SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Kormos Anett - A császár az király!

Kormos Anett [cikkei] - 2010-08-05
Kicsit olyan vagyok most, mint a rák. És ezzel nem azt akarom mondani, hogy rosszindulatú, hanem azt, hogy hátrafelé haladok. A gyerekeim nem most születtek, mégis a szülésről fogok írni.

Vannak meghatározó, örökre nyomot hagyó tragikus pillanatok az ember életében. Ilyen az esküvő, a szülés, a következő szülés….aztán majd gondolom, a következő esküvő, de ezt most hagyjuk.

Azon szerencsések közé tartozom, akik a szülés valamennyi elhíresült módját kipróbálhatták. Volt részem tehát császárban és nem császárban.  Hát most a császárról egy picit, egyrészt mert ez van időben közelebb hozzám, másrészt, mert, mert most ehhez van kedvem. A nem császár első félórájában rájöttem, hogy a női méltóság el fog veszni, és hogy ennek elveszése engem annyira, de annyira nem érdekel az adott verejtékesen-fájó végtelen pillanatban, hogy csakna. Hogy az orvos a véres eszközöket „szerelés” közben rátette az én édi-bédi világoskék hálóingemre, az ugyan szürreális volt picit, de csöppet sem zavart.

Azt hittem, a császár más lesz, azt hittem, hogy torzulatlan mosollyal és fitten, szépen, illatosan szorítom majd magamhoz a máris jól nevelt utódomat. Mindjárt eldöntöttem, hogy nem hálóingben óvatosan ülő sápadt anyuka leszek, hanem csinos szabadidőruhás (ha egyáltalán a szabadidőruha és a csinosság összehozható fogalmak).  Így mikor bejött egy a combommal egy súlyban lévő tizennyolcéves lányka azzal a szöveggel, hogy ő akkor most leborotvál, öntudatosan hessentettem el. Egyrészt mert terhesen is követtem a divatot, így sok munka nem volt velem, másrészt, mert elhatároztam, hogy foggal-körömmel ragaszkodni fogok a női méltóságomhoz.


Egy tízszer tízes kórházi tükör előtt imbolyogtam a nagy hasammal egy műanyag széken, és küzdöttem a jelenséggel, hogy ha előrehajolok, nem látom a leborotválandó területet, ha viszont felegyenesedem, nem érem el. Otthon két gondosan elhelyezett tükör megoldást jelentett a problémára. Két óra múlva azért sikerült elérnem a terhes nyolcéves kislány kinézetet. Fürdőztem a sikerélményben, amikor bejött egy srác, ő lehetett volna a másik combom, nagy kék szemével rám nézett (mind a kettővel), és azt mondta: anyuka, akkor most behelyezem a katétert. Már bántam, hogy nem hagytam a borotválást is. És a java csak ezután jött.

Emlékszem, az orvosom a szülés előtt azt mondta, ne aggódjak, ma már olyan mélyen csinálják a vágást, hogy utána akár tangát is hordhatok. Kicsit elbizonytalanodtam, de nem mertem rákérdezni , hol az összefüggés. Mindig azt hittem, elől ejtik a vágást. Tanga! Na ja. Mellig érő szorító bugyi hetekig, megfűszerezve olyan görnyedt testtartással, mintha az ember állandóan a wc felé igyekezne, de előre megjósolhatóan nem érné el.

Női méltóság?  Hááát… Van ilyen mindenkinek. És talán lehet méltósággal szülni is. Amennyiben ez azt jelenti, hogy nem visítozunk, hát nekem sikerült is. Amennyiben viszont azt, hogy nőiesek, szépek, elegánsak, szemérmesek maradunk, marha nagyot buktam. Mind a kétszer.

Kormos Anett további cikkei ide kattintva olvashatóak.

LEGOLVASOTTABB

Még ma vidd orvoshoz, ha ilyen tünetei vannak - egyre gyakoribb a betegség Magyarországon

A gyerekkori cukorbetegség nem játék, és sajnos egyre több gyermeket érint Magyarországon is. Milyen élete lesz a gyereknek? Hogyan lehet jól kezelni? Elfogadják majd a társai? Ezek a kérdések ijesztőnek tűnhetnek, de vannak gyakorlati, megnyugtató megoldások, amelyek segítenek a családnak és a gyermeknek eligazodni a diabétesz útvesztőjében.

Egyre több gyereket érint a magas vérnyomás - ez áll a háttérben

Az elmúlt húsz évben a magas vérnyomás előfordulása a fiatalok körében szinte megduplázódott. Ez már nem csupán statisztika, hanem figyelmeztetés, hiszen a korán jelentkező vérnyomásproblémák hosszú távon szív- és érrendszeri betegségekhez vezethetnek.

Rejtett válság: ezért kerülnek padlóra a kisgyermekes anyák Magyarországon

Pénzügyi hullámvasúton utaznak a magyar édesanyák: a CSED alatt még úgy tűnik, minden rendben, ám a GYES-korszakba lépve szembesülnek rendszer hiányosságaival. Rugalmas munkahelyek alig vannak, a fizetések bezuhannak, és a legtöbb anya magára marad a túlélési zsonglőrködéssel.

Anyai és apai nagyszülők: Miért más a gyerekek kapcsolata velük?

Aki figyelmesen nézi a családi összejöveteleket, az hamar észreveheti: a gyerekek valahogy mindig az anyai nagymamához húznak. Ott bújnak hozzá, nála akarnak ülni ebédnél, őt keresik, ha valami baj van. Az apai nagyszülők persze ugyanúgy szeretik az unokákat, mégis gyakran más a dinamika. De miért van ez így?

Egyszerű hátfájásnak gondolta az anyuka, amíg rá nem jött: 3. stádiumú rák volt

Amikor Courtney Liniewski hátfájásra panaszkodott, azt hitte, túl sokat ül az íróasztalánál. 34 évesen, két kisgyerek anyukájaként, krízistanácsadóként dolgozott egy pszichiátriai kórházban Milwaukee mellett - észre sem vette, hogy valami sokkal komolyabb dolog zajlik a testében. És ami a legfélelmetesebb: a tünetek olyan hétköznapiak voltak, hogy bármelyikünk figyelmen kívül hagyhatja őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja