SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEKHÚSVÉT

Így szerettessük meg gyermekünkkel a természetjárást

Családinet [cikkei] - 2023-03-14
Minden, a természetben eltöltött idő aranyat ér, nem csak az egészségünk, hanem gyermekünk fejlődése szempontjából. Kevés dolog tud ugyanis annyi mindent tanítani a kicsiknek, mint az élővilág, amely körülvesz bennünket. B. Szirtes Dóra, Ösztönanyu szerint érdemes már egészen kicsi kortól megszerettetni velük a kirándulást, ebben pedig a mintaadás és a családi szokások lehetnek a segítségünkre.

- A természetjárás olyan program, amit receptre kellene felírni minden családnak. Az önfeledt kirándulás, a természettel való összekapcsolódás azonban balul is elsülhet, ha nem a realitások talaján közelítjük meg, vagy ha nem megfelelően készülünk fel rá – mondja B. Szirtes Dóra, Ösztönanyu, Montessori pedagógus, aki szerint a kiindulási pontunknak mindig az kell, hogy legyen, hogy gyermekünk mekkora távolságot bír sétálni. Ha nagyjából ezzel tisztában vagyunk, akkor már nagy gond nem lehet.

Mi jelent élményt a természetjárás során a gyermekeknek?

- Amikor gyermekünkkel kirándulni megyünk, fontos, hogy felismerjük, mi jelent számukra élményt – húzza alá a Montessori pedagógus, aki szerint ez életkoronként változik, de mindenkire igaz az, hogy akkor fog jólesni nekik, ha a mindennapokban is jelen van a sétálás. Úgy véli, az a gyermek és természetesen felnőtt is, aki mindenhova autóval megy, nem biztos, hogy kedvelni fogja a túrázást és az sem biztos, hogy kellőképpen kitartó lesz a hosszabb távok megtételéhez.

Ösztönanyu úgy véli, hároméves korig a megtett út fontosabb a gyermekek számára, mint maga a cél. Három és négyéves kor között már maga az út a fontos, amelyben bár figyelni tudja a turistajelzéseket, leginkább végig szeretne rohanni rajta. Ilyenkor a szülőknek kell megállnia, felhívni a figyelmét az őt körülvevő érdekességekre.

Nagyjából négyéves korig érdemes olyan kirándulást terveznünk, amely a nap egyik felét, azon belül is a délelőttöt tölti ki, aztán a délutánt az otthonunkban, pihenéssel töltsük. Öt-hat évesen már lehet egész napos túrákra mennünk, ekkor is rendkívül fontos, hogy adjunk időt és lehetőséget a gyermeknek a pihenésre, például egy pokrócra lefekve az ebéd után. Velük már célokat is ki lehet tűzni, konkrét kilátó meglátogatásával, a kezükbe pedig térképet is adhatunk, amelynek segítségével a jelzéseket követve ő maga tud minket vezetni.

8+1 tipp a kisgyermekekkel való túrázáshoz

1. Reálisan teljesíthető távolságot tűzzünk ki.

2. Tájékozódjunk előzetesen a túraútvonalról az interneten.

3. Eleinte ne tűzzünk ki célokat, így, ha elfárad a gyermekünk, egyszerűen vissza tudunk fordulni.

4. Kirándulás után jelöljük meg egy térképen, hogy merre jártunk, gyűjtsük a színes jelölőtüskéket vagy pecséteket.

5. Nagyobb gyermekekkel kitűzhetünk már nagyobb célokat is, például az Országos Kék Túra teljesítését néhány év alatt.

6. Mindenki a maga hátizsákját viszi, ahogy nőnek, úgy vállaljanak többet a közös holmiból is. A kisgyermekek a saját holmijukat vigyék, legyen az ő feladatuk össze is készíteni a táskát.

7. Bátran álljunk meg útközben és nézelődjünk!

8. Kicsi gyermekekkel az otthontól fél-egy órás távolságban válasszunk túrahelyszíneket, ellenkező esetben az útban jobban elfáradnak, mint magában a sétában.

+1 Találjunk ki egy közös szokást a kirándulás kezdetére és végére, például rakjuk egykupacba a kezeinket és kiáltsuk a családnevünket, így egy plusz élménnyel gazdagodhatunk, ami még jobban összekovácsolja majd a családi egységet.

Nyitókép: depositphotos

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Megtalálták a januárban eltűnt Egressy Mátyás holttestét

Az MTI közlése szerint azonosította a Budapesten januárban eltűnt fiú holttestét a rendőrség.

Sokkoló adat: pár nap alatt több mint harminc szabolcsi gyermek tűnt el – döbbenetes ami a rendőrségi lista mögött van

Sajnos Magyarországon nap mint nap kerülnek fiatalok a körözési listára, és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye ebből a szempontból az élen jár. Az eltűnt gyerekek többsége előkerül, de akadnak, akiket évek óta keresnek. A rendőrség arra kéri a lakosságot, hogy aki bármit lát vagy tud, az ne habozzon szólni, hiszen egy apró információ is életet menthet.

Foghúzás vagy gyökérkezelés? Miért jobb a mikroszkópos gyökérkezelés?

Amikor egy fog komolyan megsérül vagy mélyen szuvasodik, a páciensek gyakran szembesülnek a nehéz döntéssel: a fog eltávolítása vagy a megmentésére tett kísérlet a jobb megoldás? Ez a dilemma évtizedek óta a fogászat egyik központi kérdése. A foghúzás gyors és végleges megoldásnak tűnhet, míg a gyökérkezelés a saját fog megmentésének ígéretével kecsegtet. A modern fogorvostudomány, különösen a mikroszkópos technológia fejlődése, alapjaiban írta újra a játékszabályokat. Ma már olyan fogakat is nagy sikerrel meg lehet menteni, amelyek sorsa korábban a fogó lett volna.

Mobilon küldött, szexi üzenetek - Buktatók, példák, tanácsok

A mobilüzenetben a leírt szavakon túl a legmélyebb belső állapotunk és vágyaink is észrevétlenül átsugároznak. Hogyan válhat a tudatos üzenetküldés az intim közelség és a szexuális vágy valódi táplálójává, elkerülve a kapkodásból és a mesterkéltségből fakadó párkapcsolati csapdákat?

Elvitték a babát a kórházból: mi történik a magyar gyermekvédelemben?

Egy februárban született, egészséges újszülöttet a szülei tudta nélkül vittek el a tatabányai kórházból. Az édesanya addig naponta járt be szoptatni a csecsemőt, majd egy reggel közölték vele: a gyermeke már nincs az osztályon. Arról azonban nem kapott tájékoztatást, hogy hová került a baba, miért vitték el, és ki hozta meg a döntést. A történet nem egyedi eset, és az országgyűlési választás közeledtével a politikai szál is felbukkan.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja