SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Az ebek szemöldöke elárulja, hogy örülnek gazdájuknak

Családinet [cikkei] - 2013-08-01
A kutyáknak nem csupán a farkuk mozgása árulkodik érzelmeikről, hanem a szemöldökük is, sőt egész pofájuk mimikája beszédes - állítják japán kutatók.

A szagamiharai Azabu Egyetem állativiselkedés-szakértői nagysebességű kamerákkal vették filmre kutyák pofareakcióit, majd pedig lelassították a felvételeket az alapos tanulmányozáshoz.
Arra jutottak, hogy ha az ebek meglátják gazdájukat, akkor hajlamosak felvonni a jobb szemöldöküket, de csak fél másodpercre.
Ha idegennel találkoznak, akkor a bal fülüket kissé hátramozdítják.
Amikor olyan tárgyat tettek elébük, melyet nem kedvelnek, a kutyák a jobb fülüket mozdították meg.



A megfigyeléshez 12 kutyát használtak. Elfüggönyözött fülkékbe tették őket, majd pedig hirtelen szembesítették az ebeket gazdájukkal, idegen emberrel, tárgyakkal, miközben a kamera vette fejük reakcióit - adta hírül a The Daily Telegraph című brit lap.

Forrás: MTI
Kép: Maggie Smith, freedigithalphotos.net

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

5 étel, ami pajzsmirigy-alulműködést okozhat

Sok olyan növényi élelmiszert ismerünk, amelyet egészségesnek tartunk, de kockázatos molekulákat tartalmaz, amelyek felboríthatják a hormonális és anyagcsere-egyensúlyt. A pajzsmirigyhormon kritikus fontosságú a szervezet szinte minden sejtjének anyagcseréjéhez, és kritikus fontosságú az agy megfelelő fejlődéséhez a korai életben. Azoknál az embereknél, akik nem jutnak elegendő fehérjéhez vagy jódhoz az étrendjükben, nagy a golyva kialakulásának kockázata.

Egy sima megfázásnak hitték – kórház lett a vége a babánál: itt az RSV

Az RSV gyorsan és könnyen terjed, eleinte enyhének tűnő tünetekkel jelentkezik, ám néhány nap alatt súlyos légzési nehézségekhez, tüdőgyulladáshoz vagy akár bronchiolitishez is vezethet - és gyakran pont akkor súlyosbodik, amikor a szülő már megnyugodna, hogy "csak egy kis nátha volt"

Szülinapja után maradt árva a négyéves kislány: szüleire a fürdőkádban találtak rá

Brazíliában, São José városában egy négyéves kislány árván maradt: szülei közvetlenül születésnapja után hunytak el a fürdőkádban.

Ma 83 éves Halász Judit színésznő és énekesnő, generációk nagy kedvence

83 éve ezen a napon, 1942. október 7-én született Halász Judit Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, énekesnő, érdemes művész, valamint a Halhatatlanok Társulatának tagja, aki örökre beírta nevét a magyar kultúra történetébe.

Éjszakai óvodát indítottak Terézvárosban

Terézvárosban új, családbarát program indult: havi egyszer az óvodák este hat és másnap reggel fél kilenc között ?éjszakai üzemmódra? váltanak. Az első alkalom sikeres volt, a szülők örülnek, a gyerekek kalandos élményekkel gazdagodtak ? de milyen kihívásokkal és kérdésekkel járhat ez az újítás?

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja