SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Ételek, melyekkel kitakaríthatod a hűtődet

Németh Noémi [cikkei] - 2015-10-22
Néha előfordul, hogy a hűtőnk már tele van különféle maradék alapanyagokkal, amik önmagukban kevésnek bizonyulnak egy fogás elkészítéséhez - az viszont eszünkbe sem jut, hogy össze is gyúrhatnánk őket, és készíthetnénk belőlük valami nagyon finomat.

“Üres” a hűtőd és nem tudod, mit főzz? Ne rohanj azonnal boltba. Ha jobban körülnézel, biztos találsz egy kis darab sajtot, egy félbevágott és becsomagolt hagymát, néhány szál zöldséget, pár szelet sonkát… íme néhány ötlet, amihez szinte biztos, hogy megvan minden hozzávalód. Finom vacsorát készíthetsz belőlük úgy, hogy nem kell vásárolnod, és még a hűtődet is kiüríted közben. A maradékokat tökéletesen újra lehet hasznosítani, és végül nem kell semmit sem kidobnod.
 

Frittata, avagy tojáslepény

Hozzávalók: 4 db tojás, 4 ek. liszt, 2 dl tej, bármilyen maradék felvágott, sajt, esetleg paradicsom, gomba, zöldfűszerek, stb...

A tojást összekeverjük a liszttel és a tejjel, majd beleszórunk minden mást apróra vágva, amit a hűtőben találunk és úgy gondoljuk, hogy passzol a többihez. Sózzuk, borsozzuk, fűszerezzük ízlés szerint (nyugodtan mehet bele oregano, ételízesítő, fokhagyma, fehérbors, curry, kurkuma, stb. is). Egy serpenyőben felforrósítjuk az olajat, majd beleöntjük a masszát és megsütjük. Ha marad még sajt, reszeljünk a tetejére is, miközben sül.

 

Gyümölcs- vagy zöldségturmix

Ha nem szeretitek a barnuló banánt, a foltosodó almát, a túlérett szőlőt, akkor sem kell rögtön kidobnod a gyümölcsöket, amint elkezdenek színt váltani. Amire barna állapotában már rá sem bírnak nézni a gyerekek, azt örömmel fogják meginni turmix formájában. Bármilyen gyümölcsöt is találsz a hűtőd mélyén, vágd kisebb darabokra, robotgépben pépesítsd, majd adj hozzá tejet, cukrot vagy édesítőt. Bár sokunknak eszébe sem jutna, a zöldségekből is készíthetünk turmixot, csak ezt vízzel kell hígítani, és az ízesítés is teljesen változó. Sárgarépához például önthetünk almalevet, céklalevet, citromlevet és cukrot. Kísérletezz bátran, legyen a vasárnapi desszert egy jéghideg pohár, természetes és egészséges ital.

 

Mehet a levesbe!

A leves az a “műfaj”, ahol tényleg bármiből finom fogást varázsolhatsz. Nem baj, ha már régóta érleled a hűtőben a répát, zellert, ha a külsejük már nem is az igazi, a levesbe tényleg mind jó lesz. Bizonyos levesekbe tehetsz rizst is, esetleg sokkal több tésztát, mint ahogy megszoktuk (ilyen pl. a kínai tésztaleves), grízgombócot. A félbevágott és elcsomagolt hagymákat is felhasználhatod bármilyen zöldséges levesben, csakúgy, mint a fonnyadozó fokhagymagerezdeket.

A gyümölcsöket is újrahasznosíthatod hideg vagy meleg leves formájában - például almából, szilvából isteni vacsorát készíthetsz cukor/édesítő és fahéj ízesítéssel.

 

“Mindent bele” főfogás

Nem túl kalóriaszegény, ellenben laktató fogás, amihez tényleg minden hozzávaló biztos, hogy ott lapul a hűtőd mélyén. Olajon párold meg az apróra vágott hagymát, majd dobj bele bármilyen felvágottat (felaprítva) - sonkát, párizsit, kolbászt, vagy akár még szalonnát is. Az illatokba már az elején bele fogsz szédülni - ebből már csak is valami finomság sülhet ki. Adj hozzá pár kanál tejfölt, reszelj bele sajtot, vagy használd el a maradék tömlős sajtot. Ha kevés a tejfölöd és túl sűrű lenne a massza, hígítsd egy pici tejjel. Ha illik a többihez, tehetsz bele paradicsomot, gombát, zöldbabot, más egyéb zöldségeket is. Sózd, borsozd, fokhagyma is mehet bele - és bármilyen más fűszer, amit szerettek. Ha kész a szósz, főzz mellé tésztát. Ha ügyesen kevered a dolgokat, meg fognak lepődni, milyen finomságot dobtál össze 20 perc alatt!

 

Zöldség(es) pörkölt

Az ázsiai gasztronómia jellemző fogása: csíkokra vagy kockákra vágott hús zöldségekkel összefőzve, ízletes mártásban úszva. A magyar pörkölt alapvetően húsból, hagymából, paradicsomból és paprikából áll, de miért ne lehetne kipróbálni ugyanezt más zöldségekkel is? A hagyományos recept helyett tegyél a hús mellé nagyobb darabokra vágott répát, zellert, cukkinit, borsót, vagy bármi mást, amit otthon találsz. A fűszerezéssel is bátran játszhatsz, így tényleg különleges vacsorát készíthetsz a hűtőben fellelhető maradékokból. Főzz mellé spagetti tésztát (vagy bármilyet, amid éppen kéznél van), majd ha kész, keverd össze a húsos szósszal. Ha van óriás méretű serpenyőd, az egészet megforgathatod még egy kis olívaolajon is, így még jobban összesülnek majd az ízek. Ha nem vagytok oda a tésztáért, ugyanez a pörkölt rizzsel is tökéletes.

 

Saláta

A salátában az a jó, hogy tényleg bármiből össze lehet dobni egyet - és még főzni sem kell. Ízlés szerint tehetsz bele bármilyen zöldséget, amit szerettek, lencsét, babot, adhatsz hozzá sonkát, szalámit, főtt tojást, sajtot, kenyérkockát… készíthetsz tésztasalátát, vagy gyümölcssalátát is. Amivel igazán feldobhatod, az egy jó dresszing - használhatsz boltit, de keverhetsz te magad is. Gyümölcssalátához mézes-citromos, édesítős levet készíts, a tésztasalátához tejfölös szósz illik, a zöldséges salátákat pedig olívaolajas-fűszeres, ecetes, tejfölös, vagy natúr joghurtos mártással teheted finom fogássá.

Kép: Pexels / Pixabay

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Sokkoló eredményt hozott az agyevő amőba miatt vett vízminták vizsgálata

Az agyevő amőba által okozott fertőzéssel kapcsolatban Párkány Vadas strandfürdőjében a hatóságok szerint a mintavételek több mint háromnegyedében találtak amőbát.

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

Agyevő amőba fertőzhetett meg egy fiút egy párkányi fürdőben - ritka, de halálos kór terjedhet nyáron

Egy ritka, de rendkívül veszélyes fertőzés gyanúja merült fel egy tizenegy fiú esetében, aki egy szlovákiai fürdőzés után került válságos állapotba. A hatóságok szerint nem kizárt, hogy az agyevő amőba, azaz a Naegleria fowleri állhat a háttérben. Utánajártunk, mit lehet tudni erről a rettegett kórokozóról és milyen veszélyeket rejt a nyári fürdőzés.

Lövöldözés Grazban: kilenc halott egy iskolai támadásban, a támadó is áldozatul esett

Iskolai tragédia rázta meg kedden Graz városát: egy volt diák lövöldözni kezdett a BORG iskolában. A támadásban kilencen vesztették életüket, köztük maga az elkövető is. A helyszínre érkező mentőegységek és rendőrök órákig dolgoztak a káoszban.

Eltűnt hatéves ikerpár Budapesten: az ország együtt izgul Annabell Zoéért és Blanka Noémiért

Június 12-én délután egy nagymama vitte el engedély nélkül Kosztyú Annabell Zoét és Kosztyú Blanka Noémit Budapesten, a Bikás park környékéről - azóta semmit sem tudni a kislányokról. A rendőrségi feljelentés már megtörtént, az ország hálózatai összefogtak, hogy segítsenek megtalálni őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja