SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Rengetegen jelentkeznek a gyerekeknek nyitott poszt-Covid-ambulanciára

Vincze Vivien [cikkei] - 2021-03-30
A vártnál is nagyobb az igény a gyerekeknek nyitott poszt-Covid-ambulanciára, ahová azokat a fertőzésen átesett gyerekeket várják, akiknek a betegség után több héttel is panaszaik vannak. Az I. Számú Gyermekgyógyászati Klinika március 18-án jelentette be a nyitást, aznap délutánra pedig már júliusig beteltek az időpontok.

Az ambulancia jelenleg csak szerdánként 8 és 10 óra között várja az érintetteket, de az igényekhez igazodva bővítik majd a betegfogadást és új idősávokat nyitnak meg. A koronavírus hosszútávú tünetei közé tartozik a gyengeség, az iskolai teljesítménycsökkenés, a fejfájás, a hasi, a keringést és a légzést érintő panasz. Az intézmény arra kéri a szülőket, hogy időpontfoglalás előtt beszéljenek gyermekorvosukkal is, mert előfordulhat, hogy más probléma áll a tünetek hátterében.

 

Mi a poszt-Covid szindróma?

A koronavírus fertőzésen átesetteknél 6-8 héttel vagy akár később is, a mindennapi életet jelentősen rontó, makacs tünetek összessége.

 

Mik a poszt-Covid tünetei gyerekeknél?

A második, de főleg a harmadik hullámban sok gyerek kapta el a betegséget és közülük többen vannak azok, akiknél egy-másfél hónappal a fertőzés után is, a mindennapi életüket nehezítő panaszaik vannak.

A tünetek rendkívül sokfélék lehetnek: fejfájás, szédülés, bizonytalanságérzés, fáradékonyság, rossz közérzet, iskolai teljesítményromlás vagy akár hasi fájdalmak, fogyás, légzés és keringési gondok.

Ha ezek közül akár csak az egyik tünetet is tapasztalják a szülők tartósan, a fertőzést követően másfél-két hónappal, akkor érdemes orvoshoz fordulni.

 

Milyen szakorvos foglalkozik a koronavírus fertőzésen átesett gyerekekkel?

Mivel a tünetek nagyon sokfélék, ezért számos orvosi szakmából vontak be szakembereket: kardiológus, pulmonológus, gasztroenterológus, pszichiáter és neurológus szakember is segíti a gyógyulást. Először mindig egy laboratóriumi tesztekből és esetenként képalkotói eljárásokból álló alapvizsgálatot végeznek, majd ezután a tünetektől függően vonnak be más orvosokat is a kezelésbe. A gyerekek életminőségét, tüneteik alakulását havi rendszerességgel ellenőrzik.

 

Kiket várnak a poszt-Covid ambulanciára?

0-18 éves korig várják az érintetteket, de a szakemberek eddigi tapasztalatai szerint ez az elhúzódó betegség elsősorban az iskolásokat és a kamaszokat érinti. Bárhonnan lehet jelentkezni az ambulanciára, beutalóra sincs szükség, időpontot foglalni a klinika oldalán, ezen a linken lehet: https://bokay-gyermekklinika.reservio.com/

 

Forrás: semmelweis.hu, koronavirus.gov.hu

Kép: depositphotos

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Sokkoló eredményt hozott az agyevő amőba miatt vett vízminták vizsgálata

Az agyevő amőba által okozott fertőzéssel kapcsolatban Párkány Vadas strandfürdőjében a hatóságok szerint a mintavételek több mint háromnegyedében találtak amőbát.

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

Agyevő amőba fertőzhetett meg egy fiút egy párkányi fürdőben - ritka, de halálos kór terjedhet nyáron

Egy ritka, de rendkívül veszélyes fertőzés gyanúja merült fel egy tizenegy fiú esetében, aki egy szlovákiai fürdőzés után került válságos állapotba. A hatóságok szerint nem kizárt, hogy az agyevő amőba, azaz a Naegleria fowleri állhat a háttérben. Utánajártunk, mit lehet tudni erről a rettegett kórokozóról és milyen veszélyeket rejt a nyári fürdőzés.

Lövöldözés Grazban: kilenc halott egy iskolai támadásban, a támadó is áldozatul esett

Iskolai tragédia rázta meg kedden Graz városát: egy volt diák lövöldözni kezdett a BORG iskolában. A támadásban kilencen vesztették életüket, köztük maga az elkövető is. A helyszínre érkező mentőegységek és rendőrök órákig dolgoztak a káoszban.

Eltűnt hatéves ikerpár Budapesten: az ország együtt izgul Annabell Zoéért és Blanka Noémiért

Június 12-én délután egy nagymama vitte el engedély nélkül Kosztyú Annabell Zoét és Kosztyú Blanka Noémit Budapesten, a Bikás park környékéről - azóta semmit sem tudni a kislányokról. A rendőrségi feljelentés már megtörtént, az ország hálózatai összefogtak, hogy segítsenek megtalálni őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja