A gondolat magját szeretném csupán, mint egy kép, megjeleníteni. Tudunk-e úgy tekinteni a külső nyomások ellenére egy napunkra, melyben ott a csírája annak a gondoltunknak, „Hogy ez egy új nap és új lehetőség!”

Mindezt téve szeretetből, a magunk felé fordulás kíváncsiságától vezérelve.

Nekem innen kezdődik az érzelmi nevelés. Ez az origója mindennek.

Milyen tippek és tanácsok működhetnének, ha ugyanonnan nézek a számomra problémás helyzetre? Vagy akár a bennünket érő jó dolgokra is?

Hogyan tudnád elképzelni azt, hogy így kelj fel holnap? Minden nap egy újabb lehetőséget tartogat számodra.

Mire lenne szükséged ehhez? Kitől tudnál ehhez a célodhoz segítséget kérni?

Hogyan segíthetjük az érzelmek kifejezését a gyerekeinknél?

Ha mi magunk képben vagyunk azzal, mégis milyen a hangulatunk, hogyan érezzük magunkat (kialvatlan, fáradt, terhelt, feszült, sürgetett, unott, érdektelen stb.), akkor már kapcsolódtunk önmagunkhoz. Ez egy lehetőséget is ad számunkra: így akarjuk-e tölteni a napunkat, ezzel a gondolattal? Vagy helyette lenne valami más mondat, szó, amiben átformálhatnánk ezen szavak negatív érzelmi töltetét? Ha képesnek érezzük magunkat, tegyünk próbát!

Pl: a szomszédod hajnali 6:00-kor elkezdi a lakása felújítását, fúr, rettenetesen hangos. Valószínű többek dühödten, haraggal tele kelnek fel az ágyból, és azon morognak, milyen egy égedelem szomszéd az ilyen. Itt a kezdete egy lehetőségnek, hogy átkeretezve azt mondjam: Sebaj, akkor ha már úgyis felébredtem megfőzöm az ebédet a gyereknek / berakok egy mosást / edzek egyet, stb.

Egy egyszerű hasonlattal élnék, ha a mi érzelmi poharunk tele van (pl: dühvel a szomszéd miatt / vagy akár, mint a Jóbarátokban Phoebe, aki egész nap mérges Rossra, mert álmában megbántotta), és ezt nem is tudjuk, ha erre még „rátöltenek” észrevétlenül számunkra, akkor egyszer csak „kicsordul”.

Ha reggel tudom, hogy a poharam mennyire volt tele, akkor erre ha valaki még „rátölt” egyet, lehet észreveszem. Mire jó ez? Ad egy lehetőséget arra, hogy a kiborulok, dühös leszek, vagy megsértődők helyébe ott álljon egy mondat: „Elég, most szükségem van egy kis időre”, „Várj, nem tudok rád figyelni, innom kell egy kávét, aztán mond”. „Várj, el ne kezd, a szomszéd reggel felidegesített, most nem tudok még rád figyelni, mond el kérlek később”.

Ha van egy kapcsolat, abban több ember van. Az emberek nem egyformák. Sem az ébredés, sem ahogy a napot kezdik. Mások vagyunk. Az érzéseink viszont egyetemlegesek, azonosak. Ismerjük, érezzük őket, sokszor nincs rájuk idő. De az érzések maguk kopogtatnak, jeleznek, „Hahó, itt vagyok”, „Kopp-kopp, van itt valaki?” „ Vegyél már észre?!”, utat keresnek. Felénk.

Aztán ahogy bánunk velük, megtanulják, merre van út nekik.

Az érzéseknek.

Van ahol nincs helye, elzárják őket, van ahol lenne helye, de nehéz vele megbírkózni, ezért hol megjelenhet, hol nem. Van olyan, aki szelektálás alá került, így nem fejezheti ki magát sose. Velünk, bennünk vannak az érzések. Mindenkiből más dolog miatt kerül elő egy érzés. Ha nagyon nem akarunk egy-egy érzéssel foglalkozni, sokszor váratlan helyzetekben tör elő, és akkor nehezebben uralható. Azért fontosnak tartom hozzátenni, nem olyan könnyű ám érezni. Sőt!

Hol is kezdődik el vajon, hogy miket tanultunk meg Mi magunk érezni? Mikre emlékszünk? „Ne pityogj már, mint egy kislány!”, „Amíg nem hagyod abba a hisztit, én …”, „Hát csak ha ordítok veled, akkor hallod meg amit mondok?!”, „Össze tudnék törni valamit, mikor így viselkedsz!”, „Ne törj, zúzz már!”

Milyen érzéseket volt szabad kifejezni a családunkban? Miknek és mikor volt helyük és mikor nem? Ezek mind minták, amiket kaptunk. Az élet – a szüleink, a testvéreink, barátaink, kollégáink, haverok, kultúra. társadalom - tanították meg nekünk, miket is lehet, szabad, sőt kell érezzünk.

A mi általunk mutatott, láttattot minták adják az alapot. És ez az alap megy tovább, magától. Addig amíg akar. Vagyis, addig amíg hagyjuk neki. Ez pedig annyit tesz, hogy elkezd az ember maga felé fordulni és nyitni, kíváncsi lenni és kérdéseket feltenni önmaga felé. Akkor az az érzés "már látva" is van, nem csupán figyelve. Valaki észrevette. És innen figyelem meg magamat, innen nézem, mégis mi az, ami miatt én szomorú, sértett, dühös, mérges lettem. Ezzel utat adok arra, hogy ez az érzés ne csak úgy a hatalmába kerítsen, hanem megismerjem és kezdjek vele valamit.

Ha én felnőttként, ezen érzéseimmel tisztába kerülök, akkor eljön a pillanat, amikor képessé válok arra, hogy megértsem a gyerekem érzéseit és segítsek neki abban, hogy maga is közelebb juthasson ahhoz ami benne van. Benne él.

Ha változást várok el a 3 vagy 15 éves gyerekemtől, akkor legyek képes magam először változtatni. Máris nem olyan egyszerű. Miért is várom el, hogy valaki másként tegyen, mondjon valamit, ha magam sem tudok másként viszonyulni ehhez.

Szóval az érzelmi nevelés a magunk nevelésénél kezdődik. És innen már nyitott kapu a gyermek felé vezető út.

Az érzelmi tudatosság által képessé válunk arra, hogy felismerjük, értelmezzük, kifejezzük és szabályozzuk saját érzelmeinket. A gyerekek nevelésében is nagy segítség ez. Mintát kapnak és képessé válnak arra, hogy hatékonyabban kommunikáljanak, jobban megértsék saját és mások érzéseit, ezáltal érzelmileg stabilabbak legyenek. Azáltal, hogy a gyermek lehetőséget kap arra, hogy valaki értelmezi az ő érzéseit és megérti, ami benne zajlik, vagy legalábbis törekszik rá>; az empátia csíráját is öntözgeti a szülő. Így a gyermek segítségét kap abban, hogy megértse mások szükségleteit és érzéseit is. Az érzelmi tükrözés során lehetőséget kell adni arra, hogy kifejezzék saját érzéseiket. Ezután a szülők visszatükrözik a gyerek érzelmeit, hogy segítsenek nekik jobban megérteni és szabályozni azokat. Amikor van lehetőség, adjunk pozitív megerősítést, ami erősíti a gyerekek énképét és önbizalmát, és segít nekik abban, hogy magabiztosabbak és pozitívabbak legyenek.

Hogyan fejlesszük a kisgyermekkori érzelem kifejezést ?

Az érzelemkifejezés fejlesztése rendkívül fontos a gyermekek érzelmi, szociális és kognitív fejlődése szempontjából. Az alábbiakban néhány javaslatot említek, amelyek segíthetnek ennek fejlesztésében:

Az érzelmek megnevezése és azokra való reagálás modellálása: Segíthetünk a gyermeknek az érzéseik azonosításában, nevezd meg azokat, például "boldog", "szomorú", "dühös", stb. Azt is megmutathatod, hogyan reagálhat az egyes érzelmekre, például a boldogságra mosolyogva, a szomorúságra vigasztaló szavakkal, vagy a dühre megnyugtató magyarázatokkal.

Érzelemkifejező játékok: Az érzelemkifejezés játékok által is javítható, például a szerepjátékokkal, amelyek során a gyermeknek lehetősége van különböző szerepekbe bújva megjeleníteni az érzelmeit és tapasztalatot szerezni azzal, hogyan reagálnak mások az érzelmekre.

Érzelemreguláció tanítása: Fontos, hogy a gyermek megtanulja, hogyan szabályozza az érzelmeit. Tanítsa meg neki az olyan technikákat, mint például a mély lélegzetvétel, a relaxáció és a koncentráció, amelyek segíthetnek neki a düh, vagy a szorongás kezelésében. Pozitív élmények létrehozása: Az érzelemkifejezés fejlesztéséhez fontos, hogy a gyermek pozitív élményeket tapasztaljon meg. Támogassa és erősítse azokat az érzelmeket, amelyek boldogságot, elégedettséget és örömöt okoznak a gyermeknek.

Könyv és kártyajáték ajánlók:

• Sandra Grimm: Vajon miért veszekszünk? (Warum gibt es eigentlich Streit?)
• Balajti Mariann: Akarom azt, vagy hisztizek!
• Balajti Mariann: A csúfolódás nem szép dolog
• Andrea Harrn: MoodCards - Fejtsd meg hangulataidat, érzelmeidet, és légy kiteljesedett önmagad!
• Szimat - Érzelmi intelligenciát fejlesztő kártyajáték, Magyar Máltai Szeretszolgálat kiadása
• Lélekegész kártyajáték

Nyitókép: depositphotos