Így nyitja ki csapatmunkával két kis testvér a lezárt hűtőt - tündéri videó!
Aki pakolta már egyre magasabb és magasabb polcokra az édességet, kristálycukrot és társait, hogy ovis gyerekei ne járjanak rá folyamatosan, az bizonyára azzal is igen hamar szembesült, hogy a kicsik kreativitása határtalan. Akrobatákat megszégyenítő ügyességgel képesek felmászni a magas polcokra, ha ott valamilyen kívánatos, és lehetőleg vacsora előtt tiltott finomságot sejtenek.
Néha persze a csapatmunka több eredményre vezet, mint az egyéni akció – ebből a szempontból tehát a testvérpárok előnnyel indulnak az egykékhez képest. Egy ilyen ügyes megoldás látható az alábbi videóban, ahol a gyerekek a „többet ésszel, mint erővel” jegyében esnek neki a lezárt hűtőnek, és próbálkozásukat hamar siker is koronázza.
A kisfiúk mutatványát édesanyjuk filmezte le és tette fel az internetre, a nézők nagy örömére. Hogy mi volt ennyire fontos a hűtőből, csak találgatni lehet, bár az a tippem, hogy nem a sárgarépáért küzdöttek ilyen leleményesen. Arról pedig már nem szól a fáma, hogy a zsákmány elfogyasztását is ilyen békességben hajtották-e végre.
Közösségi hozzászólások: