SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEKHÚSVÉT

Jótékonysági licit Levi gyógyulásáért

Kercsó Dorottya [cikkei] - 2019-10-24
Néhány hete az egész ország összefogott az izomsorvadásban szenvedő Zenéért, és most úgy tűnik, a hasonló betegséggel küzdő Levi mögé is sokan odaálltak. A Facebookon jótékonysági licit is indult a részére, amelyen bárki tehet felajánlást.

Egy üveg bor, egy régi szakácskönyv, egy hét nyaralás Horvátországban – csak három abból a számtalan tárgyból és élményből, amelyekre árverés indult a Facebookon, és amelyek vételárát egy az egyben az Összefogás Levente Lépteiért Alapítvány fogja megkapni.

Mint korábban mi is beszámoltunk róla, az SMA-ban szenvedő Zente részére indult összefogás mindent felülmúló sikere után egy másik kisfiú, Levente részére is gyűjtés indult. Ha számára is összejönne a 700 millió forintba kerülő amerikai génkezelés ára, ő is teljes életet élhetne a későbbiekben.

A Civil Jótékonysági licit nevű nyilvános Facebook-csoportban bárki tehet felajánlást, a licitek pedig kommentben érkeznek. A legmagasabb árat kínáló vásárlónak 48 órája van, hogy a licitzárás után az Alapítvány számlaszámára utalja az összeget.
Lehet itt kapni ékszereket, zongorát, horvátországi nyaralást, a Rebaba játékok készítője, Tihanyi-Horváth Lilla pedig egyedi, átalakított babát küld a legtöbbet ígérő vásárlónak. Várpalotán eközben jótékonysági kávézást rendeztek, ahol több mint 900 ezer forint gyűlt össze Levinek.

Aki segíteni szeretne Leventének, a következő számlaszámokon teheti meg:

  • Összefogás Levente Lépteiért Alapítvány: 10402221-50526856-49831002
  • IBAN szám: HU21 10402221-50526856-49831002
  • Devizaszámla EUR: 10402221-50526856-49831019
  • IBAN szám: HU47 10402221-50526856-49831019
  • SWIFT-kód: OKHBHUHB
  • PayPal.me/adomanyLevinek

Kapcsolócó cikkeink:

Kép: Civil Jótékonysági Licit /  Facebook

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Változás jöhet az óvodákban: teljesen átalakulhat a rendszer

A 4-6 éves óvodások esetében a tízórai és az uzsonna energia- és sótartalma aránytalanul magas, ezen változtatnának. A kisétkezéseket teljesen újra gondolnák.

645 ezer CSED, 452 ezer GYED 2026-ban? Itt az új plafon-térkép

Ha most babát terveztek, vagy épp betegség miatt jönne a táppénz, 2026-ban egy dolog biztos: a minimálbér emelése több ellátás plafonját is feljebb tolta. És ilyenkor mindig ugyanaz a kérdés: "Oké, de mennyi lett a maximum, és én ebből látok-e bármit?"

Makula degeneráció kezelés: Így láttam újra élesen 68 évesen a mikroperimetriával

Anna, a 68 éves nagymama már lemondott arról, hogy valaha újra élesen lássa az unokái arcát. Az időskori makula degeneráció gyógyíthatatlan diagnózisa után azonban egy új módszer, a mikroperimetria segítségével visszakapta a látását. Dr. Ozsváth Mária szemész főorvos bemutatja, hogyan segíthet ez a forradalmian új technológia.

Három diák halt meg, miután a tanáruk hipnotizálta őket - mit tanulhatunk ebből szülőként?

Egy floridai középiskolában az igazgató évekig hipnotizálta diákjait – három tanuló halála után derült ki, milyen súlyos következményei lehetnek annak, ha egy pedagógus túllépi a hatáskörét, és a szülők, gyerekek sincsenek tisztában a jogaikkal.

Fontos! Újabb babatápszert hívott vissza a Danone!

A mai napon a Danone elővigyázatosságból visszahívta egyik babatápszerét a magyar piacról. A döntés hátterében egy gyártási folyamat során észlelt esetleges minőségi hiba áll, amely bár nem jelent közvetlen egészségügyi kockázatot minden doboznál, a gyártó a babák biztonsága érdekében a teljes érintett tétel kivonása mellett döntött.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja