SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Csodájára járnak a látogatók Eta néni díszes karácsonyi házának

Kercsó Dorottya [cikkei] - 2019-12-16
A Dabason élő Kajdácsi Józsefné Eta néni háza valóságos zarándokhellyé válik az ünnepekre: a gyönyörűen kivilágított udvart ugyanis decemberben megnyitja a nagyközönség előtt is.
Csodájára járnak a látogatók Eta néni díszes karácsonyi házának

Eta néni tíz éve kezdte feldíszíteni az udvarán álló tujákat azért, hogy ezzel négy unokájának örömet okozzon. Ahogy teltek az évek, egyre fejlődött a dekoráció, és a kerítés túloldaláról is sok járókelő nézett be kíváncsian a kertbe. A család ezért három éve úgy döntött, hogy decemberben kívülállók is bejöhetnek, és megcsodálhatják az ünnepi díszeket.

A háziasszony az M2-nek adott interjújában elmondta, hogy a díszítésben a két lánya, a veje és a négy unoka segít. November 10-15 körül kezdenek neki a munkálatoknak, kell ugyanis két-két és fél hét, mire mindennel végeznek: először a tetőre kerül fel a világítás, majd a csatornára, végül a földre.

Eta néni háza

A ház már annyi látogatót vonz, hogy külön parkolóhelyet kellett kijelölni számukra egy üres telken az utcában. A fényeket délután 4-kor kapcsolják fel, az udvar ettől az időponttól látogatható este 8-ig.

A kertben minden megtalálható, ami a karácsonyi időszakban örömet okoz a gyerekeknek. Van itt Jingle Bellst éneklő Mikulás, világító rénszarvasok, óriás hóember, Betlehem – ez Eta néni régi vágya volt, végül idén sikerült beszerezni -, és egy mesebeli kunyhó, ahol karácsonyfa és mézeskalács várja az átfázott látogatókat.

Eta néni háza

Az asszony elmondta, hogy egész évben erre készül, és számára a legnagyobb boldogság az, ha láthatja, mennyire tetszik a kertje a vendégeknek. „Nekem ez okoz örömet. Ez az én ajándékom az emberek felé karácsonyra” – nyilatkozta a köztévének Kajdácsiné.

További információk Eta néni háza Facebook-oldalán olvashatóak.

Kapcsolódó cikkeink:

Képek: M2 Petőfi TV/youtube

 

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

9 lehetséges ok, hogy miért látunk homályosan

9 lehetséges ok, hogy miért látunk homályosan

A homályos látás gyakori szemészeti panasz. Fiataloknál leggyakrabban a korrigálatlan fénytörési hiba okozza, 40-45 felett pedig a közeli látás elhomályosodása, mely egy természetes fiziológiás folyamat része. A homályos látás ugyanakkor komolyabb szemészeti problémák tünete is lehet. Íme, a homályos látás kilenc lehetséges oka, és kezelési lehetőségei.
A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

Az elmúlt húsz évben folyamatosan nőtt Magyarországon a bőrrákos esetek száma. A bőrdaganatok közül a melanóma az egyik legagresszívebb típus, ezért különösen fontos a betegség korai felismerése. Ráadásul a globális felmelegedés jelentősen növeli a kialakulás kockázatát, mivel ennek következtében tartósan egyre több UV-sugárzás éri a bőrünket. A szoláriumban pedig már akár egyetlen alkalom is tartós bőrkárosodást okozhat. A Budai Egészségközpont a rendszeres önellenőrzésre és a bőrgyógyászati szűrővizsgálat fontosságára, valamint a megelőzésre hívja fel a figyelmet a május 7-ei melanóma világnap alkalmából.
Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Már a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikáján is kezeltek idén súlyosan beteg gyermeket szamárköhögéssel. Míg a korábbi években maximum egy-két megbetegedést tapasztaltak éves szinten Magyarországon, addig az idei első negyedévben már 12 esetet regisztráltak. A betegség ellen létezik védőoltás, amit a gyerekek kötelező oltásként kapnak meg, de a kisbabákra különösen veszélyes lehet, ha a védettség kialakulása előtt fertőződnek meg a kórral.
Ingyenes gyereknapi programok 2024-ben: több tucat izgalmas rendezvény Budapesten és vidéken

Ingyenes gyereknapi programok 2024-ben: több tucat izgalmas rendezvény Budapesten és vidéken

Május utolsó vasárnapján vidám gyerekzsivajjal és kacagással telik meg az ország: ez a nap a gyerekekről szól. Érdemes ellátogatni valamelyik családi rendezvényre - mutatjuk gyereknapi programajánlónkat, melyben ingyenes eseményeket gyűjtöttünk össze. Gyűjteményünk a teljesség igénye nélkül készült, hisz országszerte megszámlálhatatlan helyen tartanak gyereknapi rendezvényt: ha nem találsz hozzád közel esőt a listán, nézz szét a hozzád közel eső városok, települések programajánlói között is!
Ha ilyen kolbászt vettél, ne fogyaszd el!

Ha ilyen kolbászt vettél, ne fogyaszd el!

A Nébih kéri a vásárlókat, hogy az alábbi azonosító adatokkal megegyező termékeket ne fogyasszák el!
A szerkesztő ajánlja