SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Nem volt szobatiszta - ezért bilincselték meg és zárták börtönbe 3 éves fiukat a rendőr szülők

Tóth Nikolett [cikkei] - 2023-07-03
A gyereket megbilincselték, majd börtönbe zárták a szülők Floridában, hogy ezzel neveljék őt a szobatisztaságra. Ilyen és ehhez hasonló drasztikus módszereket természetesen nem ajánlanak a szakértők.

A gyerek sírni kezdett és megígérte, hogy nem piszkít többet a nadrágjába

Egy hadnagyként dolgozó férfi arról beszélt egy testkamerás felvételen, hogy három és fél éves fiukat börtönbe zárták és meg is bilincselték. Így akarták ugyanis szobatisztaságra nevelni - írja a Daily Mail.

Két egymás utáni napon börtönözték be a gyereket, aki ennek hatására bepisilt, ezért inkább bilincset is tettek rá. Így akarták megfegyelmezni. 

A kisfiú sírni kezdett és megígérte, hogy soha többet nem pisil vagy kakil a nadrágjába.
 


 

Nem ez volt az első eset, hogy ilyen drasztikus módszerhez folyamodtak: a férfi a felvételen beismerte, hogy pár éve másik fiával is hasonlóképp járt el, amikor megütött egy lányt. Szerinte ez a módszer akkor hatásos volt, hiszen a fia sírt, és a mai napig azt mondja, hogy sosem tenne ilyet többet. 

A házaspár ellen benyújtott pert titkosították. 

A szülők tette mélyen elítélendő, és semmiképp sem követendő példa!
 

Vekerdy Tamás úgy vélte, az sem baj, ha óvodáskorára sem szobatiszta a gyerek

A szakértő úgy vélte, nem kell siettetni a szobatisztává válást, azt tanácsolta, hogy nyugodtan adjunk pelenkát a gyerekre, amíg kéri. A szobatisztaség magától is bekövetkezik, hiszen a gyerek utánozza a szülőt. 

”A magyar óvoda csak akkor veszi fel a gyereket, ha szobatiszta… Vajon miért? Angliában van egy külön polc az óvodában, ahol a szülők tárolják a pelenkát, hogy rá tudják adni a gyerekre, ha szükséges, és ezt mindenki teljesen normálisnak tartja” - írta a pszichológus Kicsikről nagyoknak című könyvében. 

A drasztikus módszerek helyett a következőket ajánlotta:

  • nyáron szaladgáljon sokat meztelenül a gyerek
  • ha éppen kakil vagy pisil, akkor hívjuk fel rá a figyelmét: "Anna most pisil"
  • ne siettessük, ne görcsöljünk rá, mert azt a gyerek is megérzi, és akár az ellenkezőjét is elérhetjük vele: hogy elkezdi visszatartani a székletét vagy a vizeletét
  • amíg kéri a pelenkát, addig adjuk rá, ne vegyük el tőle akkor sem, ha például kakilni csak abba szeretne.

Indexkép: Depositphotos.com

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

12 étel, amit SOHA ne adj a babának (tiltólista 1 éves kor alatt)

1 éves kor alatt a babának szigorúan tilos mézet, hozzáadott sót és cukrot, tehéntejet (italként), nyers húsokat és tojást, valamint fulladásveszélyes ételeket (egész dió, szőlő, popcorn) adni.

20 fontos dolog, amit meg kell tanítani a gyereknek 2 éves kora előtt

A kisgyermekkor intenzív fejlődési szakasz, ahol a járás és beszéd mellett az önállóság alapjai is lerakódnak. Szülőként kulcsfontosságú, hogy támogassuk a kicsiket ebben az időszakban. Melyek azok a képességek, amelyeket igazán érdemes megtanulniuk kiskorukban, és hogyan segíthetjük elő fejlődésüket hatékonyan?

D-vitamin-hiány: nem mindig a kevés napfény áll mögötte

Április 7-én, az Egészség Világnapján a Világegészségügyi Szervezet idei üzenete is arra hívja fel a figyelmet, hogy egészségünkkel kapcsolatban érdemes bizonyítékokra és megbízható információkra támaszkodni. Ez különösen aktuális a D-vitamin kapcsán, amelyről sok szó esik, mégis sok a félreértés körülötte. Magyarországon a tél végére a lakosság 95 százaléka D-vitamin-hiányossá válhat egy, a Semmelweis Egyetem kutatócsoportja által végzett országos, reprezentatív felmérés szerint, ezért tavasszal különösen fontos kérdés, hogy kinek elég az általános pótlás, és kinél érdemes laborvizsgálattal is ellenőrizni a tényleges szintet.

Szülők kontra orvosok . egyre durvább a harc az oltások körül

Az, ami korábban legfeljebb csendes nézetkülönbség volt egy rendelőben, ma egyre gyakrabban nyílt konfliktussá válik. Hangosabb, feszültebb, és egyre több esetben jogi következményekkel jár. A kérdés már túlmutat azon, hogy ki mit gondol az oltásokról, mert egyre inkább az válik tétjévé, hogy működőképes marad-e az a rendszer, amelyben ezekről a döntésekről egyáltalán beszélni lehet.

ADHD-s gyereked van? Erre a 7 dologra figyelj oda

Ha te is nevelsz olyan gyereket, akinek a figyelme ezerfelé cikázik, aki nehezen ül meg a fenekén, vagy aki látszólag ok nélkül robban fel, akkor ezek a mondatok neked is sokat fognak jelenteni.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja