SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

A zongoraoktatás és a megfelelő hangszer

Juhász Balázs [cikkei] - 2015-03-12
A megfelelő fejlődéshez nem elegendő egy jó tanár, kitűnő hangszert is kell választani.

Szokták mondani, hogy nincs rossz zongora, csak nem eléggé felkészült zongorista. Komoly feladat a zongoraművészeké, hiszen minden koncertteremben más-más zongora található, csak kevés művész élhet azzal a lehetőséggel, hogy saját hangszerét szállíttatja egy-egy hangversenyre. Egy jó zongoristától tehát elvárható, hogy különböző gyártmányú zongorákon, azok technikai és hangzásbeli lehetőségeit megismerve, és ezekhez alkalmazkodva minőségi produkciót nyújtson.

Hogyan juthat el ilyen magas szintre a tanuló?

Kezdőként nyilvánvalóan minden zongorista megtanul szépen billenteni, még a tanulási folyamat elején. Ki könnyű, ki nehéz billentésű zongorán. A vizsga- és koncerthangszer nyilvánvalóan más, mint amin tanul. Más a billentyűk súlya, más az érzékenysége, más a dinamikája, a produkciók is különbözőek lesznek. Ezzel a problémával tehát már alsó fokon is találkozunk. Később, amikor komolyabb, igényesebb művek kerülnek repertoárra, egyre jobban érzékelhető a hangszerek közötti különbség. Érdemes tehát már alapfokon, de legkésőbb középfokon megismerkedni különböző hangszerekkel, játszani egy-egy Steinway, Bösendorfer, Bechstein, Kawai zongorán. Ugyanazt a darabot eljátszva ezeken a zongorákon más-más lesz az akusztikai élmény, és egyedi billentésmód alakítható ki. Először meg kell tanulni a műveket, ki kell alakítani a tökéletes hangzásképet, majd a különböző zongorákon rászabni a mozdulatokat.

Milyen a jó tanulóhangszer?

Nemcsak egy jó zongoratanár, hanem egy kiváló zongora is nélkülözhetetlen feltétele az eredményes tanulásnak. Abból kiindulva, hogy az ujjakat és a fület is műveljük, mindenképpen széles dinamikai tartománnyal rendelkező hangszer szükséges. Fontos, hogy érzékenyen reagáljon minden mozdulatunkra, hűen közvetítse zenei gondolatainkat. Az igénybevételtől függően az is lényeges, hogy strapabíró legyen. A billentés nehézsége függhet a tanuló korától, és aktuális tudásától. Kezdetben érdemes lehet egy könnyebben kezelhető zongorát vásárolni, hogy fizikailag ne legyen túlságosan megterhelő, később célszerű komolyabb, súlyozottabb hangszerre váltani. A Steinway & Sons többek között ezért hozott létre két új márkát: a Boston-t, mely gépsoron készül ugyan, de mechanikáját tekintve lényegében megegyezik a kézi munkaerővel készített Steinway zongorákkal, és komoly hangszernek számít, illetve az Essex-et, mely könnyebb billentésű, és maga a Steinway is tanulóknak ajánlja. Éppen a könnyű kezelhetősége miatt szereztem be egy Essex zongorát a Hangrózsa Zongoraiskola számára. Erről a hangszerről és a Steinway zongoracsaládról bővebben a http://www.zongoraiskola.info/zongoram oldalon olvashatnak, illetve megtekinthetnek egy interjút is Cseke Lászlóval, az Opera Zongoraterem cégvezetőjével.

Jó tanulást és sikeres hangszerválasztást kívánok minden zongorán tanuló növendéknek!

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Berontott az órára a feldühödött apa: 12 gyerek előtt fenyegette meg fia tanárnőjét

Egy tanóra közben jelent meg egy érd közeli általános iskolában egy férfi, aki indulatosan kérte számon gyermeke pedagógusát. A tanárnő megpróbálta elmagyarázni, mi történt korábban a fiával, de ez nem csillapította az apa haragját. A gyerekek annyira megijedtek a történtektől, hogy a tanítást sem lehetett folytatni. Az ügyben most vádat emeltek.

Kiderült, mi okozhatta Cindy Crawford fiának halálát

Túladagolás gyanújával vizsgálják Presley Gerber halálát, aki 27 éves korában hunyt el egy Los Angeles-i rehabilitációs központban. A rendőrség szerint egyelőre nincs bizonyíték bűncselekményre, a halál hivatalos okát azonban még nem állapították meg.

Mit intézhet egyedül a kamasz? Jogok és korhatárok 12–18 éves korig

15 évesen dolgozna, 16 évesen egyedül menne orvoshoz, 17 évesen már autót vezetne a kamaszod? Bár az évek múlásával egyre önállóbb, nincs egyetlen bűvös születésnap, amelytől kezdve mindent maga intézhet. Összegyűjtöttük a legfontosabb jogi mérföldköveket és szabályokat 12-től 18 éves korig: mihez elég a saját döntése, hol kötelező a szülői aláírás, és mikor húz szigorúbb határt maga a szolgáltató.

Középiskolai felvételi - interaktív határidőnaptár szülőknek

A 2026/2027-es tanév középiskolai felvételijének minden fontos dátuma egy helyen. Válaszd ki az évfolyamot, pipáld ki a teendőket, és kövesd végig a folyamatot a jelentkezéstől a beiratkozásig.

Miért álltak nők százai Lindsay Clancy mellé, miután megölte gyerekeit?

2026. augusztus 20-án reggel több száz ember - az Associated Press szerint nagyjából háromszázan, túlnyomórészt nők - gyűlt össze a massachusettsi Plymouth Megyei Felsőbíróság előtt. Nem skandáltak, nem vittek táblát: egymás kezét fogva álltak, a végén kört formáltak és elmondták a Miatyánkot. Sokan "Peace for Lindsay" és "Justice for Lindsay" feliratú pólót viseltek, és többen a saját szülés utáni depressziójukról, szorongásukról vagy pszichiátriai krízisükről beszéltek a helyszínen.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja