SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Felügyelet nélkül hagytak 10 fiút és 10 lányt egy hétre - ez lett az eredménye

Tóth Nikolett [cikkei] - 2023-01-19
10-12 éves gyerekeket költöztettek össze egy hétre, akik nem is ismerték egymást. Ennivalójuk, innivalójuk és játékuk is volt bőven. A kísérlet eredményéből fontos következtetést vontak le a fiúk és a lányok nevelésével kapcsolatban.
Felügyelet nélkül hagytak 10 fiút és 10 lányt egy hétre - ez lett az eredménye

Valóságshow gyerekekkel

Magyarországon 2002-ben indultak az első valóságshow-k. Talán akkor még nem voltak olyan meghökkentő jelenetek benne, mint napjainkban. De maga a tematika azóta is ugyanaz: ismeretlen emberek költöznek össze egy zárt villába, ahol mindent megkapnak, és közben kamerák figyelik a mindennapjaikat. 

A 2000-es évek elején a britek egy ugyanilyen elven működő társadalmi kísérletet végeztek, csak gyerekekkel. Azt szerették volna megtudni, hogy vannak-e, és ha igen, akkor milyen különbségek vannak a fiúk és lányok között, ha össze vannak zárva hosszú ideig. 

10-12 gyereket költöztettek össze egy hétre, a mindennapjaikról pedig felvételek készültek. Ezekből két műsor is készült: Boys Alone és Girls Alone címmel. 

A bent történtekből fontos következtetéseket vontak le a kísérletet vezetők.
 

A fiúk szénsavas üdítőt ittak és gabonapelyhet ettek, a lányoknál fagylalt volt a szőnyegen

Tíz fiú és tíz lány tehát beköltözött egy-egy házba - a fiúk és a lányok külön. Amire csak szükségük volt, azt mind megadták nekik: a ház tele volt enni- és innivalóval, valamint játékokkal is. 

A mindennapjaikat egy Tv-stáb követte nyomon, figyelték, hogy viselkednek, de beszélni nem beszéltek velük, kivéve akkor, ha vészhelyzet állt fent. 

A következők voltak a szabályok: 

  • bármikor elhagyhatták a házat, ha úgy döntöttek
  • tarthatták a kapcsolatot a szüleikkel és egy pszichiáterrel is. 



 

Mielőtt beköltöztek, minden gyerek részt vett egy főzőtanfolyamon, ennek ellenére a fiúk szinte semmit nem főztek. Leginkább szénsavas üdítőt ittak és gabonapelyhet ettek.

Nagyon hamar eluralkodott a házban a káosz, a rendetlenség és a fejetlenség. A fiúk a felesleges energiáikat próbálták valahogy levezetni, de nem a megfelelő módot választották ehhez. Sokszor csak céltalanul lézengtek a házban.

A lányok is áthágták néha az otthoni szabályokat, például vízipisztollyal lövöldöztek a hálószobában, tejszínhabot ettek a tenyerükből, és volt, hogy a fagylalt a szőnyegre esett, de ők igyekeztek rendben tartani a házat. Sokkal többet takarítottak és főztek, mint a fiúk.
 


 

Ezért viselkedtek másképp a fiúk és a lányok

A kísérlet vezetői arra jutottak, hogy a műsorban látott különbségek nem véletlenek a fiúk és a lányok között: szerintük társadalmi magyarázata van. Egyrészt a lányok korábban érnek a fiúknál. Másrészt azonban a lányok és a fiúk szocializációja másképp alakul. 

Egy lánytól elvárják, hogy már kiskorában képes legyen egy pár dolgot megcsinálni a konyhában, legalább egy tojásrántottát. A fiúkkal szemben azonban nincsenek ilyen elvárások. 

Vagyis nem arról van szó, hogy a lányoknak nagyobb kedvük van ahhoz, hogy rendet rakjanak, főzzenek, vagy takarítsanak, hanem arról, hogy a család általában sokkal jobban bevonja ezekbe a feladatokba a lányokat, mint a fiúkat. Sok családban valahogy úgy vélik, hogy ezek nem a férfiak dolgai.

Olvasd el ezt is:

Indexkép: Absolute Documentaries / Youtube

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

Ha nem esznek csokit, hát nem esznek. Ha rendelik az ebédet, hát rendelik. Látom, hogy a mai fiatalok másképp nevelik a gyerekeiket. Egyes dolgokban szigorúbbak és más dolgokban meg engedékenyebbek, mint amilyen én voltam. Néha persze jólesne ezt megmondani nekik, hogy én mit csinálnék másképp, de megtanultam, hogy okosabb dolog, ha csendben maradok. 
Van, aki pizsamában hozza ki a gyerekét - önkéntes nyugdíjasok kísérik iskolába a gyerekeket Gödöllőn

Van, aki pizsamában hozza ki a gyerekét - önkéntes nyugdíjasok kísérik iskolába a gyerekeket Gödöllőn

Láthatósági mellényben, csoportosan mennek iskolába reggelente a gyerekek Gödöllőn. A Pedibusz nevű kezdeményezést vezették be külföldi példák után - és rendkívül nagy sikere van. 
Parkinson-kór vagy Parkinson-szindróma? - Ismerjük meg a betegséget!

Parkinson-kór vagy Parkinson-szindróma? - Ismerjük meg a betegséget!

1977 óta április 11-e a Parkinson-kór világnapja. Magyarországon a becslések szerint közel 20 ezer embert érint, a második leggyakoribb idegi károsodással járó betegség.
Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

A 21 éves lány két szívtranszplantáción is átesett, harmadik szíve pedig hétfő este feladta a harcot. A lány tudta, hogy csak hónapjai vannak hátra, ezért bakancslistát írt - a halála előtt több álma is valóra vált.
Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

A Covid-vakcinák megjelenése óta már nem új keletű jelenség az oltásellenes hozzáállás. A kicsit is szkeptikus szülők könnyen meggyőzhetőek arról, hogy egy-egy vakcina milyen károkat okozhat a gyermek szervezetében. Ezáltal az olyan, több évtizede használt oltások sem kerülnek beadásra, amelyek a gyermekek életét egyszerűen megmenthetnék. Tömegesen lépnek fel szülők háziorvosok ellen, akik, ha el akarják kerülni a bírósági tárgyalást, kénytelenek igazolást adni.
A szerkesztő ajánlja