SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Sztárok és civilek a mellrák ellen

Családinet [cikkei] - 2009-10-07
2009. október 4-én az Egészség Hídja az Egészségért, a Mellrák Ellen Egyesület nyolcadik alkalommal rendezte meg a Rózsaszín Egészség Napot és a hagyományos Lánchídi Sétát Budapesten.

Ragyogó napsütés, igényes kulturális programok, ingyenes szűrések, tanácsadás várta az MTA előtti téren a közönséget.

Délután négy órakor kezdődtek a programok a Roosevelt téren, melynek házigazdája Dénes Tamás a Juventus Rádió műsorvezetője volt. A Vaga Banda jelmezes felvonulását a Sheket klezmer koncertje követte, majd a Besh o droM együttes lépett színpadra.

A Tánc órájában Erica C dance show-ja, Vámos Veronika csoportjának flamenco bemutatója és az Ataru Taiko japán dob-show volt látható, illetve Dénes Tamás beszélgetett a világhírű szörfös lánnyal, Detre Diánával.

A Jazz órájában Szalóki
Ági előadása után a Légierő zenekar fellépése következett Abaházi Csabával, a Danubius műsorvezetőjével.
19 órakor a Sztárok órájában Barbee, Komonyi Zsuzsi, Sárközi Anita, Pál Tamás, a Groovehouse, Péter Szabó Szilvia szereplése után a Presidance táncegyüttes lépett színpadra.

A rendezvényen több alkalommal látható volt Anastacia sétára felhívó videóüzenete, amelyet budapesti koncertje alatt küldött Magyarországnak az Egyesület két hazai arcának, Dobó Katának és Oroszlán Szonjának társaságában. 



A fellépő művészek kivétel nélkül ingyen vállalták a szereplést, hangsúlyozva ezzel az ügy melletti elkötelezettségüket és a felvilágosító tevékenység fontosságát.

Körtvélyes Éva, az Egyesület elnöke a séta indulása előtt színpadra szólította a kezdeményezést támogató politikusokat és néhány társadalmi támogatót: többek között Dr. Székely Tamás, egészségügyi minisztert, Rogán Antalt és családját, Dr. Kökény Mihályt, az Országgyűlés Egészségügyi Bizottságának elnökét, Pelczné dr. Gáll Ildikót, a Magyar Országgyűlés alelnökét, Jeffrey D. Levine-t, az Amerikai Egyesült Államok ügyvivőjét.
A támogató művészeket az Egyesület egyik arca, Sebestyén Márta képviselte Zsadon Andreával, Ungár Anikóval és Szolnoki Tiborral
Az Egyesület elnöke külön köszönetet mondott Dr. Dobrev Klárának, az Egyesület volt fővédnökének. A programok mellett az MTA Székházában délután egy orvos szakmai szimpózium zajlott „Tudományos töprengés az emlőrák szűrésének és gyógyításának témakörében” címmel, a Pfizer, az egyesület egyik alapító támogatója segítségével.
A téren felállították sátraikat a különböző támogató szervezetek is: volt vérnyomás - és testzsír mérés, diétás szaktanácsadás és váradás a Vöröskereszt jóvoltából, vércukorszint mérés a Patika Magazin sátrában; mellműtét utáni információadás és mellműtötteknek készített speciális ruházati cikkek bemutatója az Anita Hungária és az
Amoena sátrában. Több termék került piacra a kampány során, amiket a helyszínen szintén meg lehetett vásárolni, így például a Skála és az Evidence jóvoltából az összefogás pólókat és zoknikat, az Energizer és a Wilkinson rózsaszín zseblámpáit, tartós elemeit és női borotváit, illetve a Magyar Posta alkalmi bélyegeit. A SpringMed Kiadó egészséges életmóddal kapcsolatos könyveket árult, míg a Belváros a Jövő Városa egészség-megőrzéssel kapcsolatos tanácsokat nyújtott.
A GE Healthcare által rózsaszínre világított Lánchídon 20.30-kor indult a séta, az idén egész hónapban szintén rózsaszínre világított Sofitel Hotel szomszédságában. A többezres tömeget a Légierő zenekar vezette. A séta célja a társadalom figyelmének felhívása a mellrákszűrés és a megelőzés fontosságára, mivel az idejében felismert mellrákos megbetegedés nagymértékben gyógyítható.

www.egeszseghid.hu

LEGOLVASOTTABB

Még ma vidd orvoshoz, ha ilyen tünetei vannak - egyre gyakoribb a betegség Magyarországon

A gyerekkori cukorbetegség nem játék, és sajnos egyre több gyermeket érint Magyarországon is. Milyen élete lesz a gyereknek? Hogyan lehet jól kezelni? Elfogadják majd a társai? Ezek a kérdések ijesztőnek tűnhetnek, de vannak gyakorlati, megnyugtató megoldások, amelyek segítenek a családnak és a gyermeknek eligazodni a diabétesz útvesztőjében.

Egyre több gyereket érint a magas vérnyomás - ez áll a háttérben

Az elmúlt húsz évben a magas vérnyomás előfordulása a fiatalok körében szinte megduplázódott. Ez már nem csupán statisztika, hanem figyelmeztetés, hiszen a korán jelentkező vérnyomásproblémák hosszú távon szív- és érrendszeri betegségekhez vezethetnek.

Rejtett válság: ezért kerülnek padlóra a kisgyermekes anyák Magyarországon

Pénzügyi hullámvasúton utaznak a magyar édesanyák: a CSED alatt még úgy tűnik, minden rendben, ám a GYES-korszakba lépve szembesülnek rendszer hiányosságaival. Rugalmas munkahelyek alig vannak, a fizetések bezuhannak, és a legtöbb anya magára marad a túlélési zsonglőrködéssel.

Anyai és apai nagyszülők: Miért más a gyerekek kapcsolata velük?

Aki figyelmesen nézi a családi összejöveteleket, az hamar észreveheti: a gyerekek valahogy mindig az anyai nagymamához húznak. Ott bújnak hozzá, nála akarnak ülni ebédnél, őt keresik, ha valami baj van. Az apai nagyszülők persze ugyanúgy szeretik az unokákat, mégis gyakran más a dinamika. De miért van ez így?

Egyszerű hátfájásnak gondolta az anyuka, amíg rá nem jött: 3. stádiumú rák volt

Amikor Courtney Liniewski hátfájásra panaszkodott, azt hitte, túl sokat ül az íróasztalánál. 34 évesen, két kisgyerek anyukájaként, krízistanácsadóként dolgozott egy pszichiátriai kórházban Milwaukee mellett - észre sem vette, hogy valami sokkal komolyabb dolog zajlik a testében. És ami a legfélelmetesebb: a tünetek olyan hétköznapiak voltak, hogy bármelyikünk figyelmen kívül hagyhatja őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja