SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Sétálj egyet Móricz Zsigmonddal Budapesten!

Rindt Kata [cikkei] - 2010-11-04
Ne mindig a munkával foglalkozz, könnyen elfáradsz, belefásulsz. Szánj időt magadra is! Nem újkeletű dolog, hogy anyák kisgyerekek mellett dolgoznak. Öt éves voltam, amikor apukám meghalt, anyu egyedül maradt két pici gyerekkel. Nagynéném (Kolos Réka), építészként is, családanyaként és feleségként is sikerrel vette az akadályokat, minden fronton. Ma már ő is nagymama, felnevelt két remek embert - ahogy családom asszonyai, ő is mindig példaképként állt előttem.

Néhány hete egy könyvvel állított be hozzánk és a következőket mondta nekem:
„Tudom, hogy sok a munkád, de látom, elfáradtál. Kérlek, olvasd el a könyvet, majd járd végig a helyszíneket! Ahhoz, hogy ne égj ki, pihenj egy kicsit! Ez a túlélés záloga!”

Így történt, hogy míg a nagyok napközben oviban voltak, legkisebb közös többszörössel és Móricz Zsigmonddal bebarangoltam Budapestet.
Mivel évekkel ezelőtt a Parlamentbe és bizottsági ülésekre szinte nap mint nap jártam, az első fejezetet kihagytam, de nagyjából végig látogattam a nagynéném szerkesztésében megjelent riportalbum helyszíneit.

 „Végigsétálni déli napütésben a Ferenc József hídtól a Lánchídig: valami bűbájos, végtelen szép és komoly panoráma” Olvastam a Hilton előtt a nagy író sorait, közben élveztem a különbségeket, átgondoltam az elmúlt évtizedeket  - valósággal kikapcsoltam. Ha kisfiam megéhezett, az őszi napsütésben megszoptattam, elnéztem angyal arcát - közben arra gondoltam, ő vajon mit fog látni harminc egynéhány év múlva. Mit őrzünk meg nekik, ők mennyire fogják ismerni, megbecsülni azt.

Hiába van sokszor dolgom a fővárosban, a többnapos kirándulás Budapesten rengeteg erőt és lelkesedést adott a munkához, ismét megtaláltam céljaimat, a feléjük vezető utat. A kirándulás első napjaiban ólomsúllyal cipeltem a rám nehezedő gondokat, megoldandó feladatokat. A hét közepe táján éreztem a megkönnyebbülést, majd a hét végére felszabadultan, tiszta fejjel vártam férjemet munkahelye előtt, hogy együtt induljunk a nagyokért az oviba.

Gyerekkel vagy nélküle, de néha fel kell állni a munka mellől. Néha észre kell venni, hogy csak ez az egy életünk van. Ebben az egy életben tudunk csak boldogulni - ebben az egy életben tudunk elrontani vagy átélni mindent. Nem szabad begubózódni, csak a nehézségeket látni! Körbe vesz minket a család, a természeti és épített környezet. Mindhez kapcsolhatunk élményeket, mindegyikből meríthetünk erőt, lelkesedést!

Előfordul, de néha ki kell lépni a szürke hétköznapok monoton zakatolásából, le kell állni, félretenni a nehézségeket. Azok megvárnak, de az őszi napsütés, gyermekeid kacagó angyalhangja, apró kezecskéi, babaillata nem várja meg, hogy legyűrd a gondokat. Ahhoz, hogy teljes életet élj, velük is foglalkozz, éld át a csodát, amit egyetlen egyszer tudsz átélni!

Ne maradj le róla, mert az örök lelkiismeret furdalás mind a velük való harmonikus kapcsolatot, mind a munkát és nem utolsó sorban a saját magaddal való megbékélést fogja hátráltatni!

Ha szeretnéd megismerni nagynénémet és a kort, amiben anyáink neveltek minket, klikk a képre - olvasd el figyelmesen, szeretettel ajánlom figyelmedbe!

babavaraomagazin_november

Idézet: Móricz Zsigmonddal Budapesten, Riportalbum a 20. század első évtizedeiből. Szerk.: Kolos Réka, Holnap kiadó 2010.

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Felfoghatatlan tragédia: egy hatéves fiú okozta egy újszülött halálát a kórház szülészeti osztályán

Egy hatéves kisfiú felügyelet nélkül kószált egy francia kórház neonatológiai osztályán, ahol halálos baleset történt: leejtett egy koraszülött babát, aki néhány nappal később belehalt sérüléseibe. A kórház, a család és a hatóságok most próbálják feltárni, hogyan történhetett meg mindez.

Dráma a horvát aquaparkban: tragédia egy vízi csúszdán

Egy békésnek induló családi nyaralás végzetes tragédiába torkollott a horvátországi Rab szigetén, amikor egy 21 hónapos kislány kicsúszott édesapja karjaiból egy vízi csúszdán.

Ha ilyen popcornt vettél, ne fogyaszd el, rákkeltő lehet!

A Nébih kéri a vásárlókat, hogy az alábbi azonosító adatokkal megegyező termékeket ne fogyasszák el!

Hogyan érinti a kánikula a szívet, a szívbetegeket?

A kánikulában sokan érezhetik kimerültnek magukat, az sem ritka, hogy ájulásközeli állapotot okoz a forróság. Azonban, akik mellkasi fájdalmat, légszomjat, gyors, esetleg szabálytalan pulzust érzékelnek, feltétlenül forduljanak orvoshoz. Dr. Vaskó Péter, a Kardioközpont - Prima Medica kardiológusa arra is felhívta a figyelmet, hogy szívbetegek, idősek és krónikus betegséggel élők hogyan óvhatják a szívüket a kánikulában.

A szájüregi szűrés is fontos lehet méhnyaki HPV-fertőzés esetén

Több mint kétszer nagyobb eséllyel található meg a HPV a szájüregben is azoknál a nőknél, akik a méhnyakukon már fertőzöttek - derül ki a Semmelweis Egyetem friss nemzetközi kutatásából. A vizsgálat szerint minden nyolcadik, méhnyaki HPV-pozitív nő orálisan is fertőzött volt, ami növeli a szájüregi daganatok kockázatát.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja