SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

A középiskolai évek meghosszabbításával csökkenthető a HIV-fertőzés kockázata

Családinet [cikkei] - 2015-07-01
A középiskolában töltött évek meghosszabbításával jelentősen csökkenthető a későbbi HIV-fertőzöttség kockázata, különösen a nők esetében - derült ki egy botswanai tanulmányból, amelyet a The Lancet Global Health című online szakfolyóiratban közöltek.

Több mint két évtizede heves vita folyik arról, hogy a formális oktatás védelmet nyújt-e a HIV-fertőzéssel szemben vagy sem, az eddigi kutatások ugyanis ellentmondásos eredményeket hoztak.

A szakemberek most a botswanai HIV-fertőzöttségről készített 2004-es és 2008-as felmérésekre támaszkodva vizsgálták, hogy plusz egy középiskolai év mennyiben befolyásolja a HIV-fertőzés későbbi életkorban való jelentkezésének kockázatát. 

A HIV-fertőzöttek aránya Botswanában az egyik legmagasabb a világon: a 15 és 49 éves kor közötti felnőttek nagyjából 22 százaléka volt fertőzött 2013-ban.

Az afrikai állam 1996-ban átszervezte a középfokú oktatás szerkezetét, így átlagosan 0,8 évvel nőtt a középiskolai idő hossza. A kutatók most 7018 olyan férfi és nő adatait vizsgálták, akik már a megreformált rendszerben tanultak - olvasható a ScienceDaily ismeretterjesztő hírportálon.

A kutatók becslései szerint azoknál a diákoknál, akik plusz egy középiskolai évet nyertek a reform révén, 8 százalékkal volt kisebb a valószínűsége a HIV-fertőzöttségnek nagyjából egy évtizeddel később, vagyis a húszas éveik közepén.

A hatás különösen erős volt a nők körében, ami azt jelenti, hogy esetükben minden plusz egy középiskolai évvel, 12 százalékkal csökken a fertőzés kockázata.

A Harvard Egyetem T.H. Chan Közegészségügyi Karának doktorandusza, Jan-Walter de Neve, a tanulmány társszerzője szerint az oktatás révén az emberek elsajátíthatják a fertőzés elkerüléséhez szükséges módszereket, kiterjeszthetik saját gazdasági lehetőségeiket és a nők esetében csökkenhet a magas kockázatú, kereskedelmi célú szexuális kapcsolatok száma. 

A szakember szerint a középiskolai oktatás különösen hatékony lehet a HIV-fertőzés kockázatának visszaszorításában, mivel a serdülőkor kulcsfontosságú szakaszára esik.

Az eredmények azt mutatják, hogy a középiskola meghosszabbítása rendkívül költséghatékony módja lehet a HIV-fertőzés megelőzésének a betegség által leginkább sújtott országokban. 

http://www.sciencedaily.com/releases/2015/06/150628193156.htm

Forrás: MTI
Fotó: blog.calicospanish.com

LEGOLVASOTTABB

Még ma vidd orvoshoz, ha ilyen tünetei vannak - egyre gyakoribb a betegség Magyarországon

A gyerekkori cukorbetegség nem játék, és sajnos egyre több gyermeket érint Magyarországon is. Milyen élete lesz a gyereknek? Hogyan lehet jól kezelni? Elfogadják majd a társai? Ezek a kérdések ijesztőnek tűnhetnek, de vannak gyakorlati, megnyugtató megoldások, amelyek segítenek a családnak és a gyermeknek eligazodni a diabétesz útvesztőjében.

Egyre több gyereket érint a magas vérnyomás - ez áll a háttérben

Az elmúlt húsz évben a magas vérnyomás előfordulása a fiatalok körében szinte megduplázódott. Ez már nem csupán statisztika, hanem figyelmeztetés, hiszen a korán jelentkező vérnyomásproblémák hosszú távon szív- és érrendszeri betegségekhez vezethetnek.

Rejtett válság: ezért kerülnek padlóra a kisgyermekes anyák Magyarországon

Pénzügyi hullámvasúton utaznak a magyar édesanyák: a CSED alatt még úgy tűnik, minden rendben, ám a GYES-korszakba lépve szembesülnek rendszer hiányosságaival. Rugalmas munkahelyek alig vannak, a fizetések bezuhannak, és a legtöbb anya magára marad a túlélési zsonglőrködéssel.

Anyai és apai nagyszülők: Miért más a gyerekek kapcsolata velük?

Aki figyelmesen nézi a családi összejöveteleket, az hamar észreveheti: a gyerekek valahogy mindig az anyai nagymamához húznak. Ott bújnak hozzá, nála akarnak ülni ebédnél, őt keresik, ha valami baj van. Az apai nagyszülők persze ugyanúgy szeretik az unokákat, mégis gyakran más a dinamika. De miért van ez így?

Egyszerű hátfájásnak gondolta az anyuka, amíg rá nem jött: 3. stádiumú rák volt

Amikor Courtney Liniewski hátfájásra panaszkodott, azt hitte, túl sokat ül az íróasztalánál. 34 évesen, két kisgyerek anyukájaként, krízistanácsadóként dolgozott egy pszichiátriai kórházban Milwaukee mellett - észre sem vette, hogy valami sokkal komolyabb dolog zajlik a testében. És ami a legfélelmetesebb: a tünetek olyan hétköznapiak voltak, hogy bármelyikünk figyelmen kívül hagyhatja őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja