SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Ki és miért csal a társasjátékban?

Mezei Csongor Andrea [cikkei] - 2021-06-03
Hogy ki csal a társasjátékban, arra nem nehéz válaszolni: természetesen a gyerek. No, azért nem ilyen egyszerű erre sem (csalás nélkül) válaszolni. Mert ha kicsit élesebbre csiszoljuk a képet, meglátjuk benne, hogy csal bizony időnként a társasjátékban a szülő is. Csak olyankor nem maga felé részrehajló, hanem a társasjátékban részt vevő gyermeke, vagy az ügyetlenebb kistestvér felé.

A társasjátékoknak nagyon komoly szerepe van abban, hogy a gyermekek együttműködési képessége, empátiája, szabálykövetése kialakuljon, és mindez a jellemük részévé váljon. A szabálykövető magatartás az óvodás évek alatt indul fejlődésnek, és az iskolaérettség egyik komoly feltétele. Ám az óvodás gyermek szabálykövetése még messze nem százszázalékos. Ha nekiindul a bábujával, amikor nem is ő következik, vagy „elfelejti”, hogy csak hatos dobás után mehet tovább, sőt, ha afölötti bánatában, hogy vesztett a játékban, felborítja a táblát – akkor sem kizárólag neveletlenség áll a viselkedés hátterében.

A szabálykövető viselkedés agyi érettséghez kötődik, és ehhez kapcsolódik hozzá a nevelés. Időre van szükség, és sok közös élményre, hogy a kisgyerek a megfelelő viselkedést begyakorolhassa, valamint sok pozitív visszajelzésre, dicséretre, jutalmazásra, hogy megerősödhessen benne.

Amikor még nem is tudatos: csalás 3-4 éves korban

A három-négy éves gyermek nagy valószínűséggel nem is érti még teljesen a játékot. Csábító a helyzet, együtt játszani a szülővel meg a nagyobb testvérrel, rokonnal, de sok esetben ilyenkor nem is ért meg minden szabályt. Nagyon meggyőzően tudja használni a játékkal kapcsolatos „szakszavakat”, mint „célba érés”, „kártya húzás”, de valójában csak utánozza a többieket. Ugyanilyen meggyőzően emlegetné a kanaszta szót, vagy a berosálást is, estleg a royal flush-t, mert részt akar venni a játékban, helyet szeretne kapni ebben az izgalmas mikrovilágban, és figyelmet, jókedvet megélni. Sok kisgyermek a győzelem fogalmát sem tudja értelmezni, hanem arra vonatkoztatja, hogy kellemes élmény játszani, és a játék végén a szülőt kérdezi: Anya/apa, ugye nyertem?

Erre gondol az 5-6 éves gyerek, amikor próbálja kikerülni a szabályokat

Öt-hat évesen már többet értenek a regulákból. Ha mégis előfordul, hogy a gyermek csal a játékban, azt leginkább annak a számlájára írhatjuk, hogy a győzelem iránti sóvárgása felülírta az alakulóban lévő készségét. Az ilyen korú kisgyermek mentális szintjén még joggal húzódhat meg az a vélekedés, hogy a szabályok azért vannak, hogy az ő viselkedéséhez alkalmazkodjanak. Ha a játék szabályai szerint ő most kiesett, az a szabály vonatkozzon csak szeplősökre, és ha ki kell maradnia a dobásból, az csak hétvégén legyen igaz. Nem érdemes az óvodás gyermek játékban tanúsított csalásának nagyobb jelentőséget tulajdonítani, mint amennyi tényleg van benne. Ha öt évesen csal a játékban, attól még nem lesz se jellemhibás, se börtöntöltelék.

Viszont nem is kell hagynunk, hogy vaknak nézzen minket. Nyugodtan jelezhetjük, hogy most nem a szabály szerint járt el, látjuk a dolgok állását, és hogy a csalás a játék lényegét és örömét veszi el. Jó, ha a gyermek megtanulja, hogy a szabályok nem csak korlátoznak, hanem védenek is, hiszen mindenkire egyformán vonatkoznak. Legyünk az óvodás gyermek csalásával rugalmasak, maradjon meg a játék felhőtlen öröme a visszajelzés után is, de ha már nagyon eluralkodik a szemenszedett csalás, hivatkozzunk arra, hogy az elfáradás jeleit tapasztaljuk rajta, és fejezzük be a társasjátékot.

Amikor már nem szabad átsiklani azon, hogy csal a gyerek

A kisiskolás gyermek általában már nagyon szabálykövető, sőt, szélsőségesen az. A szabályokat sok alsós szentnek tartja, és szinte mereven követi, ez nyújt számukra biztonságérzetet. A kisiskolások már nagyon is tudják, mit jelent a győzelem, és a közösséghez tartozás igénye annyira erős bennük, hogy ritkán kockáztatják csalással a közösségben elfoglalt helyüket. Ebben az életkorban olyan játékokat is játszanak a gyerekek, amelyekben maga a szabályalkotás a játék, és miután kialakították őket, szinte már nem is játszák magát a játékot. A szabályalkotás így egy önálló játékká válik.

Az iskolás gyermek állandó csalása a társasjátékban viszont olyan problémát jelez, amelyre oda kell figyelnünk. Ezen nem szabad átsiklani, sem szemet hunyni. Érdemes elgondolkodni rajta, miért van szüksége a gyermeknek a plusz figyelmünkre, milyen problémával küszködik, milyen pontnál akadt el?

A szabályok átalakulása

A felső tagozatos gyermek szabályokhoz való viszonya újra változik. Ebben az életkorban a gyermekek számára rugalmasabb, használhatóbb, praktikusabb eszközzé lesz a regula, olyasvalami, amit közösen át is lehet alakítani, megváltoztatni, a közösség képére gyúrni. Innen vezet az út a sportszerűség, a fair play megértéséhez, ami nem csak monoton szabálykövetés, hanem egy letisztult világkép is.

Játékok, amik szükségtelenné teszik a csalást

Azok a társasjátékok, amikről eddig szóltam, azon az elven alapulnak, hogy valaki győz – a többiek pedig nem. A társasjátékok kitalálói tulajdonképpen leképezték a gyermekeink számára azt, amit a világról gondolnak, illetve, amit szerintük meg kéne tanulniuk a világról. Azt sugallja ez az elrendezés, hogy harcolnunk kell egymás ellen, és le kell győznünk a másikat, mert ilyen a világ. Örvendetes azonban, hogy a társasjátékok egy új generációja már nem ezen a győztes-vesztes elképzelésen alapul, hanem magát a játékot tekinti a célnak, és győzelem helyett az egymás jobb megismerését helyezi középpontba. A társasjátékoknak ez a no-game generációja lényegénél fogva szükségtelenné teszi a csalást.

A közös társasjátékozós program során valójában azt mutatjuk meg a gyermekünknek, hogy miképpen működnek a világ dolgai, és hogyan kell otthonosan mozognunk benne. Élmény arról, hogy hogyan tudnak mindenki védelmére megvalósulni a szabályok, és miért fontos az igazságosság.

De akkor mit gondoljunk arról a szülőről, aki azért csal, hogy a gyermek győzhessen, és így máskor is legyen kedve a közös játékhoz? Vagy arról a szülőről, aki a kisebbik gyermeke felé csal, hogy a nagyobb ne győzze mindig le?

Nos, ez is egyfajta igazságosság – a szeretet. Nagyobb léptékben ugyanaz.

Ez is érdekelhet:

Nyitókép: depositphotos

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Sokkoló eredményt hozott az agyevő amőba miatt vett vízminták vizsgálata

Az agyevő amőba által okozott fertőzéssel kapcsolatban Párkány Vadas strandfürdőjében a hatóságok szerint a mintavételek több mint háromnegyedében találtak amőbát.

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

Agyevő amőba fertőzhetett meg egy fiút egy párkányi fürdőben - ritka, de halálos kór terjedhet nyáron

Egy ritka, de rendkívül veszélyes fertőzés gyanúja merült fel egy tizenegy fiú esetében, aki egy szlovákiai fürdőzés után került válságos állapotba. A hatóságok szerint nem kizárt, hogy az agyevő amőba, azaz a Naegleria fowleri állhat a háttérben. Utánajártunk, mit lehet tudni erről a rettegett kórokozóról és milyen veszélyeket rejt a nyári fürdőzés.

Eltűnt hatéves ikerpár Budapesten: az ország együtt izgul Annabell Zoéért és Blanka Noémiért

Június 12-én délután egy nagymama vitte el engedély nélkül Kosztyú Annabell Zoét és Kosztyú Blanka Noémit Budapesten, a Bikás park környékéről - azóta semmit sem tudni a kislányokról. A rendőrségi feljelentés már megtörtént, az ország hálózatai összefogtak, hogy segítsenek megtalálni őket.

Tábori rémálmok és kiközösítés: Hogyan segíts gyermekednek, ha bajba kerül?

A nyári táborok izgalmas kalandokat és értékes tapasztalatokat ígérnek, ám néha szorongással és más lelki nehézségekkel is járhatnak. Hogyan ismerheted fel, ha gyermeked kiközösítés áldozata lett, és mit tehetsz, ha nem akar visszamenni a táborba, de nem mondja el az okát?

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja