SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEKHÚSVÉT

Hastánc a bennünk élő istennőkért

Singola Edit [cikkei] - 2008-06-17
A hastánc eredetileg Egyiptomból és Törökországból származik, és kifejezetten a női mozgáskultúra és identitás része volt. Legtöbb esetben a nők egymás között táncolták, fontos beavatási rítusnak számított.
A hastánc különleges mozdulatai, a fej-váll-kar-kéz-mell-csípő szinkron mozgása, hullámzása egyaránt erősíti a testi és lelki nőiességet.
      Azt mondják, a nő olyan, mint a macska, kiismerhetetlen, rejtélyes. Ahogy a cicákról, úgy a nőkről sem lehet mindig mindent tudni, mindkettő tartogat valami meglepetést. A macskák jellegzetes magatartásmintái közé tartozik a mosdás, dorombolás, nyújtózkodás. Egy nőnek ennél több dolga akad: helyt kell állnia a mai férfias világban a családban, nőként, anyaként, a munkában, a háztartásban, emellett nem árt szépnek, csinosnak és vonzónak lennie, mint egy istennőnek. Sokféle tanács létezik arra, miként valósíthatjuk meg mindezt, de talán a legegyszerűbb és legtesthezállóbb tevékenységgel könnyedén felszabadíthatjuk a bennünk élő istennőket. Ez a módszer nem más, mint az igazán nőies, erotikus keleti tánc: a hastánc.

    Maga a tánc kiváló a feszültségek oldására, a zene, a mozgás öröme és az önkifejezés ezen módja energiákat szabadít fel, vezet le és tárol. A hastánc különleges mozdulatai, a fej-váll-kar-kéz -mell-csípő szinkron mozgása, hullámzása egyaránt erősíti a testi és lelki nőiességet.

   A hastánc eredetileg Egyiptomból és Törökországból származik, és kifejezetten a női mozgáskultúra és identitás része volt. Legtöbb esetben a nők egymás között táncolták, fontos beavatási rítusnak számított. Egyiptomban ma is őrzik ezt a hagyományt az esküvők alkalmakor. Ma orientális táncnak is nevezik, és a wellness részévé vált, de szintén ismert a Raks Sharki, vagyis a hastánc szórakoztató formája.

   A hastánc kellékei, azonkívül, hogy a nő önmagát adja, különféle selyemkendők, láncok, fátylak, fényes pénzérmék, csillogó kiegészítők. Persze nem szükségszerű ezeket beszereznünk, ha ki akarjuk próbálni a hastáncot, a hangsúly a mozdulatokon és a kisugárzáson van, de később érdemes megélni azt az élményt is, amikor a csípő ritmikus mozgása és a rázások dinamikája megszólaltatják a kendőkre varrt csilingelőket.
 A kiegészítők szimbolikus jelentéseket hordoznak, például a fátyol az iszlám hagyományra utal és még jobban felerősíti a titokzatosságot a nő körül, a láncok a rabságot jelképezik, míg az aranypénzek a görög piacokon pénzért bemutatott hastáncra céloznak, valamint a termékenységet sejtetik. A hastáncnak mindig is volt egyfajta érzéki, csábító és a termékenységet sugalmazó kihatása.


   A zene, a mozgás és a táncos hármasát összefüggésbe hozhatjuk a test, a lélek és a szellem hármasával és harmóniájával. A hastánc mindenképp segít az egyensúly megtalálásában és megtartásában. Erősíti a nőiességet, a szabadság érzését. Testi vonatkozásban zsírégető, megmozgatja az intim zónákat, aminek jótékony hatását érezhetjük a szexben és a szülésben, de segít megelőzni az inkontinenciát is.

   Az alapmozdulatokat megfelelő bemelegítés után célszerű szakembertől elsajátítani, a többi pedig önmagától jön, attól függően, hogy a nő mennyire adja át magát a táncnak, mennyire válik eggyé vele. A hastánc tulajdonképpen nem más, mint improvizálás, a mozdulatokat hangulatunk és érzéseink hozzák létre.

  De semmiképp se felejtsük el, hogy a hastáncnak hipnotikus ereje van a férfiakra! Szabadítsuk hát fel a bennünk élő istennőket hastánccal! Legyünk céltudatosak, mint Artemisz, szépek, vonzóak és kreativak, akár Aphrodité!

Forrás: www.ezoedo.eoldal.hu
betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Három diák halt meg, miután a tanáruk hipnotizálta őket - mit tanulhatunk ebből szülőként?

Egy floridai középiskolában az igazgató évekig hipnotizálta diákjait – három tanuló halála után derült ki, milyen súlyos következményei lehetnek annak, ha egy pedagógus túllépi a hatáskörét, és a szülők, gyerekek sincsenek tisztában a jogaikkal.

Sokkoló adat: pár nap alatt több mint harminc szabolcsi gyermek tűnt el – döbbenetes ami a rendőrségi lista mögött van

Sajnos Magyarországon nap mint nap kerülnek fiatalok a körözési listára, és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye ebből a szempontból az élen jár. Az eltűnt gyerekek többsége előkerül, de akadnak, akiket évek óta keresnek. A rendőrség arra kéri a lakosságot, hogy aki bármit lát vagy tud, az ne habozzon szólni, hiszen egy apró információ is életet menthet.

Megtalálták a januárban eltűnt Egressy Mátyás holttestét

Az MTI közlése szerint azonosította a Budapesten januárban eltűnt fiú holttestét a rendőrség.

Mobilon küldött, szexi üzenetek - Buktatók, példák, tanácsok

A mobilüzenetben a leírt szavakon túl a legmélyebb belső állapotunk és vágyaink is észrevétlenül átsugároznak. Hogyan válhat a tudatos üzenetküldés az intim közelség és a szexuális vágy valódi táplálójává, elkerülve a kapkodásból és a mesterkéltségből fakadó párkapcsolati csapdákat?

Foghúzás vagy gyökérkezelés? Miért jobb a mikroszkópos gyökérkezelés?

Amikor egy fog komolyan megsérül vagy mélyen szuvasodik, a páciensek gyakran szembesülnek a nehéz döntéssel: a fog eltávolítása vagy a megmentésére tett kísérlet a jobb megoldás? Ez a dilemma évtizedek óta a fogászat egyik központi kérdése. A foghúzás gyors és végleges megoldásnak tűnhet, míg a gyökérkezelés a saját fog megmentésének ígéretével kecsegtet. A modern fogorvostudomány, különösen a mikroszkópos technológia fejlődése, alapjaiban írta újra a játékszabályokat. Ma már olyan fogakat is nagy sikerrel meg lehet menteni, amelyek sorsa korábban a fogó lett volna.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja