SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Csodával határos: sikerült megmenteni a fiú életét, aki kiesett az iskola ablakán

Tóth Nikolett [cikkei] - 2022-09-30
A telefonját nyomkodhatta az a kamasz, aki szerdán kizuhant egy első kerületi iskola második emeleti ablakából. Az eset ebédidőben történt. A fiú már túl van az életveszélyen, orvosi bravúr, hogy sikerült megmenteni az életét.
Csodával határos: sikerült megmenteni a fiú életét, aki kiesett az iskola ablakán

10 métert zuhant, a bokrokra esett

Szerda délután, ebédidőben esett ki a 12 éves, 6. osztályos fiú az iskola egyik ablakán a budapesti Kosztolányi Dezső Gimnáziumban. A Tények úgy tudja, a fiú a telefonját nyomkodhatta. Ahogy az osztálytársai is, ezért nem tudják pontosan megmondani, hogy mi történt. 

Csaknem 10 méteres zuhanás után a fémkorlátok mellé, a bokrokra esett. Ez volt a szerencséje. 

A gyereket a mentők kórházba szállították a helyszínre riasztott rohamkocsival. A 12 éves diák súlyos sérülésekkel, stabil állapotban került a területileg illetékes kórházba.
 

Orvosi bravúr, hogy sikerült megmenteni

A fiúnak több életmentő műtéten is át kellett esnie, és megmentésére külön orvoscsapatot állítottak fel. Orvosi bravúr, hogy túlélte. 

A Tényeknek Nagy Anikó, a Heim Pál Gyermekkórház főigazgatója elmondta: az orvosok "azonnal, szervezetten összeálltak, és ezt a sokszervi eltérést, törést csapatban operálva, többórás műtéti eljárással oldották meg. A mai napra a gyermeket le tudtuk venni a lélegeztetőgépről, túl van a közvetlen életveszélyen, valamennyi sérülése megfelelően ellátott”. 

A Tényeknek az egyik szülő azt mondta, már kihallgatta a rendőrség a gyerekeket. Egy kutyát sétáltató nő pedig úgy nyilatkozott, gyakran látni, hogy a gyerekek kiülnek az ablakba. 

Úgy tudni, a tanár nem volt a teremben, amikor a baleset történt, a gyerekek egy részét kísérte az ebédlőbe. 

A rendőrség foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt eljárást indított ismeretlen tettes ellen.
 


Indexkép: Google Maps

 

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

9 lehetséges ok, hogy miért látunk homályosan

9 lehetséges ok, hogy miért látunk homályosan

A homályos látás gyakori szemészeti panasz. Fiataloknál leggyakrabban a korrigálatlan fénytörési hiba okozza, 40-45 felett pedig a közeli látás elhomályosodása, mely egy természetes fiziológiás folyamat része. A homályos látás ugyanakkor komolyabb szemészeti problémák tünete is lehet. Íme, a homályos látás kilenc lehetséges oka, és kezelési lehetőségei.
A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

Az elmúlt húsz évben folyamatosan nőtt Magyarországon a bőrrákos esetek száma. A bőrdaganatok közül a melanóma az egyik legagresszívebb típus, ezért különösen fontos a betegség korai felismerése. Ráadásul a globális felmelegedés jelentősen növeli a kialakulás kockázatát, mivel ennek következtében tartósan egyre több UV-sugárzás éri a bőrünket. A szoláriumban pedig már akár egyetlen alkalom is tartós bőrkárosodást okozhat. A Budai Egészségközpont a rendszeres önellenőrzésre és a bőrgyógyászati szűrővizsgálat fontosságára, valamint a megelőzésre hívja fel a figyelmet a május 7-ei melanóma világnap alkalmából.
Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Már a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikáján is kezeltek idén súlyosan beteg gyermeket szamárköhögéssel. Míg a korábbi években maximum egy-két megbetegedést tapasztaltak éves szinten Magyarországon, addig az idei első negyedévben már 12 esetet regisztráltak. A betegség ellen létezik védőoltás, amit a gyerekek kötelező oltásként kapnak meg, de a kisbabákra különösen veszélyes lehet, ha a védettség kialakulása előtt fertőződnek meg a kórral.
Ingyenes gyereknapi programok 2024-ben: több tucat izgalmas rendezvény Budapesten és vidéken

Ingyenes gyereknapi programok 2024-ben: több tucat izgalmas rendezvény Budapesten és vidéken

Május utolsó vasárnapján vidám gyerekzsivajjal és kacagással telik meg az ország: ez a nap a gyerekekről szól. Érdemes ellátogatni valamelyik családi rendezvényre - mutatjuk gyereknapi programajánlónkat, melyben ingyenes eseményeket gyűjtöttünk össze. Gyűjteményünk a teljesség igénye nélkül készült, hisz országszerte megszámlálhatatlan helyen tartanak gyereknapi rendezvényt: ha nem találsz hozzád közel esőt a listán, nézz szét a hozzád közel eső városok, települések programajánlói között is!
A diabétesz kialakulása előtt évekkel lehetnek jelei egy gyakori szövődményének

A diabétesz kialakulása előtt évekkel lehetnek jelei egy gyakori szövődményének

Idegbántalomra utaló kisebb eltéréseket már egészséges cukoranyagcseréjű, de cukorbetegség szempontjából magasabb kockázati csoportba tartozóknál is találtak a Semmelweis Egyetem kutatói. A vegetatív és érzőidegrendszer zavarát okozó állapot jeleinek mielőbbi felismerése segítheti a betegség megelőzését és hatékonyabb kezelését.
A szerkesztő ajánlja