A minap belefutottam a délutáni csúcsba. Miután a Lánc-hídtól a Batthyányi térig 20 perc alatt értem el, kétségbeesve hívtam barátnőmet, hozza el a gyerekeimet az oviból. Ilyen még nem fordult elő óvodás pályafutásuk alatt. Szerencsémre pont akkor lépett be az óvoda kapuján, nem kellett aggódnom.

A lépésben haladó hosszú tömött sorok közepén átadtam magam a gondolataimnak:
Ha a lakott területen megengedett 50 km/órás sebességgel haladok, akkor fél óra múlva otthon vagyok. De még csak a 26 km/órát sem közelítettük meg! Akkor már tíz perce egy helyben álltunk.
Felmerült a kérdés: Ki fizeti ki ezt a rengeteg elpazarolt időt, amit a kocsiban töltök? Mint utóbb kiderült, baleset sem volt, mégis beállt a város. Tovább gombolyítva a következő kérdésem az volt: ki fogja kifizetni ezt a rengeteg elpöfögött benzint? Gőzöm sincs, mennyi gázolajat használtam el (végül másfél órás és 26 km-es) autózásom alatt. Azt tudtam, hogy mielőtt hazaérek, megint mehetek tankolni. Pedig csak egy papírt kellett aláíratnom…

A fillérek számolgatása közben egyszer csak egy autó motorja felhördült és elképesztő fekete füstöt okádott (mit neki zöldkártya). Erről rögtön eszembe jutott néhány híradás, bevezetik a dugódíjat; az az agyrém, hogy a páros napokon páros rendszámúak jöhetnek a fővárosba, a páratlanokon pedig a páratlanok… hahaha…

Ezeket az agyament ötleteket mind Budapest levegőjének tisztántartására, meg a környezetvédelemre kenik. Valóban vezetőink egyetlen megoldása a környezetvédelemre a pénzlehúzás, valamint életünk túlbonyolítása lenne?

Pedig lehetne P+R parkolókat építeni a főváros határaiban, vagy megépíteni egy Észak-Buda - Dél-Buda metró vonalat és még rengeteg hiányzó metróvonalat… Meg felszíni tömegközlekedést… meg bicikli utakat… De hát azzal az egy négyes metróval is már évtizedek óta görcsölnek. Ráadásul honnan lenne ezekre pénzünk, amikor azt már elígérték mindenféle szemfényvesztésre.

Lássuk be! Budapest és az agglomeráció (sőt az egész ország) levegője valóban segítségre szorul. Nem vagyok egy green peace aktivista, de a növekvő agglomerációs forgalom, vele együtt pedig a növekvő autópark hátrányait napról napra élvezem (már a percenkénti portörlés sem segít rajtunk).

Véleményem szerint megint csak a TÁVMUNKA lehet egy üdvözítő megoldás. Ha csak negyedére csökkenne az autóforgalom, mert mondjuk a GYES-en lévő kismamák, vagy Gyes-ről munkába visszatérő kis gyermekes anyukák megkaphatnák a munkát otthonra. Biztos vagyok benne, hogy eszükbe nem jutna autóba ülni, időt és pénzt pazarolni munkahelyre bejárással.

Nem tisztem ilyen irányú méréseket és kutatásokat végezni, csak halkan súgom: ha a családokban üzemben lévő autók fele többnyire a garázsban pihenne, kevesebb autó venné útját a főváros felé. Meglévő parkolóhelyek sem lennének túlzsúfoltak, nem ontanánk a benzingőzt az órákig tartó parkolóhely levadászásával sem, jóval kevesebb káros anyag kibocsátás érné a főváros levegőjét! Nem mellékes, hogy az üzemanyagból is kevesebb fogyna, több pénz maradna a családoknál - nem ez a cél?

Őszintén megvallva Budapestnek kevés olyan pontja van, ahol a babakocsit jó szívvel előveszem, kevés olyan hely van a fővárosban, ahol biciklire ülnék vagy futnék az egészségmegőrzés jegyében.

Pedig megtehetném - ha a fejekben paradigmaváltás történne minden fronton. Az anyáknak eszébe jutna, hogy nem a három év és a mellé járó „alamizsna” a megoldás, hanem otthon is lehet pénzt keresni; ha a munkáltatóknak megérné kiszervezni a munkát otthonra; ha az állam segítené, nem nehezítené kettőjük dolgát. Biztos vagyok benne, ha a három szereplő újragondolná, nem néhány százalékos lenne az otthoni foglalkoztatás. Ha többen tudnának otthonról dolgozni, biztosan csökkenne az autóforgalom is - tisztulna fővárosunk levegője, a benne élők tüdeje!