SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Öt terület, ahol egyértelműen megmutatkoznak a válaszkész nevelés előnyei

Családinet [cikkei] - 2023-07-10
A válaszkész nevelés körül számos tévhit van a köztudatban. Ezek közül az egyik, hogy az ebben a szemléletben felnövő gyermeknek mindent szabad és mindent meg is kap, amit csak kér. A valóságban azonban ez nem így van. Ráadásul a szemléletmód olyan előnyökkel jár, amelyek egész életen át végig kísérhetik a gyermeket és a szülőket is.

B. Szirtes Dóra, Ösztönanyu, Montessori pedagógus szerint a válaszkész nevelés lényege, hogy a gyermek megkapja a szükséges reakciót verbálisan vagy nonverbálisan ott és akkor, amikor szüksége van rá. Ez az, amitől a szakértő szerint biztonságban fogja érezni magát a gyermek, ennek pedig csak pozitív hozadékai vannak.

A válaszkész nevelés előnyei több területen is megmutatkoznak, ezek közül emelt ki öt plusz egyet B. Szirtes Dóra.

1. A felnőttént apróságnak tűnő gesztusokat is fontosként kell kezelni. Például azt, ha odaadta a kiránduláson gyűjtött legszebb kavicsát, vagy megsúgja, hogy leejtett valamit, amit aztán felvett úgy, hogy senki sem látta. Ha ezeket a szituációkat is fontosnak, értékesnek tekintjük és megadjuk rá a válaszkész reakciót, kamaszként is őszinte marad velünk és el fogja mondani féltett dolgait. Ugyanígy be fog számolni arról, ha például tiltott szerrel kínálták és ő nemet mondott.

2. A válaszkészen nevelt gyermek érzelmileg stabil, így, ha kritikus helyzetbe kerül, - például hosszabb időre kényszerül kórházi kezelésre, baleset éri vagy a családban haláleset történik – erős tud maradni. Ha a kicsinek fel van töltve a szeretettankja, magabiztos, könnyebben fel fogja tudni dolgozni az eseményeket és azok alakításában partner is lesz. Fontos, hogy a válaszkészség a krízis alatt is megmaradjon, így a gyermek folyamatosan tud töltekezni. Azok, akik instabilan érkeznek egy krízishelyzetbe, mélyebb traumát szereznek.

3. A válaszkészen nevelt gyermek sokkal nyitottabb, érdeklődőbb, elfogadóbb. Szereti feltérképezni az őt körülvevő világot, könnyebben meg is találja benne a saját helyét és képes eldönteni azt is, hogy bizonyos helyek, helyzetek jók-e neki.

4. A teljesítményorientált világunkban a gyermekek mindenkinek szeretnének a barátai lenni, ha pedig ez nem sikerül, azt hiszik, hogy velük van a baj. A válaszkészen nevelt gyermek tudja, hogy attól, hogy nincs mindenkivel jóban, ő értékes. Helyén tudja kezelni a különböző társas kapcsolatait. Képes arra, hogy kimondja: ő a barátom és ő nem a barátom.

5. A válaszkészen nevelt gyerek jól ismeri önmagát, van egy énképe, reálisan látja magát, környezetét. Magabiztos, ezért jól megállja a helyét a világban.

+1: Ha éppen nem vagyunk mellette, a válaszkészen nevelt gyermekünk képes reálisan felmérni azt, hogy bizonyos helyzetet önállóan meg tud-e oldani. Amennyiben nem, mer segítséget kérni.

Nyitókép: depositphotos

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Sokkoló eredményt hozott az agyevő amőba miatt vett vízminták vizsgálata

Az agyevő amőba által okozott fertőzéssel kapcsolatban Párkány Vadas strandfürdőjében a hatóságok szerint a mintavételek több mint háromnegyedében találtak amőbát.

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

Agyevő amőba fertőzhetett meg egy fiút egy párkányi fürdőben - ritka, de halálos kór terjedhet nyáron

Egy ritka, de rendkívül veszélyes fertőzés gyanúja merült fel egy tizenegy fiú esetében, aki egy szlovákiai fürdőzés után került válságos állapotba. A hatóságok szerint nem kizárt, hogy az agyevő amőba, azaz a Naegleria fowleri állhat a háttérben. Utánajártunk, mit lehet tudni erről a rettegett kórokozóról és milyen veszélyeket rejt a nyári fürdőzés.

Eltűnt hatéves ikerpár Budapesten: az ország együtt izgul Annabell Zoéért és Blanka Noémiért

Június 12-én délután egy nagymama vitte el engedély nélkül Kosztyú Annabell Zoét és Kosztyú Blanka Noémit Budapesten, a Bikás park környékéről - azóta semmit sem tudni a kislányokról. A rendőrségi feljelentés már megtörtént, az ország hálózatai összefogtak, hogy segítsenek megtalálni őket.

Tábori rémálmok és kiközösítés: Hogyan segíts gyermekednek, ha bajba kerül?

A nyári táborok izgalmas kalandokat és értékes tapasztalatokat ígérnek, ám néha szorongással és más lelki nehézségekkel is járhatnak. Hogyan ismerheted fel, ha gyermeked kiközösítés áldozata lett, és mit tehetsz, ha nem akar visszamenni a táborba, de nem mondja el az okát?

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja