SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Bringázz a munkába!

Családinet [cikkei] - 2009-04-10
A határ továbbra is a csillagos ég!
Április 6-tól május 8-ig tekerj nyolcszor!

Április 6-án indult a Magyar Kerékpárosklub és a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium közös szervezésében, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium közreműködésével a Bringázz a Munkába! kampány, amelynek fő célja, hogy az egész országban népszerűsítse a kerékpározást és felhívja a figyelmet a fenntartható városi közlekedés kialakításának fontosságára.

bicikliA kampányban egyének vagy maximum ötfős csapatok vehetnek részt, regisztrálni és a csoport eredményét jegyezni pedig a www.bringazzmunkaba.hu oldalon lehet. A regisztráció után a tekeréseket a közlekedési naplóban jegyezhetők. A honlapon továbbá az is nyomon követhető, hol tart a cégek és csapatok közötti verseny állása, hány km-t tekertek a résztvevők, hány kg szén-dioxidot és mennyi benzinpénzt spóroltak meg. Természetesen a cégek is megmérettetnek. A szervezők keresik azt a céget, ahol legnagyobb arányban bringáznak az alkalmazottak, illetve más téren is mérik a mozgósítási kedvet. A cégeket méretüktől függően öt kategóriába sorolják, így mindenki egyenlő esélyekkel indul.

Az április 6. és május 8. közötti időszakban legalább nyolcszor kell bringával munkába menni: aki így tesz, garantált ajándékot kap, s az a cég, illetve kar, egyetem nyer a versenyben, ahol a legnagyobb a kerékpárosok aránya. A legjobbak értékes ajándékokat nyernek. Tehát bringára fel!

A kampány további eseményei:

Április 22: a Föld napján a Magyar Kerékpárosklub is ünnepel, a BaM! napot a jelentkező önkormányzatok maguk szervezik meg.

Május 24:  a tavaszi BaM! záróeseménye, eredményhirdetéssel és bulival egybekötött vidám bringás program várható.

Újdonságok

Ez alkalommal a szervezők új alkampányokat is meghirdetnek, a Bringázz az egyetemre!, a Bringázz szoknyában és öltönyben! és a Bringázz és vonatozz! akciókat. Utóbbi kerékpárkeretében mindenki, aki április hónapban 15 km feletti kerékpár havibérletet vásárol, a 15 km-es áráért juthat hozzá, amely így 2230 Ft-ba kerül, függetlenül attól, hogy távolabbi az úti célja. Ez április 1-től váltható bármilyen érvényes jegyhez. A bérlet április 1-től május 5-ig érvényes. A Budapesti Kerékpáros Havibérlettel a főváros közigazgatási határain belül, tetszőleges viszonylatban és korlátlan számban szállítható a kerékpár érvényes vasúti menetjegy/bérlet vagy Budapest Bérlet mellett a MÁV-START vonatain, egyes járatokat kivéve. Ez a bérlet mindössze 1800 Ft -ba kerül, és szintén április 1-től május 5-ig érvényes.

Budapesti Kerékpáros Bérlettel rendelkező utasoknak, megkönnyítve a városon belüli közlekedést, a MÁV-START április hónapban lehetőséget biztosít, hogy bizonyos InterCity vonatok kijelölt kocsijait, érvényes jegyekkel, bérletekkel, de IC pótjegy váltása nélkül az adott állomások között igénybe vehessék. Bővebb információ a www.bringazzmunkaba.hu oldalon található.

A Bringázz szoknyában és öltönyben! elnevezésű kezdeményezéssel a szervezők a kerékpározás természetességét szeretnék hangsúlyozni, azt, hogy télen-nyáron, speciális öltözet nélkül is lehet használni ezt a közlekedési eszközt. A cél az, hogy mindenkiben tudatosuljon: a kerékpár a legkézenfekvőbb közlekedési eszköz, csak rápattan az ember és elteker az úti céljához. Nem kíván különösebb előkészületeket, kényelmes tempóban nem izzasztó, bármilyen ruhában művelhető, akár szoknyában vagy öltönyben is – ahogy azt rengeteg városban teszik szerte a világon és Magyarországon is a kisebb településeken. Azok között, akik legalább kétszer öltönyben vagy szoknyában tekertek, három színházbérletet sorsolnak ki a Merlin Színház jóvoltából, valamint öt BringaBag táska is gazdára talál.



A Bringázz az egyetemre! alkbringaampány célja, hogy kiderüljön, melyik Magyarország legbringásabb főiskolája vagy egyeteme, illetve kara, ezen kívül semmiben nem különbözik a fő kampánytól.  A részvételhez a www.bringazzmunkaba.hu oldalon való regisztráció után a közlekedési naplóban kell jelölni a bringás napokat, illetve a megtett kilométereket. A garantált ajándékok mellett három kerékpárral, három Brooks nyereggel, 40 Knog lámpával és öt BringaBaggel lehetnek gazdagabbak a résztvevők.
A cégek versenyében indulók között a kategória nyertesei (a legbringásabb cég!) egy-egy céges bringát kapnak ajándékként. A nanocég kategória nyertesének minden alkalmazottja Magyar Kerékpárosklub tagsággal lesz gazdagabb. Az a 3000 egyetemista és 7000 munkavállaló, aki elsőként teljesíti a nyolc tekerést, garantáltan megkapja az oklevelet, a 30% kedvezményről szóló BringaBag utalványt és más hasznos kiegészítőket.

Magyar bankok a kerékpározásért

A Magyar Nemzeti Bank barátságos versengésre invitálja a hazai bankok kerékpárosait a tavaszi "Bringázz a munkába!" kampány keretein belül. A kezdeményezés célja, hogy felhívja a figyelmet a fenntartható közlekedés ügyére, a környezettudatos vállalati kultúrára, és hogy segítse a biciklizés minél szélesebb körű elterjedését. Az MNB - mint az őszi forduló legjobban szerepelt bankja - útnak indítja a "legbringásabb bank" vándorkupát, amit a kampány végén az összes résztvevő bank csapatainak rendezett közös pikniken ad át a legnagyobb bringás aránnyal végzett pénzintézetnek! /További információ és részletek: Erhart Szilárd (erhartsz@mnb.hu), Tóth Daniella (tothd@mnb.hu) /.


Ők is bringáznak!

2009 tavaszán, a tavalyi kampányhoz hasonlóan, Hajós András, Király Júlia, Ónodi Eszter, Péterfy Bori, Reisz András és Novák Péter is csatlakoztak a kezdeményezéshez. Néhányukat arról biciklistákkérdeztük, mit üzennek azoknak, akik még nem kerékpároznak:

Péterfy Bori, énekesnő: „Nálam senki nem félt jobban a biciklizéstől, mindent kitaláltam, hogy miért ne… Ma már csodálkozom azokon, akik azt mondják, nem mennek biciklivel, mert úgy vannak öltözve. Szerintem biciklizni bármiben lehet… Egészen másképp tudok bringázás közben gondolkodni, a szerepemet mondani, vagy énekelni.“

Király Júlia, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke: „Mi motivál, hogy biciklizzek? Hát hogy jó! Elképzelhető más motiváció is? Persze a gyorsaság is szempont: mindig egy utolsó pillanatban induló, nagyon kiszámítottan érkező ember voltam, kocsival ott ültem a dugóban és ez iszonyú frusztráló volt, a bringával ez elkerülhető. Van úgy, hogy előbb elindulok otthonról, csak hogy a kedvenc körömet megtegyem. Ez pedig a következő: a Margit hídon átmenni, ott felkel a nap, végig a budai parton és a Lánchídon vissza, szembe a Grashammel, felmenni a Bazilikáig és onnan visszakanyarodni, egyszerűen gyönyörű kör…”


LEGOLVASOTTABB

Még ma vidd orvoshoz, ha ilyen tünetei vannak - egyre gyakoribb a betegség Magyarországon

A gyerekkori cukorbetegség nem játék, és sajnos egyre több gyermeket érint Magyarországon is. Milyen élete lesz a gyereknek? Hogyan lehet jól kezelni? Elfogadják majd a társai? Ezek a kérdések ijesztőnek tűnhetnek, de vannak gyakorlati, megnyugtató megoldások, amelyek segítenek a családnak és a gyermeknek eligazodni a diabétesz útvesztőjében.

Egyre több gyereket érint a magas vérnyomás - ez áll a háttérben

Az elmúlt húsz évben a magas vérnyomás előfordulása a fiatalok körében szinte megduplázódott. Ez már nem csupán statisztika, hanem figyelmeztetés, hiszen a korán jelentkező vérnyomásproblémák hosszú távon szív- és érrendszeri betegségekhez vezethetnek.

Rejtett válság: ezért kerülnek padlóra a kisgyermekes anyák Magyarországon

Pénzügyi hullámvasúton utaznak a magyar édesanyák: a CSED alatt még úgy tűnik, minden rendben, ám a GYES-korszakba lépve szembesülnek rendszer hiányosságaival. Rugalmas munkahelyek alig vannak, a fizetések bezuhannak, és a legtöbb anya magára marad a túlélési zsonglőrködéssel.

Anyai és apai nagyszülők: Miért más a gyerekek kapcsolata velük?

Aki figyelmesen nézi a családi összejöveteleket, az hamar észreveheti: a gyerekek valahogy mindig az anyai nagymamához húznak. Ott bújnak hozzá, nála akarnak ülni ebédnél, őt keresik, ha valami baj van. Az apai nagyszülők persze ugyanúgy szeretik az unokákat, mégis gyakran más a dinamika. De miért van ez így?

Egyszerű hátfájásnak gondolta az anyuka, amíg rá nem jött: 3. stádiumú rák volt

Amikor Courtney Liniewski hátfájásra panaszkodott, azt hitte, túl sokat ül az íróasztalánál. 34 évesen, két kisgyerek anyukájaként, krízistanácsadóként dolgozott egy pszichiátriai kórházban Milwaukee mellett - észre sem vette, hogy valami sokkal komolyabb dolog zajlik a testében. És ami a legfélelmetesebb: a tünetek olyan hétköznapiak voltak, hogy bármelyikünk figyelmen kívül hagyhatja őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja