SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Középiskolás diákok jelentkezését várják a Bonus Intra Országos Történelemversenyre

Családinet [cikkei] - 2021-02-05
A hónap végéig, február 21-ig lehet jelentkezni a középiskolásoknak szóló, online szimulációs játékkal kiegészített Bonus Intra Országos Történelemversenyre, amelyre nemcsak magyarországi, hanem határon túli diákok is regisztrálhatnak - közölte a Mathias Corvinus Collegium szerdán az MTI-vel.

A közlemény szerint a Bonus Intra verseny több mint egy évtizede egy hallgatói projektötletből indult útjára, amely mára Magyarország egyik legnagyobb, egyetemisták által középiskolásoknak szervezett történelemversenye lett.

Idén a török-magyar kapcsolatok 1389-től 1521-ig tartó eseményeivel foglalkozhatnak a versenyzők - tették hozzá.

A három fordulóból álló versenyen a középiskolásoknak egyénileg kell helytállniuk, ahol a tárgyi tudásuk és történelmi műveltségük mellett a stratégiai és kreatív gondolkodásukra, valamint a kommunikációs készségeikre is szükségük lesz.

A diákoknak a február 1-jétől 21-ig tartó első fordulóban egy tízkörös (körönként 15 kérdésből álló), tesztjellegű online történelmi játékot kell megoldaniuk. A legjobb 30 versenyző kerül be a második szakaszba, ahol előre megadott témakörök alapján egy esszét kell írniuk a török-magyar kapcsolatok eseményeihez kapcsolódóan.

A legtöbb pontot elérő tíz középiskolás jut tovább az április 10-11-én megrendezendő döntőbe, amelynek a Mathias Corvinus Collegium épülete ad otthont - áll a közleményben.

Forrás: MTI

Fotó: Ivan Samkos-tól a pexels.com-on

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Sokkoló eredményt hozott az agyevő amőba miatt vett vízminták vizsgálata

Az agyevő amőba által okozott fertőzéssel kapcsolatban Párkány Vadas strandfürdőjében a hatóságok szerint a mintavételek több mint háromnegyedében találtak amőbát.

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

Agyevő amőba fertőzhetett meg egy fiút egy párkányi fürdőben - ritka, de halálos kór terjedhet nyáron

Egy ritka, de rendkívül veszélyes fertőzés gyanúja merült fel egy tizenegy fiú esetében, aki egy szlovákiai fürdőzés után került válságos állapotba. A hatóságok szerint nem kizárt, hogy az agyevő amőba, azaz a Naegleria fowleri állhat a háttérben. Utánajártunk, mit lehet tudni erről a rettegett kórokozóról és milyen veszélyeket rejt a nyári fürdőzés.

Lövöldözés Grazban: kilenc halott egy iskolai támadásban, a támadó is áldozatul esett

Iskolai tragédia rázta meg kedden Graz városát: egy volt diák lövöldözni kezdett a BORG iskolában. A támadásban kilencen vesztették életüket, köztük maga az elkövető is. A helyszínre érkező mentőegységek és rendőrök órákig dolgoztak a káoszban.

Eltűnt hatéves ikerpár Budapesten: az ország együtt izgul Annabell Zoéért és Blanka Noémiért

Június 12-én délután egy nagymama vitte el engedély nélkül Kosztyú Annabell Zoét és Kosztyú Blanka Noémit Budapesten, a Bikás park környékéről - azóta semmit sem tudni a kislányokról. A rendőrségi feljelentés már megtörtént, az ország hálózatai összefogtak, hogy segítsenek megtalálni őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja