóként dolgozott egy pszichiátriai kórházban Milwaukee mellett - észre sem vette, hogy valami sokkal komolyabb dolog zajlik a testében. És ami a legfélelmetesebb: a tünetek olyan hétköznapiak voltak, hogy bármelyikünk figyelmen kívül hagyhatja őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja