SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Bekapcsoljuk a sulit: több tízezer iskolás otthontanulását tenné lehetővé az otthON Program

Családinet [cikkei] - 2020-05-07
Az otthON Program célja, hogy már 33.000 forintból olyan otthon tanuláshoz szükséges eszközt biztosítson annak a több tízezer iskolás korú gyereknek, akik megfelelő infrastruktúra hiányában nem tudnak részt venni az iskolai távoktatásban a karantén ideje alatt.

Amiben mások vagyunk:

 

  • Új gépek helyett használt eszközökre gyűjtünk, ami amellett, hogy az optimális ár miatt a lehető legtöbb gyerek távoktatását teszi lehetővé, a fenntartható gondolkodást is erősíti a diákokban.
  • Családok helyett oktatási intézményekhez juttatjuk el a számítógépeket, akik rendszeres igényfelmérés alapján térítésmentesen adják kölcsön az adományozott eszközöket a családoknak.
  • A karantén-helyzet megszűnésével az eszközök az iskolák tulajdonában maradnak, és továbbra is ingyenesen kölcsönözhetőek lesznek a diákok számára a jövőben.

Bekapcsoljuk a sulit


Kik vagyunk?

Korábbi, hasonló projektből (Wifi-falu) széleskörű tapasztalatokkal rendelkező, releváns szakterületekről érkező lelkes civilek csapata, akik a United Way Magyarországgal, az egyik legrégebben működő hazai non-profit szervezettel együtt szeretnének megoldást találni a kialakult helyzetre.


Kiknek gyűjtünk?

Minden olyan tanköteles diáknak, aki anyagi vagy infrastrukturális korlátok miatt nem tud részt venni a napi online oktatásban.


Mire gyűjtünk?

Távoktatási célra megfelelő használt, de felújított asztali számítógépekre és tanuláshoz megfelelő sávszélességű stabil internet kapcsolatot szeretnénk adományozni iskolák és egyéb oktatási intézmények számára, melyek ezeket az eszközöket kölcsön tudják adni diákjaiknak a jelen helyzet idejére.

Bekapcsoljuk a sulit
 

A megfelelő szakértelemmel felújított eszközökből már 33.000 forintból olyan korszerű infrastruktúrát tudunk biztosítani egy iskolás számára, amivel napi szinten részt tud venni az online oktatásban.

Az adományozás menetéről a bekapcsoljukasulit.hu weboldalon olvashatsz.

A pénzbeli adományokat az adjukössze.hu oldalán gyűjtjük, a kampányunk ezen a linken érhető el.

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Sokkoló eredményt hozott az agyevő amőba miatt vett vízminták vizsgálata

Az agyevő amőba által okozott fertőzéssel kapcsolatban Párkány Vadas strandfürdőjében a hatóságok szerint a mintavételek több mint háromnegyedében találtak amőbát.

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

Agyevő amőba fertőzhetett meg egy fiút egy párkányi fürdőben - ritka, de halálos kór terjedhet nyáron

Egy ritka, de rendkívül veszélyes fertőzés gyanúja merült fel egy tizenegy fiú esetében, aki egy szlovákiai fürdőzés után került válságos állapotba. A hatóságok szerint nem kizárt, hogy az agyevő amőba, azaz a Naegleria fowleri állhat a háttérben. Utánajártunk, mit lehet tudni erről a rettegett kórokozóról és milyen veszélyeket rejt a nyári fürdőzés.

Lövöldözés Grazban: kilenc halott egy iskolai támadásban, a támadó is áldozatul esett

Iskolai tragédia rázta meg kedden Graz városát: egy volt diák lövöldözni kezdett a BORG iskolában. A támadásban kilencen vesztették életüket, köztük maga az elkövető is. A helyszínre érkező mentőegységek és rendőrök órákig dolgoztak a káoszban.

Eltűnt hatéves ikerpár Budapesten: az ország együtt izgul Annabell Zoéért és Blanka Noémiért

Június 12-én délután egy nagymama vitte el engedély nélkül Kosztyú Annabell Zoét és Kosztyú Blanka Noémit Budapesten, a Bikás park környékéről - azóta semmit sem tudni a kislányokról. A rendőrségi feljelentés már megtörtént, az ország hálózatai összefogtak, hogy segítsenek megtalálni őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja