Felmentették a szülőket, akiknek gyermeke lopott áramtól halt meg

A bíróság szerint a vádlottak "alacsony intellektusuk" miatt nem tudták felmérni, milyen veszélynek teszik ki az áramlopással a gyermekeiket.
Ház

A fotó illusztráció!

A Nyíregyházi Törvényszék jogerősen felmentette azt a tiszavasvári párt, akik hároméves gyermeke 2015 júliusában halálos áramütést szenvedett, miután hozzáért az illegálisan bevezetett árammal működtetett, földelés nélküli hűtőszekrény hátsó fém részéhez – írja az Index.

Az élettársi kapcsolatban élő vádlottak öt gyermekükkel éltek egy közművek nélküli házban. A lakásba sem víz sem gáz nem volt bevezetve, áramhoz úgy jutottak, hogy egy ismeretlen – a vádlottak beleegyezésével – kampót akasztott az utcai vezetékre, és azon keresztül húzta be a villanyt a házba.

Az eljárásba bevont elmeorvos és igazságügyi orvosszakértő szerint a szülők beszámítási képesessége alacsony iskolázottságuknál fogva igen alacsony. Ezért, bár tudták, hogy áramot lopni törvénysértő, alacsony intellektusuk miatt a valós veszélyt nem voltak képesek mérlegelni.

Kapcsolódó cikkeink:

Kép: Balázs Attila / MTI

 

Megosztom FacebookonKüldés e-mailben