SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Villámcsapás miatt halt meg egy 8 éves kislány Bodajkon

Németh Noémi [cikkei] - 2017-05-25
Villámcsapás miatt vesztette életét egy bodajki kislány kedd délután.
Villámcsapás miatt halt meg egy 8 éves kislány Bodajkon

A Székesfehérvári Rendőrkapitányság még vizsgálja a kedd késő délután történt tragédia körülményeit - írja a feol.hu.

A kislány és édesanyja a kertjükben tartózkodtak, amikor fekete felhők érkeztek Bodajk fölé, majd egy villám hatalmas dörgéssel csapott a kertbe. A gyerek azonnal összeesett - egyelőre nem tudni, hogy az áramütés vagy az ijedtség miatt.

Az anya a szomszéd segítségével azonnal újraélesztéssel próbálkozott, ám sajnos nem jártak sikerrel. A kislányt intenzív osztályra szállították, de sajnos már nem tudták megmenteni az életét.
 

Mit tegyünk, ha villámlik?

A villámlás áramerőssége elérheti a 20-30.000 ampert, sőt, ennek akár sokszorosa is lehet extrém esetben. Magyarországon évente kb. 20-40 embert ér villámcsapás. Az esetek negyede halálos kimenetelű, ám még ha túl is éljük a villámcsapást, rendkívül súlyos következményekkel kell számolnunk. Nem szabad tehát félvállról venni, ha kitör a vihar - mit tegyünk villámlás esetén?

  • Ha lehet, azonnal húzódjunk be egy zárt épületbe vagy autóba.
  • Ha csak gépkocsiban tudjuk átvészelni a vihart, húzzuk fel az ablakokat és csukjuk be az ajtókat.
  • Ha épületben tartózkodunk, ne álljunk az ablakok és falak közelébe. A vihar idején ne nyissuk meg a csapokat, ne zuhanyozzunk, és húzzuk ki az elektromos berendezések csatlakozóit a konnektorokból - ellenkező esetben a villámlás akár lakástüzet is okozhat. Ne használjuk a vezetékes telefont, amíg villámlik és dörög! Mobiltelefont szabad használni.
  • Ha tóban, folyóban ér minket a vihar, azonnal el kell hagyni a vizet - az ugyanis vonzza a villámokat és az áramot is vezeti.
  • Ne álljunk be a fák alá, különösen akkor, ha a fa egy szál magában magasodik egy sík terepen.
  • Ha barlangba húzódunk be, a falaktól és a bejárattól legalább 1,5 m-es távolságban tartózkodjunk.
  • Kerüljük a fémből és betonból készült tárgyakat, objektumokat - ha éppen biciklizünk, amikor kitör a vihar, álljunk le és tartsuk távol magunktól a kerékpárt.
  • Nyílt terepen tilos a földre feküdni villámláskor!
  • Ha sehová sem tudunk behúzódni, guggolva várjuk ki a vihar végét és próbáljunk meg minél kisebbre összegömbölyödni - zárjuk össze a lábainkat, és hajtsuk rá a fejünket. Minél inkább "kimagaslunk" a talaj szintjéről, annál inkább töltjük be a villámhárító szerepét, és szinte vonzzuk a villámlást.

Kép: Pixabay / Pexels

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Így irányítja az életed egy manipulatív szülő

Így irányítja az életed egy manipulatív szülő

"A manipulatív szülők annyira ügyesen leplezik igazi szándékaikat, hogy gyerekeik állandó zavarodottságban élnek. Tudják, hogy becsapják őket, de nem tudnak rájönni, hogy hogyan."
Így mondj szépen és eredményesen nemet a gyerekednek - nagy szükség van erre időnként

Így mondj szépen és eredményesen nemet a gyerekednek - nagy szükség van erre időnként

Nemet mondani nem könnyű, főleg nem a gyerekünknek, mégis elengedhetetlen része a szülői szerepnek ez is: hiszen felelősségre, önkontrollra és érzelmi szabályozásra tanítja a kicsit. A következetes és szeretetteljes nevelés hatására a gyerekek biztonságban érzik magukat, és magabiztos, felelős felnőttekké válhatnak. De hogyan mondjunk nekik nemet?
Egy betegség, amelyet félreértések és előítéletek kísérnek - május 24. a Szkizofrénia Világnapja

Egy betegség, amelyet félreértések és előítéletek kísérnek - május 24. a Szkizofrénia Világnapja

A Szkizofrénia Világnapjának célja, hogy felhívja a figyelmet e komoly mentális betegséggel küzdők gondjaira, csökkentse a velük szembeni megbélyegzést, és elősegítse irányukba a társadalom megértését és támogatását.
Számoljunk le a szívelégtelenséget övező leggyakoribb tévhitekkel!

Számoljunk le a szívelégtelenséget övező leggyakoribb tévhitekkel!

A szívelégtelenség több mint 64 millió embert érint világszerte1, és ahhoz képest, mennyire gyakori betegség, rengeteg hiedelem és félelem övezi. Hamis feltételezésekre hagyatkozni azonban rendkívül veszélyes lehet, amelyek mind a betegség megelőzését, mind pedig a páciensek gyógyulását, illetve partnerként történő együttműködését hátráltathatják. Az alábbiakban összegyűjtött néhány fontos tévhit megcáfolásával mindezt elkerülhetjük.
Meddig lehet várni a szürkehályog műtéttel?

Meddig lehet várni a szürkehályog műtéttel?

Az életkorral összefüggő látásproblémák közül a szürkehályog a leggyakoribbak közé tartozik, hiszen a legtöbbünknél nagy valószínűséggel kialakul az életünk során. Bár sokaknál évekbe telhet, amíg a szürkehályog jelentősen befolyásolja a látást, olyan eset is akad, mikor néhány hónap alatt jelentős látásromlást él meg a beteg. A kezelési kockázatok minimalizálása érdekében döntő fontosságú lehet, meddig várunk a műtéttel a tünetek észlelését követően.
A szerkesztő ajánlja