SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Tarantino gyerekkorában döntötte el, hogy sosem támogatja majd édesanyját anyagilag - és így is tett

Németh Noémi [cikkei] - 2021-08-17
A szavaknak komoly következményei vannak, főleg, ha a gyerekünkkel foglalkozunk - idézte fel gyerekkorát a legendás rendező.

Quentin Tarantino a The Moment c. műsorban beszélgetett nemrég Brian Koppelmannal, s szóba jött köztük a rendező gyermekkora is.

Elmesélte, hogy 12 éves korában fogadta meg, hogy sosem fogja támogatni édesanyját anyagilag, ha egyszer befutott rendező lesz. Mi vezetett egy ilyen súlyos döntésig?

Kritizálás, kishitűség, szarkazmus

Tarantino elmesélte, hogy gyermekkorában nehezére esett odafigyelni az iskolában, a feladatok helyett ugyanis folyamatosan történeteket írt az órákon is, újabb és újabb és forgatókönyveken gondolkozott.

Anyját mindez nagyon zavarta, folyton veszekedett vele és szidta emiatt, próbálta rábírni, hogy hagyja abba az írást és figyeljen oda az iskolában. A szapulás azonban gyakran átment szarkazmusba, ami - mint látjuk - olyan mélyen égett bele a gyerekbe, hogy az elhatározás, amihez anyja megjegyzései vezettek, még felnőttkorában is kitart.

"A kis írói karrierednek befellegzett" - közölte egyszer gúnyos hangnemben az anya, miközben becsmérlően beszélt a gyerek terveiről és irományairól. 
 

"Amikor szarkasztikusan beszélt velem, azt gondoltam magamban: oké, hölgyem. Amikor sikeres író leszek, soha, egy fillért sem fogsz látni tőlem. Nem kapsz új házat. Sem nyaralást, sem Cadillac-et, anya. Semmit sem kapsz. Azért, mert ezt mondtad." 

A műsorvezető kérdésére a rendező elárulta: a mai napig tartja magát az akkori döntéséhez, mindössze egyetlen alkalommal segítette anyagilag anyját - úgy tűnik, sosem fogja tudni megbocsátani, hogy nem hitt benne.

Tarantino a beszélgetés során felhívta rá a figyelmet, ha a szülők gunyoros megjegyzésekkel illetnek valamit, ami fontos a gyermeküknek, az nagyon rosszul fog esni neki. A szavainknak következményei vannak, főleg akkor, ha a gyereknek mondjuk őket: és ezek a következmények gyakran egy életre szólnak.

Hogy milyen ereje van a szülői szavaknak, és annak, hogy hiszünk-e gyermekünkben, a következő kisfilmből is kiderül, mely Thomas Edison gyermekekorát mutatja be. Minden szülő figyelmébe ajánljuk a 3:30 perces videót - de nem árt a közelbe készíteni egy papírzsebkendőt is:

Tarantino egyébként nem ismerte apját, Tony Tarantinot, aki a gyermek születése után elhagyta az anyát, Connie McHugh-t. Tarantino iskoláit nem fejezte be, azonban legendás filmrendező, forgatókönyvíró és producer vált belőle: az amerikai független film egyik legnagyobb hatású alakjának tartják, aki már számos díjat, köztül több Oscar-díjat is magáénak tudhat már. Legismertebb filmjei között találjuk például a Ponyvaregényt, a Kill Billt, a Becstelen brigantykat és a Django elszabadul-t.

Indexkép: Depositphotos.com

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Sokkoló eredményt hozott az agyevő amőba miatt vett vízminták vizsgálata

Az agyevő amőba által okozott fertőzéssel kapcsolatban Párkány Vadas strandfürdőjében a hatóságok szerint a mintavételek több mint háromnegyedében találtak amőbát.

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

Agyevő amőba fertőzhetett meg egy fiút egy párkányi fürdőben - ritka, de halálos kór terjedhet nyáron

Egy ritka, de rendkívül veszélyes fertőzés gyanúja merült fel egy tizenegy fiú esetében, aki egy szlovákiai fürdőzés után került válságos állapotba. A hatóságok szerint nem kizárt, hogy az agyevő amőba, azaz a Naegleria fowleri állhat a háttérben. Utánajártunk, mit lehet tudni erről a rettegett kórokozóról és milyen veszélyeket rejt a nyári fürdőzés.

Lövöldözés Grazban: kilenc halott egy iskolai támadásban, a támadó is áldozatul esett

Iskolai tragédia rázta meg kedden Graz városát: egy volt diák lövöldözni kezdett a BORG iskolában. A támadásban kilencen vesztették életüket, köztük maga az elkövető is. A helyszínre érkező mentőegységek és rendőrök órákig dolgoztak a káoszban.

Eltűnt hatéves ikerpár Budapesten: az ország együtt izgul Annabell Zoéért és Blanka Noémiért

Június 12-én délután egy nagymama vitte el engedély nélkül Kosztyú Annabell Zoét és Kosztyú Blanka Noémit Budapesten, a Bikás park környékéről - azóta semmit sem tudni a kislányokról. A rendőrségi feljelentés már megtörtént, az ország hálózatai összefogtak, hogy segítsenek megtalálni őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja