SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Egyszerűsödik a gyermekszületéssel kapcsolatos ügyintézés 2021-től

Családinet [cikkei] - 2020-01-08
Jelentősen egyszerűsödik, csaknem automatikussá válik 2021 februárjától a gyermekszületéssel, a házassági névváltoztatással, az elhalálozással, valamint a jogosítványszerzéssel kapcsolatos ügyintézés.

Pogácsás Tibor, a Belügyminisztérium önkormányzatokért felelős államtitkára közölte: az erről szóló törvényjavaslatot valamennyi párt támogatja az Országgyűlésben.

Az okmányok automatikus kiállítását és kiküldését az teszi lehetővé, hogy az állam által korábban bekért, az állampolgárok adatait tartalmazó adatbázisok a technológia fejlődése nyomán összekapcsolhatók - közölte az államtitkár. Elmondta azt is: gyermek születése esetén a jövőben a kórházban felvett adatok, a többi között az újszülöttről készített fénykép alapján automatikusan történik meg a lakcímkártya, a személyi igazolvány és az adókártya kiállítása, és automatikusan, szülői igénylés nélkül indul meg a családtámogatási ellátások folyósítása.


Egyszerűbb ügyintézés

Házassági névváltoztatás esetén a feleségnek vagy a férjnek nem kell majd személyesen kezdeményeznie az okmánycserét a különböző hatóságoknál, hanem az anyakönyvvezető által felvett adatok alapján automatikusan megtörténik az új okmányok kiállítása.

Elhalálozáskor szintén a teljes ügyintézés elektronikusan történik majd, amelynek nyomán automatikusan megindul a hagyatéki eljárás és a közüzemi szolgáltatók értesítése.

A jogosítvány megszerzése, vagyis a gyakorlati vizsga megszerzése után sem kell majd személyesen igényelni a dokumentumot, mert azt automatikusan kiállítják és kipostázzák. Ezt meg sem kell várni, mert hatósági ellenőrzéskor a rendőr a helyszínen le tudja kérni a vizsga tényét bizonyító adatokat - ismertette a törvényjavaslat főbb elemeit Pogácsás Tibor.

Forrás: MTI
Kép: RitaE / pixabay

LEGOLVASOTTABB

4 éves hős kisfiú mentette meg az anyukája életét - ügyesen hívta a mentőket

A kisfiú nem tudta felébreszteni az anyukáját. Azonnal észrevette hogy nagy a baj és ügyesen tárcsázta a mentőket.

"Sosem lakik jól." Miért eszik a baba egész este (akkor is, ha tápszeres)? A cluster feeding jelenség

Egész nap kiegyensúlyozott volt a baba, szépen evett 2-3 óránként, de ahogy közeledik az este, hirtelen minden megváltozik. Épp most szoptattad meg, de 20 perc múlva már újra sír, keresi a mellet, nyűgös, és úgy tűnik, semmi más nem nyugtatja meg, csak az evés. Ismerős a helyzet? Üdvözlünk a "cluster feeding" világában!

Ez az ásványi anyag lassíthatja az agy öregedését

Van egy hétköznapi ásványi anyag, amely nemcsak az izmoknak és az idegeknek tesz jót, hanem az agy öregedését is lassíthatja. Egy nagyszabású kutatás szerint a magasabb magnéziumbevitel összefüggésbe hozható a jobb agyi egészséggel és az életkorral járó agyi zsugorodás lassabb jeleivel. A vizsgálat eredményei azért különösen figyelemre méltóak, mert MRI-felvételek alapján az érintettek agya "fiatalabbnak" tűnt.

Az autizmus több tünetét csökkenti egy kísérleti gyógyszer – egyelőre egerekben

A Stanford kutatói egy eddig háttérben lévő agyterületet azonosítottak, amely kulcsszerepet játszhat az autizmus bizonyos tüneteiben. Az egérkísérletek során egy gyógyszertípus célzott alkalmazásával nemcsak a túlzott idegi aktivitást, hanem a társas és viselkedési eltéréseket is normalizálni lehetett. Bár ezek még nem emberekre vonatkozó eredmények, a felfedezés új, reális terápiás irányt vet fel azoknál, akiknél az autizmus epilepsziával társul.

Szülői oktatási naptár 2026-ra – óvodától az érettségiig

A szülők egész évben fontos oktatási döntések előtt állnak: óvodai és iskolai beiratkozás, középiskolai felvételi, érettségi és felsőoktatási jelentkezés. Az alábbi összefoglalóban egy helyen találod a hivatalos, jogszabályon és Oktatási Hivatalon alapuló határidőke, ovis kortól egészen az érettségiig.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja