SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Távmunka a gyakorlatban- Hogyan válasszunk távmunkát?

Kókai Kata [cikkei] - 2005-09-26
Nehéz a hazai távmunkások sorsa. A legtöbb ajánlat hamis, vagy csak időszakos, s a nagy követelmények ellenére még a minimálbért sem éri el a fizetés.

Hogy miért éri meg távmunkásnak lenni? Talán a nagyobb szabadság, a munkaidő önálló beosztása, a kényelem, az utazási idő megtakarítása alkotják a távmunka varázsát. Annak, aki nem tartozik a szerencsésebb alkalmazottak körébe, nem kap állandó fizetést, csak ritka esetben éri meg otthonról dolgozni. Természetesen a Gyesen lévő kismamák, a nyugdíjasok számára kiegészítő fizetésként nagyszerű lehetőség, hiszen szabad időbeosztással végezhetik el kiegészítő munkájukat. Főállásban azonban –egyenlőre- nem kifizetődő távmunkásként dolgozni.

Ma úgy képzelnénk el egy távmunkást, mint otthoni, virágokkal, irattartó mappákkal berendezett irodájában kényelmesen üldögélő titkárt, vagy titkárnőt. Sajnos ez egyenlőre nem más, mint egy amerikai álom, de a pályázatoknak, a médiában megjelentetett számtalan kutatásnak köszönhetően remélhetőleg nálunk is növekszik majd a távmunkások száma.

A munka kiválasztása

Az első, alapvető lépés a munkaajánlatok felkutatása. Léteznek módszerek, mellyel nem érdemes nekifogni a távmunka ajánlatok keresésének. Az általános hirdető portálok, melyeken szinte ellenőrzés nélkül bármilyen hirdetés megjelenhet, nem jelentenek nagy lehetőséget. A valós távmunkát kínáló munkaadók általában fizetett hirdetés formájában keresnek munkaerőt, vagy közvetítő cégek, esetleg speciálisan ezt a célt szolgáló portálok segítségével találják meg alkalmazottaikat.
Legelőször meg kell találnunk azokat a portálokat, újságokat, közvetítőket, melyek megbízható forrásnak bizonyulnak. Ehhez a következő pontokat érdemes figyelembe venni.

Munkaközvetítő esetén:
- Mielőtt kifizetnénk a közvetítési díjat, győződjünk meg a cég létezéséről, s arról, rendelkeznek-e a tevékenység folytatásához szükséges engedélyekkel. Ez a dokumentum általában a közvetítő irodák falán is látható. Ha nem, mindenképpen kérjünk tájékoztatást.
- Az iroda rendelkezzen nyitvatartási idővel, amikor személyesen is elmondhatjuk kéréseinket, kérdéseinket.
- Legalább három elérhetőséget kérjünk: cím, telefonszám, s a kontakt személy neve

Hirdetési portál esetén:
- Amennyiben a portál nem kizárólag távmunka ajánlatokat közvetít, figyeljük meg a hirdetési feltételeket.
- Szükség esetén kérjünk segítséget a portál üzemeltetőjétől, de mindenképpen derítsük ki, hogy a feladott álláshirdetéseket ellenőrzik-e megjelentetés előtt.
- Ne válaszoljunk olyan hirdetésre, amelyben kizárólag postafiók cím van megadva.

A jelentkezés feltételei

A legtöbb mai távmunka (adatrögzítés, szerkesztés, stb.) nem igényel különösebb szakképzettséget, egy a számítógépet gyakran használó munkakereső könnyedén elvégzi a feladatokat. Az önéletrajzban érdemes részletesen kitérni az adott feladattal kapcsolatos képesítésünkre, ennek hiányában a tapasztalatokra. Akár egy próbamunka elvégzésére is felajánlhatjuk szabad kapacitásunkat. A kísérőlevélben is érdemes röviden (egy-két mondatban) megemlíteni az állásajánlathoz kapcsolódó ismereteinket.

A fizetési igényről

Távmunkák esetén is szükséges lehet megjelölni a fizetési igényt. Mivel nagyban különbözik a hagyományos munkától, a bérezés is másként alakul. Amennyiben a fizetési igény megjelölésével lehet jelentkezni egy adott pozícióra, ne a hagyományos módszer esetén megszokott összeget jelöljük meg. Érdemes egy alsó határt szabni (pl. óradíj esetén min. 300 Ft-óra), vagy finoman megkerülni a kérdést. A legjobb, ha a bérezés megbeszélése már személyesen zajlik, így elkerülhető, hogy a munkaadó kizárólag a fizetési igény miatt mást válasszon.

Aktuális távmunka ajánlatok

Internetes Webszaknévsor adatbázis megyénkénti működtetésére, számlaképes üzleti partnereket keresünk. Kedvező feltételekkel, tulajdonjogot biztosítunk. www.webszaknevsor.hu
Érdeklődni: info@webszaknevsor.hu
Tel: 06-94-360-757
Mobil: 06-20-351-91-77 (17h után)
http://www.maodallas.hu

Telefonmarketingest keres a Delegáció szolgáltatásai értékesítésére, távmunkában is, a legelőnyösebb szerződési feltételekkel és rugalmas időbeosztással. Irodák, mozgáskorlátozottak, helyhezkötötten élők jelentkezését is várjuk.
Mielőtt felvenné velünk a kapcsolatot, nézzen körül az oldalunkon. A Delegáció egy lendületesen fejlődő, egyedi megoldású keresőrendszer. A kulcsszó: szinonima. Próbálja ki, hogy ne kelljen Önt nekünk meggyőznünk... Ez ám a cégkereső! www.delegacio.hu vagy www.1x.hu
http://www.maodallas.hu

LEGOLVASOTTABB

Még ma vidd orvoshoz, ha ilyen tünetei vannak - egyre gyakoribb a betegség Magyarországon

A gyerekkori cukorbetegség nem játék, és sajnos egyre több gyermeket érint Magyarországon is. Milyen élete lesz a gyereknek? Hogyan lehet jól kezelni? Elfogadják majd a társai? Ezek a kérdések ijesztőnek tűnhetnek, de vannak gyakorlati, megnyugtató megoldások, amelyek segítenek a családnak és a gyermeknek eligazodni a diabétesz útvesztőjében.

Egyre több gyereket érint a magas vérnyomás - ez áll a háttérben

Az elmúlt húsz évben a magas vérnyomás előfordulása a fiatalok körében szinte megduplázódott. Ez már nem csupán statisztika, hanem figyelmeztetés, hiszen a korán jelentkező vérnyomásproblémák hosszú távon szív- és érrendszeri betegségekhez vezethetnek.

Rejtett válság: ezért kerülnek padlóra a kisgyermekes anyák Magyarországon

Pénzügyi hullámvasúton utaznak a magyar édesanyák: a CSED alatt még úgy tűnik, minden rendben, ám a GYES-korszakba lépve szembesülnek rendszer hiányosságaival. Rugalmas munkahelyek alig vannak, a fizetések bezuhannak, és a legtöbb anya magára marad a túlélési zsonglőrködéssel.

Anyai és apai nagyszülők: Miért más a gyerekek kapcsolata velük?

Aki figyelmesen nézi a családi összejöveteleket, az hamar észreveheti: a gyerekek valahogy mindig az anyai nagymamához húznak. Ott bújnak hozzá, nála akarnak ülni ebédnél, őt keresik, ha valami baj van. Az apai nagyszülők persze ugyanúgy szeretik az unokákat, mégis gyakran más a dinamika. De miért van ez így?

Egyszerű hátfájásnak gondolta az anyuka, amíg rá nem jött: 3. stádiumú rák volt

Amikor Courtney Liniewski hátfájásra panaszkodott, azt hitte, túl sokat ül az íróasztalánál. 34 évesen, két kisgyerek anyukájaként, krízistanácsadóként dolgozott egy pszichiátriai kórházban Milwaukee mellett - észre sem vette, hogy valami sokkal komolyabb dolog zajlik a testében. És ami a legfélelmetesebb: a tünetek olyan hétköznapiak voltak, hogy bármelyikünk figyelmen kívül hagyhatja őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja