SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Mégis megtarthatják az idei ballagásokat

Németh Noémi [cikkei] - 2020-06-05
Müller Cecília mai bejelentése alapján mégis szervezhetnek ballagást az iskolák, néhány előírást azonban be kell majd tartani.

A korlátozásokat fokozatosan oldották fel az elmúlt időszakban: először az óvodák nyitottak meg május 25-én, majd június 2-től az iskolák is kinyithattak. Nemrég kiderült, hogy napközis táborokat is meg lehet tartani a nyáron, két hete pedig Novák Katalin jelentette be, hogy ottalvós táborokban is részt lehet venni az idén.

Bár úgy tűnt, idén elmarad a végzősök ünnepélyes búcsúja, most mégis engedélyezik a ballagások megtartását az iskoláknak - a résztvevőknek azonban ügyelniük kell a megfelelő távolságtartásra és a higiéniás szabályok betartására. Azt javasolják továbbá, hogy a szülők az esemény alatt az intézményen kívül, vagy az iskola udvarán tartózkodjanak.

Sok diák élte meg csapásként, hogy kimarad az életéből egy olyan esemény, ami csak kétszer - de van, akinek csak egyszer - adódik az életben. Több olvasónk is beszámolt a szülők csalódottságáról is: "együtt sírtam vele, de néha csak én sírok helyette is" - olvastuk a sok szomorú komment között. Számukra mindenképp örömteli hír a mai: kérdés, hogy hány iskolában tartják meg végül a ballagásokat, és részt tudnak-e rajta venni a diákok. Te jó szívvel engednéd el a ballagásra, vagy még aggódsz a vírushelyzet miatt?

 

Kapcsolódó cikkek:

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Mit intézhet egyedül a kamasz? Jogok és korhatárok 12–18 éves korig

15 évesen dolgozna, 16 évesen egyedül menne orvoshoz, 17 évesen már autót vezetne a kamaszod? Bár az évek múlásával egyre önállóbb, nincs egyetlen bűvös születésnap, amelytől kezdve mindent maga intézhet. Összegyűjtöttük a legfontosabb jogi mérföldköveket és szabályokat 12-től 18 éves korig: mihez elég a saját döntése, hol kötelező a szülői aláírás, és mikor húz szigorúbb határt maga a szolgáltató.

Középiskolai felvételi - interaktív határidőnaptár szülőknek

A 2026/2027-es tanév középiskolai felvételijének minden fontos dátuma egy helyen. Válaszd ki az évfolyamot, pipáld ki a teendőket, és kövesd végig a folyamatot a jelentkezéstől a beiratkozásig.

Miért álltak nők százai Lindsay Clancy mellé, miután megölte gyerekeit?

2026. augusztus 20-án reggel több száz ember - az Associated Press szerint nagyjából háromszázan, túlnyomórészt nők - gyűlt össze a massachusettsi Plymouth Megyei Felsőbíróság előtt. Nem skandáltak, nem vittek táblát: egymás kezét fogva álltak, a végén kört formáltak és elmondták a Miatyánkot. Sokan "Peace for Lindsay" és "Justice for Lindsay" feliratú pólót viseltek, és többen a saját szülés utáni depressziójukról, szorongásukról vagy pszichiátriai krízisükről beszéltek a helyszínen.

Hatéves kisfiú halt meg a születésnapján egy játszóházban: a hatóságok vizsgálják, betartották-e a biztonsági előírásokat

Tragédiával ért véget egy hatéves kisfiú születésnapi ünneplése az oroszországi Ivanovóban. A gyermek egy bevásárlóközpont játszóházában szenvedett súlyos balesetet, miután megpróbált felmászni egy csúszdára. A kórházban már nem tudták megmenteni az életét.

Az iskola nem tartja be a szakértői véleményt: mit tehet a szülő?

A gyerekednek van szakértői véleménye, a fejlesztés mégis elmarad, a dolgozatnál nem kap hosszabb időt, a mentesítést vagy más kedvezményt pedig nem alkalmazzák. Ha ezek a szakértői vélemény és a jogszabály alapján járnak, ilyenkor nem szívességet kérsz, hanem egy kötelező előírás teljesítését. Megmutatjuk, kinek írj először, mit kérj tőle, és mi a következő lépés, ha nem történik semmi. A cikk végén levélminta.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja