SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Vekerdy: miért baj, ha egy gyerek nem szobatiszta óvodás korára?

Tóth Nikolett [cikkei] - 2021-09-17
Miért lettek régen másfél évesen szobatiszták a gyerekek?

Régen bevett szokás volt, hogy a kicsiket a kiságy sarkához kötözték a bilin ülve "játékosan", mondván, hogy ezt mindenki így szokta. Ráadásul a textilpelenkák jobban átáztak, és mosni is sokat kellett.

Most, amikor a kényelmes eldobható pelenkák korszakát éljük, valahogy minden másképpen van. Egyenesen aggódunk, ha 2 évesen még nem szobatiszta a kicsi. Miért? Vekerdy Tamás szerint ha nem siettetnénk annyira a dolgokat, a gyerekek teljesen maguktól szobatisztává válnának, pusztán attól, hogy elkezdik utánozni családtagjaikat. Szerinte egyenesen botrányos az is, hogy a magyar óvoda csak akkor veszi fel a gyereket, ha szobatiszta. 
 

Agresszív, ”csak azért is”, ”minél korábban” módszerek

”Magyarországon a szobatisztaság kifejezetten nyomasztó téma, ami gyakran először bír rá szülőket arra, hogy terrorisztikusan lépjenek fel, és ezzel megalapozzanak a gyerekben egy esetleg csak később kicsapó agressziótömeget” – mondja Vekerdy Tamás, aki szerint rettenetes hazai divat az is, hogy az édesanyák gyakran még a hat hónapos babáról is lekapják a pelenkát, és a bili fölé emelik őt; ha kell, akkor szopizás közben is, mondván, hogy látszik rajta, hogy éppen kakil.

És mit látnak az édesanyák a környezetükben? Azt, hogy mindenkinél ez a központi téma. A játszótéren aggódva mesélik egymásnak, hogy éppen hol tartanak a szobatisztaságban, kérdezgetik egymást, hogy mit hogy kellene csinálni. De az idősebb generáció is nyomást gyakorol a szülőkre: a nagymama szidja a gyerekét, hogy az unoka még nem szobatiszta másfél évesen, mondván, hogy régen ez egyáltalán nem így volt.


Kiságy vagy járóka sarkához kötözték a gyereket a bilin ülve

Mert régen hogy volt? A textilpelenkák korszakát éltük. Nem volt mosógép, a nők kézzel mosták, súrolták, főzték a pelenkákat, akár napi 10 darabot is, a többi ruha mellett természetesen. Utána szárították, vasalták. Logikus tehát, hogy az első jelnél elkezdték a szobatisztaságra nevelést. Ki így, ki úgy…

Voltak, akik drasztikusabb eszközökhöz folyamodtak, odakötözték a gyereket - mégha gyengén is - a kiságy vagy a járóka sarkához, a bilin ülve, és nagyon megdicsérték, ha produkált valamit a kicsi.

De más oka is van annak, hogy hamarabb lettek szobatiszták a gyerekek: a textilpelenka hamar átnedvesedett, a gyereket korán elkezdte zavarni, hogy pisis vagy kakis, és megtanulta, hogy szóljon, ha kellemetlen és pelenkát kell cserélni.

Most azt mondják, hogy nagyjából 2-3 éves korára érik meg a gyerek arra, hogy tudja szabályozni a visszatartást és az elengedést, régen mégis általában másfél éves korra minden le volt tudva.

Ne siettessük a bilire vagy Wc-re szoktatást!

bilin ül a kislányFotó: Tóth-Vincze Nikolett

Vekerdy Tamás szerint ha nem siettetnénk a szobatisztaságot, akkor az magától is bekövetkezne, ráadásul nem olyan drasztikus módszerekkel, amelyekkel sokan éltek és élnek. Ő sem a jutalmazást, sem a büntetést nem javasolja, azt mondja, figyeljük meg a természeti népeket: a gyerekek egy idő után elkezdik utánozni a családtagjaikat. Vagyis magától lekerül a pelenka.

