Íme a krumplis recept, ami meghódította az internetet. Te is imádni fogod!

Családinet - 2015-10-02
Hihetetlen gyorsasággal hódította meg az internetet ez a recept, amelynek középpontjában a burgonya áll.
Íme a krumplis recept, ami meghódította az internetet. Te is imádni fogod!

Az összes közösségi portálon több ezer lájkot gyűjtött be ez a tepsiben sült finomság, és azok, akik elkészítették, megesküsznek arra, hogy ilyen finomat még nem ettek. Nem marad más hátra, ki kell próbálni.
 

Hozzávalók (6–8 személyre):

– 3 evőkanál vaj
– 1 cikk fokhagyma
– 6 darab közepes méretű krumpli megpucolva, felszeletelve
– 1,5 bögre tejföl
– 1 bögre reszelt sajt
– 1 bögre reszelt parmezán
– 1 bögre csirke alaplé
– 3 evőkanál liszt
– 1 kiskanál szerecsendió
– só, bors, ízlés szerint


Elkészítés:

Első lépés: Melegítsük elő a sütőt 190 Celsius fokra, és egy hőálló tepsit vajazzunk ki. A fokhagymát szeleteljük fel, és dörzsöljük be vele a vajas tepsi alját.

Második lépés: Tegyünk oda egy edényt a tűzre, majd olvasszuk fel a 3 kanál vajat, adjuk hozzá a lisztet, a szerecsendiót, a sót, borsot. Óvatosan keverjük hozzá a tejfölt és a csirke alaplevet, és forraljuk fel az egészet, utána állítsuk a sütőt kistűzre, és hagyjuk még ott 3 percig. Ezután vegyük le teljesen a tűzről, majd adjuk hozzá a sajtot, és addig kevergessük, amíg az egész össze nem áll.

Harmadik lépés: A tepsibe szépen rakjuk le rétegesen a krumpli szeleteket, sózzuk, borsozzuk a rétegek között, ezután öntsük rá a sajtos tejfölös öntetet, hogy a burgonyákat ellepje.

Negyedik lépés: A tetejét szórjuk meg parmezánnal, és mehet is 45–60 percre a sütőbe. Ha aranybarnára és ropogósra elkészült, jöhet a tálalás és a falatozás.

Forrás és fotó: filantropikum.com
 

Közösségi hozzászólások:
Kapcsolódó cikkek:
    Copyright © 2004-2019. CsaládiNet. All rights reserved - minden jog fenntartva.
    Advertisement