SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Többezer hamburgerrel a rászorulókért - karácsonyi összefogásra buzdít a Budapest Bike Maffia és a Zing

Családinet [cikkei] - 2018-12-06
A megalapítása óta már eddig is több jótékony célú felajánlást tett, a tavalyi évben pedig saját kezdeményezést indított a magyar hamburgerlánc. Egy éve ilyenkor büfékocsijaikkal látogattak meg 10 gyermekotthont, ahol a streetfood élményével tették szebbé a nehéz sorsú gyerekek karácsonyát. A sorozatot folytatva idén a Budapest Bike Maffia ételmentő csapatának bevonásával érkezik a hamburger a rászorulókhoz.
Többezer hamburgerrel a rászorulókért - karácsonyi összefogásra buzdít a Budapest Bike Maffia és a Zing

A Budapest Bike Maffia évek óta küzd azért, hogy minél több éhes száj jusson ételhez, hiszen hazánkban sokaknak már az is luxus, ha napi háromszor ehetnek. A biciklis jótevők idén karácsonykor az egyik legismertebb streetfood márkával közösen kezdenek akcióba: ezúttal nemcsak finom, de minőségi hozzávalókból készült hamburgert juttatnak el a rászorulókhoz.
 
„A tavalyi kezdeményezésünk során saját food trackjainkkal vonultunk ki a fővárosi és vidéki gyermekotthonokba, ahol 300 gyereknek csaltunk mosolyt az arcára. Idén az adakozásnak más formáját választottuk, melybe a vásárlóinkat is szeretnénk bevonni: december 5. és 18. között azok, akik új „TEgyünk jót” hamburgerünkből vásárolnak, automatikusan jótékonykodnak is, hiszen a nevükben rászorulóknak juttatunk el egy-egy hamburgert a Budapest Bike Maffia segítségével” – mondta el Susánszky Ádám, az 5 éves születésnapját ünneplő Zing Burger&Co. társtulajdonosa, aki azt is hozzátette, hogy reméli, hogy a mostani együttműködés példáján felbuzdulva a jövőben még több vendéglátó egység csatlakozik majd a BBM céljaihoz. „Szeretnénk megmutatni, hogy már egy apróság is számít, hiszen sok kicsi sokra megy” – tette hozzá Ádám.  

A Budapest Bike Maffia hazánk egyik leggyorsabban növekvő civil szervezete, ami éppen hét éve karácsonykor kezdte meg működését és jelenleg is 12 különböző projekttel segítik a rászorulók mindennapjait, adományt gyűjtve és edukálva fiatalokat és idősebbeket egyaránt. Havasi Zoltán, a szervezet vezetője büszke arra, hogy már nemcsak a fővárosban, de már vidéken, többek között Debrecenben és Pécsett, valamint külföldön is működnek csoportjaik. A mostani, Zing Burgerrel karöltve indított akció végén remélhetőleg sokszáz, vagy akár ezer hamburgert is eljuttathatnak a budapesti és vidéki rászorulókhoz.

„A BBM célja nemcsak az, hogy civil szervezetként segítsen a szegény sorban élőkön és hajléktalanokon, de az is, hogy másokat is erre buzdítson. Szeretnénk érzékenyíteni az embereket és megértetni velük, hogy már egy apró gesztus, egy kis felajánlás is nagyon sokat jelenthet. A mostani akciónk során is remélem, hogy amellett, hogy étellel segítünk, sikerül egy kicsit a fiatalok  gondolkodását is formálni azzal, hogy látják, egy ennyire közkedvelt márka is kiáll a jó ügyek mellett” – nyilatkozta Havasi Zoltán, a Budapest Bike Maffia alapítója.

A dupla baconnel, ementáli sajttal, BBQ szósszal, sült hagymával és füstölt sajtos labnehhel készített „Tegyünk jót” burger minden Zing Burger&Co. étteremben elérhető lesz, sőt, online, illetve az üzletekben egy számlálón is nyomon lehet majd követni valós időben, hogy hány felajánlás gyűlik össze.  Együnk egy jót, hogy közben jót tegyünk másokkal!

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Semmelweis: a szaglásterápia segíthet a depressziós betegek egy csoportján

Semmelweis: a szaglásterápia segíthet a depressziós betegek egy csoportján

A szaglás és a szervezet védekező rendszerének depresszióval való kapcsolatát mutatták ki a Semmelweis Egyetem kutatói, eredményeiket nemrég a Translational Psychiatry nevű szaklapban publikálták. Évente több mint 700 ezer depressziós követ el öngyilkosságot világszerte, ezért egyre fontosabbá válik a betegség okainak feltárása. A brit UK Biobank adatait felhasználva most több mint 300 ezer, depressziós és egészséges férfi és nő profilját elemezve arra keresték a választ, mely csoportoknál lehet magasabb a depresszió kialakulásának kockázata, és ez mely génvariánsokkal hozható összefüggésbe.
9 lehetséges ok, hogy miért látunk homályosan

9 lehetséges ok, hogy miért látunk homályosan

A homályos látás gyakori szemészeti panasz. Fiataloknál leggyakrabban a korrigálatlan fénytörési hiba okozza, 40-45 felett pedig a közeli látás elhomályosodása, mely egy természetes fiziológiás folyamat része. A homályos látás ugyanakkor komolyabb szemészeti problémák tünete is lehet. Íme, a homályos látás kilenc lehetséges oka, és kezelési lehetőségei.
Szívtájékon szúrta osztálytársát egy hatodikos lány óra közben Bőnyben

Szívtájékon szúrta osztálytársát egy hatodikos lány óra közben Bőnyben

A diák súlyosan megsérült, mentőhelikopterrel szállították kórházba.
A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

Az elmúlt húsz évben folyamatosan nőtt Magyarországon a bőrrákos esetek száma. A bőrdaganatok közül a melanóma az egyik legagresszívebb típus, ezért különösen fontos a betegség korai felismerése. Ráadásul a globális felmelegedés jelentősen növeli a kialakulás kockázatát, mivel ennek következtében tartósan egyre több UV-sugárzás éri a bőrünket. A szoláriumban pedig már akár egyetlen alkalom is tartós bőrkárosodást okozhat. A Budai Egészségközpont a rendszeres önellenőrzésre és a bőrgyógyászati szűrővizsgálat fontosságára, valamint a megelőzésre hívja fel a figyelmet a május 7-ei melanóma világnap alkalmából.
Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Már a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikáján is kezeltek idén súlyosan beteg gyermeket szamárköhögéssel. Míg a korábbi években maximum egy-két megbetegedést tapasztaltak éves szinten Magyarországon, addig az idei első negyedévben már 12 esetet regisztráltak. A betegség ellen létezik védőoltás, amit a gyerekek kötelező oltásként kapnak meg, de a kisbabákra különösen veszélyes lehet, ha a védettség kialakulása előtt fertőződnek meg a kórral.
A szerkesztő ajánlja