Azt ajánlja, hogy

  • nyáron szaladgáljon sokat meztelenül a gyerek
  • ha éppen kakil vagy pisil, akkor hívjuk fel rá a figyelmét: "Anna most pisil"
  • ne siettessük, ne görcsöljünk rá, mert azt a gyerek is megérzi, és akár az ellenkezőjét is elérhetjük vele: hogy elkezdi visszatartani a székletét vagy a vizeletét
  • amíg kéri a pelenkát, addig adjuk rá, ne vegyük el tőle akkor sem, ha például kakilni csak abba szeretne
     

Miért csak a pelenkába hajlandó?

pelenkaMahesh Patel képe a Pixabay-en

Sok szülő panaszkodik, hogy a gyereke csak a pelenkába hajlandó kakilni, mindig kéri, ha kell neki. Vajon meddig normális ez, kell-e egyáltalán aggódni?

”Egy: nagyon ritka esetben látunk 14-21 éves embereket, akik pelusba kakilnak – úgyszólván soha, ha egyébként jól vannak. Kettő: tudomásul kell venni, hogy ha azt mondja egy gyerek, hogy kérem a pelust, kakilni akarok – akkor ő szobatiszta! Mert a szobatisztaság lényege: tudom, hogy kakilnom kell, vissza tudom tartani addig, amíg nem ülök a vécén vagy nem adják rám a pelust. Tehát én magam szabályozom, figyelek rá. Ez a szobatisztaság.”


Nem baj, ha ovis korára sem szobatiszta

A pszichológus szerint nyugodtan adjuk oda a pelenkát a gyereknek addig, amíg kéri. Igen, még akkor is, amikor már óvodás.

”A magyar óvoda csak akkor veszi fel a gyereket, ha szobatiszta… Vajon miért? Angliában van egy külön polc az óvodában, ahol a szülők tárolják a pelenkát, hogy rá tudják adni a gyerekre, ha szükséges, és ezt mindenki teljesen normálisnak tartja.”

Indexkép: Tóth-Vincze Nikolett

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Ha egyszer demenciám lesz - egy megrendítő kívánságlista, amit minden családnak látnia kell

Egy Facebookon terjedő lista őszintén, szívszorítóan és mégis reménykeltően fogalmazza meg, mit kérne egy demenciával élő ember a szeretteitől. Olyan sorok ezek, amelyek segítenek jobban megérteni, hogyan maradhat meg a méltóság, a szeretet és a kapcsolat akkor is, ha az emlékek lassan elhalványulnak. Oszd meg, hogy minél több családhoz eljusson.

Egy ötéves kislány dobta ki újszülött testvérét az ablakon - a baba életét vesztette

Megrázó tragédia történt Oroszországban – egy háromhetes kisbaba kizuhant egy negyedik emeleti ablakból, miközben otthon volt az ötéves nővérével. A hatóságok vizsgálják, hogy szülői felelőtlenség, baleset vagy féltékenység vezetett a végzetes eseményhez.

Visszatért a rettegett gyerekbetegség, és most a legkisebbeket fenyegeti

Újra felütötte a fejét Magyarországon a szamárköhögés: a betegség fuldokló, görcsös köhögési rohamokkal, sőt, akár az ajkak elszíneződésével is járhat. A fertőzés főként a csecsemők és kisgyermekek körében terjed, az elmúlt évben 365 beteg szorult kórházi kezelésre, és több mint százan életüket vesztették a kór következtében. A háziorvosok arra figyelmeztetnek, hogy akik kisbabák közelébe készülnek, feltétlenül oltassák be magukat.

Súlyos mérgezést okozhat - egyre több kamasz használ ilyet

Bár tüdőrákot nem, de gyors nikotinmérgezést okozhat a snüssz. Egyre többen használják, miközben a rövid- és hosszú távú veszélyek sokak előtt ismeretlenek.

Egy sima megfázásnak hitték – kórház lett a vége a babánál: itt az RSV

Az RSV gyorsan és könnyen terjed, eleinte enyhének tűnő tünetekkel jelentkezik, ám néhány nap alatt súlyos légzési nehézségekhez, tüdőgyulladáshoz vagy akár bronchiolitishez is vezethet - és gyakran pont akkor súlyosbodik, amikor a szülő már megnyugodna, hogy "csak egy kis nátha volt"

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja