SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Az akciós áru vásárlásánál is teljesek a jótállási jogok

Családinet [cikkei] - 2014-12-12
A vásárlók igényeit a termékek cseréjére gyakran elutasítják az eladók arra hivatkozva, hogy a karácsonyi akció miatt az eredeti vételárnál jóval olcsóbb volt az adott termék, azonban a vásárló jogát a törvény szerint ez nem befolyásolja - hangsúlyozta a Közép-Magyarországi Fogyasztóvédelmi Egyesület (KÖFE) az év végi ünnepi vásárlások jellemző fogyasztóvédelmi kérdéseit összefoglaló közleményében.
Az akciós áru vásárlásánál is teljesek a jótállási jogok

Az egyesület az MTI-nek eljuttatott közleményében emlékeztet, hogy hibás termék esetén a kereskedőtől kapott nyugtával a fogyasztónak joga van elsősorban a meghibásodott árucikkek javítására vagy kicserélésére, másodsorban vételár-leszállításra vagy a teljes vételár visszatérítésére.
    
A KÖFE szerint bizonyos vállalkozások egyéb okokra való hivatkozással próbálják a fogyasztók jogait korlátozni, de az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló kormányrendelet értelmében a kereskedő, a vásárlástól számított három munkanapon belül meghibásodott terméket köteles kicserélni, és még arra sem hivatkozhat, hogy számára a csere aránytalan többletköltséggel járna.
    
A közlemény kiemelte, hogy a régi "3 napos szabály" (bármilyen terméket három napon belül visszavihetnek és visszakérhetik annak vételárát) már nem él, tehát a fogyasztók csupán minőségi kifogás esetén léphetnek fel jogaik érvényesítéséért a kereskedővel szemben.
    
Tönkrement ajándékok esetén reklamálni kell a kereskedőnél, aki erről jegyzőkönyvet köteles felvenni, a bejelentés egy példánya mindig a vásárlót illeti meg, amelyre a vállalkozás köteles harminc napon belül válaszolni. 
    
A legtöbb árucikk esetében a vásárlástól számított két évig lehet többek közt javítást és cserét kérni, ha a termék alapvetően hibás volt. Az első hat hónapban a kereskedő bizonyíthatja, hogy a meghibásodás a vásárlást követően keletkezett, ezért nem jogos a vásárló kérése, a következő másfél évben viszont már a fogyasztónak kell igazolnia szakvéleménnyel, hogy eleve hibás terméket kapott a vásárláskor. Ez alól kivételek a tartós fogyasztási cikkek, mint az LCD tévék és a 10 ezer forintnál drágább mobiltelefonok, ezekre ugyanis kötelezően egyéves jótállás vonatkozik, amely idő alatt végig kereskedőnek kell bizonyítani, ha úgy véli, hibátlan terméket értékesített.


    
Egyes boltok az ünnepekre való tekintettel, azzal biztatják a vásárlót, hogy az ajándékot akkor is kicserélik, amennyiben az nem nyeri el később a megajándékozott tetszését. Az egyesület szerint ilyen esetben a kereskedői ígéretet érdemes ráíratni a kapott nyugtára. 
    
A KÖFE felhívja a figyelmet arra is, hogy interneten rendelt termékek vásárlásától a fogyasztó a kiszállítástól számított tizennégy napon belül indokolás nélkül elállhat. Az árucikket ekkor a fogyasztónak saját költségén kell visszajuttatnia a vállalkozásnak, amely köteles visszautalni a kifizetett vételárat.
    
Az elállás joga alól kivételt képeznek a romlandó termékek vagy többek között az az eset, ha a megrendelt CD-t vagy DVD-t a vásárló már felbontotta, esetleg a terméket magánszemélytől vásárolta.
    
Ha a vevőnek akár az internetes vásárlás miatt támad vitája a kereskedővel, vagy nem állnak szóba vele hibás termék esetén, akkor a békéltető testületek ingyenesen segítenek az ügy megoldásában - hangsúlyozta a KÖFE.

Forrás: MTI
Fotó: reverent/Pixabay.com

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Holtan találták meg a kétéves szerb kislányt, akit már a magyar rendőrség is keresett

Holtan találták meg a kétéves szerb kislányt, akit már a magyar rendőrség is keresett

Rengetegen keresték a kétéves kislányt, sajnos már csak a holttestét találták meg.
Nem tudták ellátni a fulladó gyereket, mert az asszisztens késett, az orvos pedig nem tudott belépni a rendszerbe

Nem tudták ellátni a fulladó gyereket, mert az asszisztens késett, az orvos pedig nem tudott belépni a rendszerbe

Március 15-én reggel nyolckor vitték be a váci gyerekorvosi ügyeletre a szülők fulladó gyereküket, az orvos azonban nem tudott belépni a számítógépes rendszerbe az asszisztens segítsége nélkül, aki késett. Így az orvos nem tudta ellátni a kétéves kisfiút.
A gyerek a szülő tükre: ha szófogadatlan vagy rosszalkodik, akkor a családban lehet a gond

A gyerek a szülő tükre: ha szófogadatlan vagy rosszalkodik, akkor a családban lehet a gond

Amikor a szülő tanácstalan, mert a gyereke kezelhetetlen, szófogadatlan, akkor érdemes először tükörbe nézni: milyen a család működése, mi állhat a háttérben? Szakemberek szerint ugyanis nagy általánosságban nem létezik problémás gyerek, csak problémás szülők.
Újabb mérgezéses eset abban a pilisborosjenői óvodában, ahol nemrég porcukor helyett tisztítószer került a gyerekek reggelijébe

Újabb mérgezéses eset abban a pilisborosjenői óvodában, ahol nemrég porcukor helyett tisztítószer került a gyerekek reggelijébe

Az ovisok ezúttal az udvaron található lilaakácból ettek: néhányan rosszul lettek, az óvónők pedig azonnal mentőt hívtak. Pár héten belül ez már a második mérgezéses eset az óvodában. Nemrég ugyanis porcukor helyett tisztítószer került a gyerekek reggelijébe ugyanebben az intézményben.
Erre a 8 dologra van szüksége egy kamasznak a szüleitől

Erre a 8 dologra van szüksége egy kamasznak a szüleitől

Szakértők szerint a legrosszabb, amit ilyenkor tehetünk, ha folyamatosan tiltjuk őt mindentől. Egy kamasznak szüksége van egy biztonságos helyre, szabadságra, útmutatásra, biztatásra és persze arra, hogy bármennyire is felbosszant, érezze, hogy szereted őt.
A szerkesztő ajánlja